Május, játszótér, fagyi és álmodozás

Ha nem lenne a hitel miatti stresszelés, teljesen átadnám magam a májusnak. Olyan klassz, hogy végre szép az idő, árnyékban sem fázunk és sokat, sokat, sokat lehet sétálni.


A napjaink úgy néznek ki, hogy Pupák délelőtti alvása után ebédelünk, majd felöltözünk, készítek egy kis elemózsiát (kekszek, kölesgolyó, víz) és elindulunk a parkba. Itt kiveszem Pupákot a babakocsiból, hogy gyakorolja a sétálgatást mindenféle terepen, ő virágot szed, kavicsokat, botokat, leveleket gyűjt és szép lassan odaérünk a játszótérhez.

így sétálgat a kis pipaszár lábain

A parkban lévő játszótér irtó klassz, nagyon szépre megcsinálták, csak sajnos emiatt igen népszerű is. Eddig viszonylag korán odaértünk, volt, hogy csak mi voltunk egyedül, vagy alig páran rajtunk kívül, de a jó idővel egyre többen jönnek, és ma például már elég zsúfolt volt.

Pupák általában egyből belehasal a homokba, napokig nem is nagyon csinált egyebet, mint nagy átéléssel túrta és szórta a homokot, de ma már felbátorodott és egyre többet szaladgált, ráadásul megelégedett azzal, hogy látótávolságban legyek, nem kellett a sarkában lennem végig. A hintázás is a játszóterezés része, körülbelül 10-15 percet palintázunk, de ezt úgy szereti, ha a mellette lévő hintában ül valaki és önfeledten tanulmányozhatja, ő hogyan viseli a hintázást. Néha csúszdázik is, már egyedül is ügyesen lecsúszik, de ebből köszöni szépen, egy alkalommal egy elég is.

Pupák homokangyalt készít, sajátos technikával, hason

A gyerekekkel nagyon visszafogottan viselkedik, mindenkire kedvesen mosolyog és szemmel láthatóan érdeklődik is a többi kölyök iránt, de nem túl aktív az ismerkedésben. Egyáltalán nem agresszív, soha nem veszi el más játékát, engedély nélkül nem is nyúl hozzá, de azt például nem tudom, hogy megvédené-e a sajátját, mert olyan szituba még nem keveredtünk. Néha úgy érzem, többször kellene bedobni a "mély vízbe", hogy megharcolja a kétévesek harcait, bár lehet, hogy elég lesz ezt a bölcsiben megtanulnia. Nagyon féltem a kedves kis lelkét, mert ő tényleg olyan kis szégyellős-mosolygós kismókus, beleszakadna a szívem, ha a többi gyerek bántaná.

A park után Pupák kényelmesen elhelyezkedik a babakocsijában és egy óriási séta következik, aminek egy része a forgalmas út mellett van, hogy lásson buszokat, meg motorokat, meg kamionokat, meg sok-sok autót, ezeket hangosan kommentálja is és mutogat az ujjacskájával. Azután csendesebb környék következik, ahol még mindig lehet dumálgatni a parkoló autók színéről és márkájáról (néha rendesen felsülök), majd megérkezünk a cukihoz, ahol én kapok két gombóc fagyit, ő pedig egy tölcsért, amit időnként belemártogatok neki a fagyimba, ő pedig boldogan nyalogatja le a finomságot. A fagyinkat a kedvenc madárcsicsergős-fás-virágos családi házas részen sétálva esszük meg (amíg Pupi pici volt, csak itt sétáltunk), és mostanában óvatosan próbálom beleélni magam, hogy nemsokára mi is egy hasonló környéken élhetünk.

fagyizás után, maszatosan

A séta végén néha bevásárolunk, majd irány haza, felküzdjük magunkat a lift nélküli ötödik emeletünkre (ehhez végtelen türelem kell, ugyanis már nem ölben hozom fel, hanem a kezét fogva felgyalogolunk, de Pupák minden lépcsőfordulónál lázasan tanulmányozni kezd valami érdekes koszt vagy mintát és minduntalan be akar menni más ajtókon), miután hazaértünk levesszük a cipőt és homokos nadrágot, kezet mosunk és jöhet az uzsi.

Szóval ilyenek a tavaszi sétáink, miközben én már nagyon elvágyom innen, a gondolataim óhatatlanul a költözés és az új életünk körül forognak, hogy sikerül-e, hogy elégedett leszek vagy magányos, hogy megtalálom-e a helyem egy egészen más környezetben majd' 40 évnyi lakótelepi lét után.