Húsvét (Is)

 Hol is tartottam?

Ja, igen. Hogy Pupák elment itthonról, én meg dögrováson voltam. Nos, ez annyira elfajult, hogy a végén elmentem orvoshoz, pedig én tényleg csak akkor megyek orvoshoz, ha már nagyon a halálomon vagyok. Kaptam antibiotikumot, 18 óra elteltével már lényegesen jobban voltam, viszont mellékhatásként három napig szaggató fejfájásom volt.

Kedden levágattam (újra) a hajam. Most már épphogy takarja a nyakam. Megint sok fotóval és konkrét elképzelésekkel mentem. Körülbelül 2-3 órán keresztül örültem is az új frizurámnak, azután anyukám elhúzta a száját, amikor skype-on meglátott, és vége is lett a varázsnak. Azóta rengeteg emberrel találkoztam és senki nem mondta, hogy klassz lett (M.-en kívül). Már nekem sem tetszik, mert nem ilyet képzeltem el. Évekkel ezelőtt már volt hasonló, és akkor kifejezetten jól állt. Most meg idiótán. Én változtam ennyit, vagy a fejem lett másmilyen? Vagy nem is a fejemmel, hanem a fejemben van a baj? Az önbizalmam a béka segge alatt van, néha már komolyan kezdek megijedni, annyira szarul érzem magam a bőrömben.

Este gyógytornászhoz vittük Puppinát, hál'istennek semmi kezelést, vagy tornát igénylő problémája nics, erős és ügyes a kis majomlány.

Aztán a múlt héten teljesen váratlanul majdnem kaptam egy telefont is. Egészen más ügyben voltunk bent a MOM-ban, és már indultunk haza, amikor M. mondta, hogy nézzünk be a mobilszolgáltatónkhoz. Bementünk, tologattam Puppinát, hagytam, hogy M. ügyintézzen, azután már csak arra kaptam fel a fejem, hogy azt kérdezik tőlem, milyen színűt szeretnék. Hirtelen nem is értettem, miről van szó. Aztán persze kiderült, hogy az üzletben nincs egy darab készülék sem, hazafelé pedig kitaláltuk, hogy jobb lenne kártyafüggetlen telefon, így végül nem lett új kütyüm. Mondjuk eszembe sem jutott, hogy kellene, de így, hogy majdnem lett, azután mégsem, kicsit csalódott voltam.

Csütörtökön feszített tempóban egy mini tavaszi nagytakarítást csináltam, egész nap meg sem álltam, közben főztem is, meg Puppináztam is, este 7-kor holtfáradtan elrohantam az új körmösömhöz, aki egy ideje már a lakásában dolgozik, mert összekülönbözött a szalonban a kollégáival. Még le sem vettem a cipőm, amikor tragikus arccal  közölte: "A Jani (gyermeke apja) elhagyott!" Köpni-nyelni nem tudtam, felajánlottam, hogy jövök máskor, de azt mondta, nem akar egyedül lenni, legalább elterelem a figyelmét. Én csak új körmöket szerettem volna, de a következő két és fél órában kérdezés nélkül mindent megtudtam a kapcsolatukról, a problémáikról, és a szexuális életükről. Mindezt a 7 éves kisfia és annak kis haverja előtt. Pityeregve reszelgette a körmeim, bombázott a kérdéseivel, válaszokat meg tanácsokat követelt, miközben most találkoztunk kb. hatodjára. Iszonyúan leszívta a maradék energiáimat is, ennek ellenére őszintén megsajnáltam és együtt is éreztem vele, borzasztó lehet ilyen helyzetbe kerülni. Próbáltam vigasztalni meg lelket önteni belé, de végig úgy éreztem, ez a dolog nem tartozik rám.

Pénteken reggel összepakoltuk a fél háztartást és elindultunk anyuékhoz. M. csak ledobott minket, mert ő ebédelni készült egy fenszi étterembe a kollégáival, születésnapot ünnepeltek. És őszintén be kell vallanom, nekem ez tök szarul esett. Nem, nem sajnálom tőle, hogy kikapcsolódik és jól érzi magát az új csapatban, de annyira éles volt a kontraszt, hogy rám bár másik helyszínen, de megint csak etetés, főzés, öltöztetés, pelenkázás vár, ő pedig jókedvű, vicces felnőtt társaságban eresztheti ki a gőzt, miközben szép helyen vannak és kurva jót esznek. És a történethez az is hozzá tartozik, hogy aznap estére volt egy meghívásunk az egyik barátom szülinapi bulijára, ahol az én régi kollégáim és barátaim is ott voltak, de azt valahogy gyorsan lesöpörtük az asztalról, mondván, túl bonyolult lenne elmenni.

Aztán ebbe a szar hangulatba sikerült magam jól belehergelni, mert tényleg az volt, hogy megérkeztünk, M. kidobált minket meg a csomagokat, miközben sík ideg volt, hogy nem ér oda időben, a halálosan boldog Pupákkal közölte, hogy ő nem marad itt, mire a gyerek sikítozva őrjöngött (teljesen jogosan), hiszen a legnagyobb öröm után fél perccel a legnagyobb csalódást is át kellett élnie. Szóval ott maradtam egy síró és egy nyűgös gyerekkel, miközben anyu kérdezgette, hogy most ezt így hogy és 10 perc múlva már a vidáman bulizgató M.-ről láttam fotókat az FB-n. Elég pocsékul éreztem magam.

Amikor M. este megjött, azonnal látta rajtam, hogy valami nem oké és addig kérdezgetett, amíg el is mondtam neki, mi a bajom. Azonnal felajánlotta, hogy akkor menjünk el a buliba, nekem is jár kimenő. Persze egyből nemet mondtam, merthogy nem úgy készültem, nem volt megmosva a hajam, nem volt megfelelő ruhám stb., de addig erősködött, míg végül meggondoltam magam és 9-kor elindultunk Pestre. Először úgy volt, hogy itthon alszunk (lelki szemeim előtt lepergett, hogy mekkorát fogunk szexelni, végre hangos is lehetek!) és csak reggel megyünk vissza, de azután úgy döntöttünk, mégis anyuéknál töltjük az éjszakát, hogy ha Pupák felébred, ne essen kétségbe, hogy megint eltűntünk.

Este 10-re oda is értünk a kávézóba és mivel mindenki úgy tudta, hogy lemondtuk az estét, iszonyú cukin örültek nekünk. Nagyon sok régen nem látott emberrel találkoztam, sokat dumáltam meg nevettem, tényleg jó volt kicsit társasági életet élni.

Éjjel 1-re otthon voltunk, befeküdtünk Pupák mellé az ágyba, Puppina a kiságyban szuszogott, ésakkor M. odanyújtotta a kezét és összekapcsoltuk az ujjainkat és azt mondta, hogy szeret, én meg azt gondoltam, hogy (az elmaradt szex ellenére is) jó ez így.

M. másnap reggel elment, mert végig dolgozott az ünnepek alatt, mi a pupákokkal maradtunk. Egyszer sikerült kisebb-nagyobb megszakításokkal 11-ig aludnom, ettem sok finomságot, a pupik jól érezték magukat. A legszebb pillanat pedig talán az volt,  amikor tegnap Pupákkal kimentünk az udvarra játszani egy kicsit, beültünk a nagy hintába, ő az ölembe kuporodott és együtt énekeltük a Tavaszi szél vizet árasztot. És amikor ott tartottunk, hogy "te engemet, én tégedet", akkor Pupák megkérdezte, hogy "Anyucika, te engem választasz?, én meg mondtam neki, hogy persze, és erre azt mondta, hogy "Én meg tégedet!"

 A Húsvétunk pedig ilyen (is) volt: