Vasárnap Pupák fél 7-kor ébresztett minket, miután egész éjjel fejfájással küzdöttem, nem voltam a legjobb formámban.
M. elment dolgozni, úgyhogy indult újra (egyedül) a mókuskerék, pelenkázás, öltöztetés, etetés, orrszívás, gyógyszerezés, de sütött a nap és ettől valahogy könnyebben ment minden.
Puppina fél 10-kor már ment is letudni a délelőtti alvást, én bevettem a második fejfájáscsillapítót is, majd Pupákkal kiköltöztünk a kertbe, elnyúltam a kanapén, blogoltam, ő meg cukin játszikált körülöttem. Igaz, hogy átlag 3 percenként kellett felállnom valamiért (innivaló, játék, keressek meg valamit, adjam azt oda, hozzam ki ezt), de akkor is klassz volt, bár már ilyenkor is forrón égetett a nap (kellene az a napernyő, na), Pupák pillanatok alatt vizesre izzadta a haját, úgyhogy próbáltam terelgetni az árnyékos részek felé (kevés van), míg én napimádok.
Aztán játszottunk olyat is, hogy felfújtam és elengedtem egy lufit, ami viccesen röpködött, ahogy kizúdult belőle a levegő, Pupák kacagott, újra és újra meg kellett ismételni, úgyhogy már nagyon erős a tüdőm.
Dél körül Pupák is elment aludni, és csodák csodájára még Puppina sem kelt fel, szóval volt kb. másfél órám egyedül is, amikor csak relaxáltam, üldögéltem meg kaját csináltam Puppinának.
Azután felébresztettem Puppinát, mert már nagyon ideje volt az evésnek, hihetetlen, de még mélyen aludt, nyilván a kései elalvást kompenzálta szegénykém. Ennek ellenére jó kedve volt, megetettem odakint, majd leterítettem egy plédet a fűre, odatettem pár játékot és leültettem a kis majomlányt, aki sokáig nem mozdult a takaróról, azután óvatosan ismerkedni kezdett a fűvel.
Én is odahúzódtam mellé, a nap kellemesen sütött, úgyhogy hanyatt feküdtem, Puppina békésen rágogatott valami játékot mellettem, Pupák odafent az ágyunkban édesen aludt, a kertünkben vasárnapi csend és nyugalom honolt, rigók veszekedtek, cserebogarak zümmögtek, minden zöld és virágos volt és úgy éreztem, hogy ez életem egyik legtökéletesebb pillanata, és hálás vagyok ezért és mindenért, a férjemért, a gyerekeinkért, az életünkért és akkor belehunyorogtam a napba és hangosan is kimondtam: köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése