Egyébként megvagyunk, csak nem túl jól

Akár hiszitek, akár nem, fejben több posztot is megírok naponta. De azután soha nincs időm bepötyögni.


Az az igazság, hogy rettenetesen fáradt, kimerült, leépült és enervált vagyok. A múlt hét borzalmas volt, mert ha van valami, amit az orrszívós, köhögős betegségeknél is jobban utálok, az a hányós-hasmenős. Pupák már elmúlt két éves idén januárban, amikor befigyelt az első ilyen, és mindannyiunknak borzasztó élmény volt.

Puppina egy héttel ezelőtt, vasárnap délelőtt kezdett el hányni. Előző nap rokonoknál voltunk, ahol három különböző korú gyerek is van, és amikor a legkisebbel cumisüveget cseréltek, átsuhant az agyamon, hogy ez nem lesz jó, mi lesz, ha elkap valamit...

Szóval az én kis majomlányom kisebb-nagyobb megszakításokkal estig hányt, többször összekenve magát, engem, a fürdőszobát, miközben keservesen sírt és egyetlen pillanatra nem tudtam letenni az ölemből. Olykor a kimerültségtől néhány percre elbóbiskolt a vállamon, ilyenkor én zokogtam a tehetetlenségtől, majd újabb roham, újabb sírás, újabb pihegés. Este viszont már mosolyogva ette a sós perecet és itta a limonádét.

Éjszaka Pupák volt soron, aki hajnalban már egész ügyesen hányta tele az odakészített műanyag tálat, csak egyszer kellett pizsamaát és ágyneműt cserélni és reggelre a bágyadtságon meg némi fülfájáson kívül (belefolyt a cucc a fülébe), szerencsére semmi különösebb baja nem volt. Viszont napközben, mostanában egyáltalán nem jellemző módon, hosszú órákat aludt, én meg ott pityeregtem a szuszogó kicsi mókus fölött, hogy ugye nincs semmi komoly baja?

A hét fennmaradó részében azon rettegtem, hogy rajtam mikor tör ki a nyavalya, ugyanis miután többször telibe lettem hányva, és Puppina ki sem szállt az ölemből, tele volt a szám a könnyeivel, Pupák szintén hozzám bújva aludt, nem voltak vérmes reményeim azt illetően, hogy én kimaradok a buliból.

De azután egyik nap telt a másik után, és bár a két pupák kiszívta minden energiámat a hét végére, mindannyian jól voltunk, se hányinger, se hasfájás sem rosszullét nem jelentkezett.

Szombaton egy kedves barátunk könyvbemutatójára igyekeztünk, mindenképp ott akartunk lenni, mert a mesekönyvben szereplőket nevezett el a mi két kis pupákunkról a szerző, már alig vártuk, hogy olvashassuk. A program nagyon jól sikerült, a bemutató után még egy közös kávézás, játszóterezés is belefért, majd rohantunk haza, mert a szomszédban meg malacpecsenye-partira voltunk meghívva.

A nagy örömre, hogy ilyen jól abszolváltuk a napot és a hetet két szilvapálinkát is bedobtam a házigazda kedves kínálgatására, majd fél 8 körül hazahoztuk Puppinát, két órával később pedig Pupákot is lefeküdni.

Mondjuk ez nem volt olyan egyszerű, mindkét gyerek iszonyúan fel volt pörögve a sok eseménytől, Puppina nyugtalanul aludt, fél óránként felsírt, Pupák pedig már annyira túl volt húzva, hogy sikoltozva őrjöngött, hogy ő még nem alszik, és nem vetkőzik le, és nem mos fogat, és nem jön fel a lépcsőn és nem és nem és nem! Aztán persze két és fél másodperc alatt elaludt, de ekkorra már Puppina szeméből teljesen kiverte az álmot. Próbáltam megnyugtatni Puppinát, közben éreztem, hogy a malacsült meg a pálinkák sehogy sem találják a helyüket a gyomromban.

Miután Puppina is elcsendesedett, tettem még egy kísérletet, hogy csatlakozzam a szomszédban folyó bulihoz, elég ritka, hogy így összejövünk, pedig tényleg tök jó fej szomszédaink vannak, de pár perc után megszólalt a bébiőr, Puppina nyöszörgött újra.

Így elköszöntünk, és most már M. is hazajött velem, közben egyre jobban fájt a hasam, de ráfogtuk arra, hogy nem bírom már a piát. Miután lefeküdtünk, egyre nagyobb lett a diszkomfort érzésem, bárhogy fordultam fájt a hasam és hányingerem volt, próbáltam egy kényelmes pózt találni, de csak dobáltam magam. Negyed ötkor lementem a nappaliba, a kanapén folytattam, majd kimentem a mosdóba, hátha megkönnyebbülök valamilyen módon, de csak egyre szarabbul lettem.

Reggel aztán képtelen voltam felkelni, M. támogatott ki a mosdóba, ahol csak öklendeztem, de nem történt semmi. Persze neki dolgozni kellett volna menni, anyukámék valahol a barátaikkal hétvégéztek, így totál patthelyzetben voltunk.

M. ellógta a délelőttöt, délután átjött a húga vigyázni a gyerekekre én pedig elképesztő has- és fejfájással fetrengtem az ágyban. Hát, remek volt.

Estére kicsit jobb lett minden, a gyerekeket már együtt fürdettük M.-mel, letoltam némi húslevest és néhány pohár vizet is, mert eszembe jutott, hogy nem csak nem ettem, de inni is elfelejtettem egész nap.

Megbeszéltük M.-mel, hogy ez most így nagyon nem oké, zombira vagyunk fáradva, valamit ki kell találnunk és pihennünk kell egy pár napot.

Szóval így állunk most, de természetesen rengeteg más is történt azalatt a három hónap alatt, amíg nem írtam. Majd valahogy megpróbálok beszámolni azokról is.