Így pihenek én

Igen, már hetek óta arról álmodoztam, hogy szeretnék végre egyedül lenni egy kicsit. Mert nem bírom tovább, felőrölnek a mindennapi teendők, harcok, és nem akarok folyton sárkánykodni, meg ingerült és feszült lenni. Pihenésre van szükségem, és nem is kicsire.


Aztán amikor tegnap reggel itt rohangáltak az összecsomagolt bőröndjeik körül, jókedvűen és csacsogva és én fejben századjára is átgondoltam, mit kell még betenni (persze Puppina összes játszósnadrágja itthon maradt, mert azokat még este rádobtam a radiátorra száradni), már majd' megszakadt a szívem. Pupák segített kivinni M-nek a csomagokat, Puppina az ölembe kéredzkedett, szuszogva szopta az ujját, a kis röpke tincsei csiklandozták az arcom, az orrom belefúrtam a nyakába és megállíthatatlanul zokogtam, mert már akkor hiányoztak. És ezt nem tudom megmagyarázni, mert tényleg semmire nem vágytam jobban, mint némi szabadidőre, egyedüllétre és M-mel egy kis közös időtöltésre.

Szóval az úgy volt, hogy kb. másfél hete egy esős, hideg hétvégén egyedül voltunk itthon és épp birkózásba fojtottuk az unalmunkat, Pupák hősiesen küzdött velem, visítva, kacagva hemperegtünk a szőnyegen, Puppina meg valahol a nevetés-sírás határán próbált bekapcsolódni, nem tudta eldönteni, hogy ez most valami jó móka, vagy mindenki halálos veszélyben van. Aztán biztos, ami biztos, inkább rám feküdt, hogy megóvjon a bátyjától. Felültem, mindkettőt magamhoz öleltem, Pupák nevetve, lihegve elszaladt, Puppina pedig túláradó szeretetében egy hatalmasat belém harapott.

Ez sajnos nem először fordult elő, Puppina nagyon szeret így érzelmet kifejezni, a vállam, lábam rendszeresen tele van mindenféle színben játszó harapásnyomokkal, de ezúttal nagyon rossz helyre pozicionálta a szeretetkitörést. Először csak azt éreztem, hogy nagyon fáj, aztán amikor felhúztam a pólóm, döbbenten láttam, hogy az egyik eddig sem túl szép anyajegyembe sikerült beleharapnia, pontosabban letépni a fogaival a felét, és most csúnyán vérzik.

M. és anyukám nyomására elég gyorsan kerestem egy bőrgyógyászt és mivel sejtettem, hogy ezt valószínűleg már ki is kell vágni (régebben volt már elvakart anyajegyem), egyből olyanhoz kértem időpontot, aki a beavatkozást is helyben elvégzi, ha szükséges. Egy ideig azt gondoltam, hogy mindezt segítség nélkül is meg tudom oldani, de közben mindkét pupák beteg lett, M-nek pedig határidős munkája van, és miután rájöttem, hogy egy frissen összevarrt sebbel valószínűleg nem lesz szerencsés gyerekeket emelgetni, meg az sem fog túl jót tenni, ha szeretetből kicsit megrugdossák/megmarkolásszák/megtapossák ne adj' isten megharapják a már eltávolított anyajegyem helyét, segítséget kértem anyuéktól. Egy ideje már terveztük, hogy levisszük őket pár napra, mert kölcsönösen hiányolták egymást a mamiékkal és mi is szerettünk volna kicsit kikapcsolni, de nem most akartam ezt, hogy betegek lettek és hogy M-nek melója van. Végül mégis így alakult, kicsit össze is kaptunk rajta M-mel, borzasztó lelkiismeretfurdalásom is lett, sírdogáltam is, de muszáj volt megoldanunk valahogy.

Így a pupákok tegnap reggel elutaztak, én meg miután alaposan kibőgtem magam, megszabadulva némi feszültségtől, készültem az orvoshoz. Úgy döntöttem, nem fog ez annyira fájni, hogy ne bírjam ki egyedül, úgyhogy mondtam M-nek, hogy nyugodtan dolgozzon itthon, haladjon a munkájával, legfeljebb hívom, ha rosszul leszek.

A csodálatos tavaszi időben elvittem magam az állomásig, leparkoltam a P+R parkolóban, felszálltam az ingázóra, útközben írtam az egyik barátnőmnek, hogy nincs-e kedve találkozni velem a doki után, majd némi villamosozás után elsétáltam a klinikáig.

A doktornő és az asszisztense iszonyú jól szórakozott azon, hogy egy kisgyerekes anyuka úgy piheni ki magát, hogy leveteti az anyajegyét, javasolták, hogy legközelebb inkább wellnesszeljek egy jót, de tényleg nagyon kellemes és jó hangulatú volt az egész vizsgálat és a beavatkozás is, végig beszélgettünk, nevetgéltünk, sőt miután kiderült, hogy az asszisztens nénivel "falubeliek" vagyunk, ölelgetve kísért ki és a lelkemre kötötte, hogy hozzá jöjjek kötéscserére.

Egyébként tetőtől talpig átnézték az összes pöttyömet, és bár némelyik elég ronda lett a terhességeim után, valószínűleg egyik sem veszélyes, inkább esztétikai problémát jelentenek, így kedvező szövettani eredmény esetén a többit már nem szikével, hanem lézerrel is le lehet venni, ami után nem maradnak óriási hegek. Összeségében tényleg pihentető volt ott lenni.

Miután megebédeltem, találkoztam a barátnőmmel, a felbujtására vettem pár igazán gyönyörű fehérneműt, kávéztunk, dumáltunk nekem olykor bevillant, hogy jaj, sietnem kell, mert a gyerekek, aztán eszembe jutott, hogy jaj, de most nem is kell és aztán hirtelen fél 8 lett, és nyugodtan vonatozhattam haza, mert nem maradtam le a fürdetésről.



Ma iszonyú sokáig aludtam, nem ébredtem fel arra sem, hogy M. felkel, fürdik, járkál, pedig máskor mindig iszonyú hangosnak érzékelem a reggeli készülődését és idegbetegen fortyogok, hogy még alhatnék 10 percet, de ezzel a hangorkánnal tuti felébreszti valamelyik pupákot és akkor menthetetlenül elkezdődik a nap.

Egyedül reggeliztem, egyedül kávéztam a napsütötte teraszon, miközben nyugodtan olvashattam, nem kellett 30-40-szer felugrálnom, hogy különféle kéréseket, kívánságokat, szükségletetket, problémákat teljesítsek, oldjak meg és végre, hosszú hónapok után arra is jutott időm, hogy megírjak egy posztot.