Saturday

Még mindig van mesélnivalóm, ráadásul most időm is, hogy leírjam, szóval tovább mondom. Miután magunkhoz tértünk a pénztárcás sztori okozta sokkból, ezerrel pörögnöm kellett újra, mert millió tennivalóm volt.




Rábeszéltem M. húgáékat, hogy maradjanak ebédre, mert nagyon sokat segítettek azzal, hogy vigyáztak a gyerekekre, nem akartam őket éhesen elengedni. Közben délutánra is vendégeket vártunk, egy nagyon kedves baráti párt, akik az augusztusi meglepi partimat kivéve még nem jártak nálunk, és én már nagyon rég találkoztam úgy velük, hogy dumálni is volt időnk rendesen. Szóval nagyon vártam őket.

A lakás viszont romokban hevert, még az átlagosnál is nagyobb kupi volt, lehúzott ágyneműk, száradó ruhák, ruhahalmok mindenfelé, edények a szárítón és porcicák helyett pororoszlánok meg hajszálak mindenhol. Retttenetesen utálok úgy vendéget fogadni, hogy nincs rend és tisztaság, és ezt nem tudom elengedni, mert zavar és kész. Úgyhogy őrült módjára ugrottam neki mindennek, pakoltam, rohangáltam és úgy éreztem, csak egyre nagyobb a káosz.

Ekkor csörrent meg a telefonom, A., a legjobb barátnőm volt, akit egyébként mindig nyúzok, hogy jöjjön/jöjjenek gyakrabban, a héten is mondtam neki. Azért hívott, mert épp a Balcsira tartottak az öccsével, amikor R.-t behívták szülni (szülész-nőgyógyász), kérdezte, hogy megvárhatja-e nálunk, amíg végez. Hát persze, hogy nem mondok nemet a legjob barinőmnek, szóval nemsokára ő is megérkezett.

Iszonyú jó fejek voltak M. húgával, mert egy csomót segítettek, port töröltek, zöldséget pucoltak, sajtot reszeltek, így még a lenti mosdót is sikerült kisikálnom, az ebéd is elkészült és a vendégváró quacamolét is összedobtam.

Megjött E. és P. is, M. húgáék nem sokkal ezután leléptek, kivonultunk a kerti kanapére, kajástól, fehérborostól, gyerekestől, etetőszékestől, és annyira jó volt, hogy ott voltak a barátaink, sütött a nap, a gyerekek sem voltak nyűgösek, a kaja is finom volt és szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát.

És ekkor jött egy baromi nagy vihar, ami kajástól, fehérborostól, gyerekestől, etetőszékestől, bezavart minket a nappaliba, de azért a jó hangulat maradt. Megérkezett A. öccse is, megdicsérte a hajam, betömte a megmaradt quacamolét, sztorizgatott a kórházról meg a szülésekről, röhécseltünk majd elzúztak a Balatonhoz.

E. és P. még maradt vagy másfél órát, végre tök jót dumáltunk, képbe kerültem, hogy mi van velük, E. empatikusan hallgatta a sirámaimat (igazából nem rinyáltam sokat, csak elmondtam, mennyire szeretnék már egy szabadnapot, amikor reggeltől estig csavaroghatok meg ilyesmi, és az állandó lelkiismeretfurdalásról beszéltem meg a szaranya érzésről), cukiskodtak a gyerekekkel, Pupák ekkora már talán túlságosan is felszabadult, és végül E. úgy búcsúzott, hogy ne legyen rossz érzésem semmi miatt, jól csinálom, amit kell.

Miután mindenki elment úgy nézett ki a lakás, mintha egyáltalán nem takarítottuk volna át a fél napot, plusz volt még pár hegynyi mosatlan is. Puppina eléggé benyűgösödött a nap végére, már csak ölben volt hajlandó bújni, intenzíven szopta az ujját és folyt az orra a kis nyuszikámnak.

Átadtam M.-nek, mondván, hogy én gyorsabban és hatékonyabban tudok összerámolni, és minél előbb le akartuk fektetni a gyerekeket.

Mire a két gyerek ágyba került és leültünk vacsorázni, már alig láttunk a fáradtságtól. Felidéztük, milyen volt, amikor régen másnaposok voltunk, délig aludtunk, kajálás után fetrengtünk a kanapén, filmeztünk, szexeltünk, szundikáltunk, hidratáltunk estefelé pedig elmentünk moziba levezetésként. Hah, mintha egy másik évezredben lett volna!

Puppina kisvártatva felsírt, megint belázasodott, kapott kúpot, megitattam, szerencsére hamar megnyugodott, 11 körül elaludt így mi is beájulhattunk az ágyba.

(Folyt. köv.)