Csajos nap

(Ha valaki nem bírja a picsulós posztokat, kérem, ne olvasson tovább!)


A péntek újra az enyém volt, és igazi csajos napot tartottam. Reggel ugyan még a fiúk is elkísértek a fodrászhoz, mert mindkettőjüknek szükségük volt egy kis hajvágásra (Pupáknak csak a frufrujából kellett lecsípni egy kicsit, mert már nagyon belelógott a szemébe), de utána gálánsan leléptek, hagyták, hadd pletykálkodjak nyugodtan a fodrászommal.

A hajammal már nagyon régóta nem vagyok megelégedve, hónapok óta bármit csinálok vele, nem áll úgy, ahogy szeretném, vagy ha néha mégis, az tök véletlen. Ráadásul rettenetesen hullik is, úgy érzem, bokáig járunk a hajban, minden tele van a hosszú hajszálaimmal, bárhogy takarítok is. A fodrászom egy nagyon édes nő, több mint 10 éve ismerem, már-már barátság van közöttünk, tudunk egymás életéről, gondjairól, rengeteg vendéget vittem neki, az esküvőnkön is ott volt, nem csak fodrászként, hanem vendégként is.

És lehet, hogy pont ez a baj, mert a kezét már csak a megszokás vezérli, amikor nála vagyok, sokszor a dumálásunkra joban figyel, mint a frizurámra, és egyre kevésbé vagyok elégedett a végeredménnyel. Sokat tépelődtem, hogy mit csináljak, nem szeretnék váltani, mert nagyon kötődöm hozzá, de tök sokat szenvedek a hajam miatt, ami az egyébként is a béka segge alatt lévő önbizalmamom nem sokat segít.

Gondoltam, most egészen határozott elképzelésekkel megyek, kitaláltam, hogy újra frufrut vágatok (kb. 9 évvel ezelőtt már volt ilyen frizurám), sőt képpel is illusztrálom a célfrizurát. Szóval közöltem vele, hogy valami ilyesmit szeretnék:

Így könnyebb lenne összenöveszteni a hajam, és megszüntetni azt, hogy alul el van vékonyítva és meg van tépve, ami már egyáltalán nem tetszik. A különbség az a modell frizurája és az enyém között, hogy én nem a fülem mögé téve hordom a hajam, hanem az arcomat keretezve.

Szóval elmondtam pontosan, hogy mit szeretnék, és láss csodát, szinte olyan lett, amilyet elképzeltem, leszámítva, hogy 9 év frufrutlanság után újra meg kell barátkoznom a fazonnal.

A fodrász után színtiszta picsás program következett, elmentem ugyanis 4D-s szempillát csináltatni. Az az igazság, hogy ezt már régóta ki akartam próbálni, mert szempilla-fetisiszta vagyok, de soha nem jutottam el a megvalósításig. M. rettenetesen ellenezte, amikor felvetettem, hogy szeretnék ilyet, úgyhogy őt nem is avattam be a kis tervembe. Eleve természeteset kértem, kíváncsi voltam, észreveszi-e a változást.

Nem akarom túlmagyarázni a dolgot, de mostanában tényleg úgy érzem, elvesztettem a régi nőcis önmagam, nagyon régen éreztem azt, hogy ki vagyok békülve a külsőmmel, kellett valami, ami feldob, bár legalább annyira tartottam is tőle, mint amennyire vágytam rá.

A kozmetikus lányhoz, aki csinálta a pillákat úgy kellett mennem, hogy nem vagyok kisminkelve, ez komoly megpróbáltatást jelentett, így a héten már treníroztam magam, néhány séta alkalmával szájfényen és arcpíron kívül nem viseltem semmit az arcomon.

Nos, a végeredmény furcsa lett, tökéletesen ívelt, a sajátoménál 1-2 milliméterrel hosszabb szempilláim lettek, amik nagyon kiemelik a szemem vonalát. Az új hajammal együtt, olyan, mintha kicseréltek volna, de ugyanúgy, ahogy a frizurát, ezt is szoknom kell.

Amikor hazamentem, M. ujjongott, hogy milyen fantasztikus lett a hajam, sokszor szembe fordított magával és nézegette az arcom és a hajam, és azt mondogatta, hogy ez az új frizura annyira szépen kiemeli a szemem. Én csak kuncogtam magamban, és nem árultam el a titkom, egészen szombat reggelig, amikor M. gyanakodva megkérdezte: "Te mit csináltál a szemöldököddel?"

Miután felfedtem az igazságot, M. is elismerte, hogy egyáltalán nem lettem "mű" és tulajdonképpen tetszik neki a végeredmény. Aznap délután kint voltunk a Rómain a barátainkkal, és E. egyszer csak megkérdezte: "Te mivel festetted ki ilyen szépen a szempilláidat?" Elmeséltem neki a sztorit, meg, hogy miből áll az eljárás, és ma reggel kaptam tőle egy sms-t, küldjem már át a kozmetikus számát, nem bírja ki, ő is ilyen pillákat akar.

Visszakanyarodva a csajos napomhoz, a pillázás után megebédeltem egy régi barátommal, tök jót dumáltunk, majd miután elváltunk, belevetettem magam az üzletekbe. Kicsit elszontyolodva vettem tudomásul, hogy a keretemből nem tudok óriási bevásárlást csapni, és fel kell adnom azt a tervemet is, hogy inkább kevesebb, de nagyon jó minőségű cuccot veszek, hiszen akkor két darab ruhaneműnél nem tudtam volna többet venni.

Felpróbáltam ezerféle dolgot, és próbáltam kiokoskodni, melyek lennének a leghasznosabbak a nyárra, amik csinosak, ugyanakkor ápolnak és eltakarnak, azaz nem hangsúlyozzák túlzottan a kelleténél még mindig nagyobb pocakom.

Szóval próbáltam ilyet:

 Poénból egy ilyet:

Itt valamennyire látszik az új hajam is

Meg ilyet:

Meg ilyeneket is:

 Ugyanis szerettem volna egy szép maxiruhát, vagy legalább valami háromnegyedeset.

Végül a képen láthatóak közül csak a narancssárga szoknyát vettem meg, ez volt a legdrágább darab a vásárlásom során, és végül enyém lett egy jó minőségű fehér, zsebes lenvászon nadrág, egy a narancssárga szoknyához hasonló anyagból készült khakizöld ujjatlan blúz, egy sima fehér póló,  egy törtfehér ujjatlan pamutfölső, és egy szürke rövidujjú, ami kövekkel van kivarrva.

A zöld ruháért azóta is vérzik a szívem, de az már sehogysem fért volna bele.

Így félig elégedetten, félig iszonyúan sóvárogva a sok szépség után, amiket láttam, érkeztem haza, jóval előbb a tervezettnél, mert egyszerűen hiányoztak a srácok, és úgy gondoltam, a barátnős kávézást bepótolom máskor.