14-17. hét
Valahogy felcsaltuk anyuékat hozzánk, aztán elindítottuk a videót, amin Gandalf produkálta magát. Anyukám könnyes szemmel csak annyit kérdezett: "A tiétek?", mire megnyugtattuk, hogy igen és nem kölcsönkértük valakitől a dvd-t.
A 14. héttől már nem nagyon tudtam takargatni az állapotom, elég vékony testalkatú vagyok, így látványosan gömbölyödni kezdett a pocakom. Nem tudtam, a munkahelyemen hogyan mondjam el a kollégáimnak (persze, akikkel jóban voltam, azoknak már elmeséltem), így egynek elmondtam, gondoltam, a hír úgyis elterjed gyorsan. Aztán apránként rácsodálkozott mindenki, volt, aki gratulált, volt, aki örült, és volt, aki sehogy sem reagált.
Közben egyre többen állítottak meg a folyosón, kérdezgettek, hogy mikor érkezik, fiú lesz-e vagy lány, és úgy általában, rengeteg kedvességet kaptam. Az állandó aggódást felváltotta egy általános jó érzés: szeretek kismama lenni és élvezem, hogy terhes vagyok.
Azért az aggódás sem múlt el nyomtalanul: napokig rémületben éltem, amikor úgy éreztem, kezd elnehezedni a hasam, és amikor például felveszem a nadrágom belenyilallgat a fájdalom. Megijedtem, hogy ez ugyanaz a nehezedés, amit a vetélés előtt éreztem, 5 percenként ellenőriztem a fehérneműm, nincs-e baj, de soha nem láttam semmi baljósat. A nőgyógyászom pedig a következő kontrollon elmagyarázta, hogy nyúlnak a szalagok, változnak az izmok, a méhem és a kismuki folyamatosan nő, így természetes, hogy ezeket a változásokat megérzem. Másrészt vékony vagyok, vékony a hasfalam is, ezért is lehet olykor érzékenyebb, másrészt viszont, mondta, így például előbb érezhetem a pici mozgását. (És ez valóban így volt, már nagyon korán éreztem a kis buborékokat és pillangószárny verdeséseket, de sokáig nem voltam benne biztos, hogy ezek azok-e vagy csak bélmozgások.)
Időközben még átestünk egy durva fürdőszoba felújításon is, amit ugyan a hátam közepére nem kívántam, de az eredmény miatt megérte. Már csak a babaszoba van hátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése