2015. május 14., csütörtök

Ma nem vették vérem

Úgy volt, hogy ma megyek a cukorterheléses laborra. Azután minden egészen másképp alakult.


Miután egész éjjel alig aludtam az idegességtől - tegnap délelőtt voltunk a vevőinkkel újra a közjegyzőnél, átutalták a vételár fennmaradt részét, ami viszont nem érkezett meg M. számlájára, és este már egyik banknál sem tudtunk elérni senkit -, negyed órával a telefonom ébresztése előtt 3/4 5-kor már ébren voltam. Épp kikászálódtam az ágyból, amikor M. megfogta a karom: "Ebben a szakadó esőben ne menj sehová, majd holnap elintézed!" Hamar igazat adtam neki, semmi kedvem sem volt ilyen pocsék időben mászkálni, így visszahanyatlottam az ágyba, és bár beletelt jó fél órába, de végül el tudtam aludni.

Nyolckor M. azzal ébresztett, hogy megérkezett a pénz. Megkönnyebbülten kezdtem el készülődni, mivel ma a fodrászhoz is volt időpontom. Végül M. azt mondta, jönnek ők is velem Pupákkal, így végre a kismajmot is megnyírathatjuk, hiszen már olyan hosszú volt a haja, hogy nekem kellett lenyesnem belőle pár centit. (Ne is kérdezzétek, hogy nézett ki a gyerek.)

Szóval együtt, megreggelizve, jókedvűen érkeztünk a fodrászhoz, ahonnan a frizurakészítés után (Pupák nagyon jól viselte, kb. 20 perc elteltével jelezte, hogy talán ebből ennyi elég is lesz) a srácok leléptek és hagyták, hadd pletykálkodjak kedvemre az inkább barátnőmmel mint fodrászommal.

A szépítkezés után egy másik barátnőmmel randiztam, ebédeltünk egy kellemeset, az akkorra már nagyon szép, napsütéses időben. Érdekes, hogy egymástól függetlenül mindkét barátnőm azt mondta, most sokkal nagyobb a hasam, mint a múltkor, néha én is úgy érzem, hogy semmi más nem nő rajtam, csak a pocakom ugrik egyre előrébb.

Az ebéd után, hazafelé még beugrottam egy laza shoppingra az Árkádba. A múltkor vettem egy ilyen belebújós papucscipőt, ami amellett, hogy jól néz ki és kényelmes, olyan, mintha kismamáknak találták volna fel, nem kell fűzni, csatolgatni, egész nap lehet benne talpalni, és rengeteg mindenhez fel lehet venni. A tervem az volt, hogy a már meglévő bézs mellé veszek egy fehéret, kiváltva ezzel a nyári fehér tornacipőt, hiszen ez most sokkal praktikusabb nekem.




Sajnos bár nagyon-nagyon klasszakat láttam, de a méretemben egyik fajtából sem volt (pedig nagyon tetszett az ezüst, az arany, és a virágos változat is), így végül egy egy egyszerű vászon feketét vettem, azt is sok mindenhez fel tudom venni.

Vásároltam még egy csíkos és egy fehér topot, remélem, még egy ideig rájönnek a pocakomra.

Amikor hazaértem, még nekiugrottam kisúrolni a fürdőszobát, kihasználva, hogy M. vigyáz Pupákra. Puppina ezt annyira nem kedvelte, ő sokkal jobban szerette volna, ha pihengetünk a kanapén, erre azonban már csak vacsora után került sor.

Holnap újra nekiugrom a labornak, most már muszáj lesz odamennem, mert kifutok az időből. Ezúttal alaposabban felkészültem, tegnap ugyanis elfelejtettem a citromot, de most már be van készítve az ásványvíz mellé.



3 megjegyzés:

  1. De jó, hogy Pupák 20 percig nyugodt tud lenni a fodrásznál ;) Balázs kétszer volt és végigordította az egészet, le kellett szegény fogni..Mi már nem visszük, az apja nyírta meg itthon a múltkor hajvágógéppel. Jól tűrte és nagyon szép lett :) Remélem jó lesz a cukorterhelésed eredménye!

    VálaszTörlés