Aggódás és lázadás

Kicsit olyan, mintha nekünk is négynapos hétvégénk lenne, mert M.-nek ma csak 10-re kellett bemennie, így együtt keltünk és együtt is reggeliztünk nyugiban. Huszonnégy éves korom óta a legtöbb ünnepnapon és hosszú hétvégén én is dolgoztam, így sokszor még most is rácsodálkozom, hogy a hétvége most nekem is hétvége. (Bár ugye most szinte mindegy, hiszen hétköznap sem járok dolgozni.) M. nélkül azonban nincs ünnepnap-érzés, így a húsvét hétfő és a május 1. is csak ugyanolyan nap, mint a többi.


Megint erősödik az aggódás Pupák miatt, aki bár szemmel láthatólag ügyes, mozgékony kisfiú, és a legtöbb mozgásformát irtó gyorsan produkálta, ülni mégsem akar, és ez egyre inkább kétségbeejt. A szakirodalom szerint 8-10 hónapos koruk között kellene a babáknak megtanulni stabilan ülni, de Pupák, köszöni szépen, tök jól elvan hason, állva, vagy térdelve. Néha állásból vagy térdelésből ráül a sarkára, és ha megfeledkezik magáról még a kapaszkodást is hanyagolja, de ha például mesélek neki és beültetem a lábam közé, pár másodperc múlva már hason fekszik. Mostanában csinál olyanokat is, hogy megfogva a babakocsi vagy az etetőszék két szélét felül, és úgy nézelődik, de ez még messze van az önálló, stabil üléstől. Szóval aggódom. Két hét múlva megyünk a 10 hónapos kontrollra, megkérdezem a doktornőt, szükségünk van-e valamilyen fejlesztésre.

A cipősszekrényre már régóta fáj a foga

Egyébként kis Pupák napról napra ügyesebb és értelmesebb, hihetetlen, hogy már mennyi mindent megért, komplett mondatokat tud értelmezni, és egyre fejlettebb a humorérzéke is. Van már csibészes mosolya, amit akkor ölt fel, ha tudja, hogy tiltott zónában jár, és sokszor produkálja magát, hogy minket szórakoztasson. Tud integetni, megtanulta, hogy a kanapéról és a lépcsőről hátrafelé kell lemászni, és ezt mint valami cirkuszi magánszámot hihetetlen boldog és büszke vigyorral naponta többször be is mutatja. Szinte egyetlen percre sem áll meg, igazi kis sajtkukac, ha valahol mégis lehorgonyoz, ott pakol, szerel, átrendez, nyomogat, kihúz, szétszór, megrág. Szeret körülöttem lebzselni, ha a konyhában van dolgom, akkor ő is ott zsizseg, ha a fürdőben csinálok valamit, jön mosógépet szerelni és vécét tanulmányozni. Ha eszem, bemászik az asztal alá és megpróbálja megrágni a lábujjaimat vagy felkapaszkodik a lábamon és fontos dolgokat kurjongat.

De a magazinok is érdekes zsákmányok

Minél fáradtabb vagy éhesebb, annál nehezebben tolerál dolgokat, végső esetben már azon is szívszaggatóan képes zokogni, ha egyik helyről átteszem a másikra, vagy nem veszem fel az ölembe. Egyébként is sokkal többet sír, mint kisebb korában, akkor szinte csak akkor nyöszörgött kicsit, ha éhes volt, most viszont már számos oka lehet az elégedetlenkedésnek. Nyilván ebben benne van az is, hogy sokkal több ellenállásba ütközik a részemről és nem érti , miért van így, hiszen régen minden úgy volt, ahogy ő akarta. Így tehát próbálkozik, feszegeti a korlátokat és tiltakozik, amikor századjára sem engedem, hogy életveszélyes műveleteket hajtson végre, például kábelt rágjon, papírt egyen, vagy két pici ujjacskával kapaszkodjon a csúszós üvegasztalba.

Szóval most éljük át az első lázadó korszakot, jaj, istenem, hány ilyen lesz még!