Pocsék éjszaka vol. 2

Sajnos a tegnapi éjszakánk sem volt királyabb, mint a tegnapelőtti. Sőt.


Fél 3-kor döntöttem úgy, hogy valamit muszáj csinálni Puppina szuttyogásával - mondjuk azt hittem, már reggel van, mert akkor nekem úgy tűnt, már órák óta röfög, harákol, horkol, szörcsög - felébresztettem M.-et, lejöttünk porszizni, és basszus semmi nem jött ki, pedig hallottam, hogy valahol ott van a cucc. Fújtam az orrába tengervizes orrsprayt, megint porsziztunk, Puppina üvöltött, nekünk szívünk szakadt meg, kapott még egy kis Calcimuskot hátha segít a beduzzadt nyálkahártyáknak, ekkor már Pupák is üvöltött, átköltözött hozzánk, majd végre újra mindenki ágyban volt.

Puppina már nem szuttyogott, viszont nem akart visszaaludni, tekergett, nyöszörgött, fel-felsírt, úgyhogy, mivel még egyszer nem voltam hajlandó magam behajtogatni Pupák ágyába, lejöttünk a kanapéra. Puppina pár percig belémbújva édesen pihegett, én meg olvadoztam, hogy azért ez mennyire jó érzés, majd újra kínlódni kezdett, sírt, felpattantam, megkerestem a Dologélt, ínymasszírozás, pár perc csend, és minden elölről. Ínymasszázs, csend, sírás. Üvöltés. Felpattantam, tápot készítettem, Puppina mohón befalta, majd édes álomba merült. Ekkor már elmúlt 5 óra, és amint kivilágosodott (éjszaka már nem szórakoztam a redőnyök lehúzgálásával), Puppina szemei kipattantak és jókedvűen csapkodni meg karmolászni kezdte az arcom. Ezen a ponton sírni akartam.

Felmentem M.-hez, hogy jöjjön le kicsit a makilányhoz, mert nem bírom, muszáj aludnom még egy órát. M. felhozta a gügyögő gyermeket a bölcsőbe, lefeküdtünk, és láss csodát, Puppina tiltakozás nélkül elaludt.

Egészen fél 8-ig húztuk a lóbőrt négyesben, de így is a halált kívántam, amikor fel kellett kelni, márpedig fel kellett, mert Pupákkal 10-re (báb)színházjegyünk volt a helyi közösségi házba. Semmi pénzért nem mondtam volna le a kettesben töltendő programunkról, meg különben is, M. nagyon jó fej volt, hogy a mai munkáját pár órával arrébb tette, hogy elmehessünk, szóval igyekeztem valahogy emberi külsőt varázsolni magamnak, és egyáltalán nem gondolni arra, hogy mindjárt elájulok.

Útközben Pupák közölte, hogy tulajdonképpen ő homokozni sokkal szívesebben menne, nekem pedig minden diplomáciai készségemre szükségem volt, hogy valahogy lebeszéljem erről. Amikor odaértünk, persze elkapta a láz, a zsibongó gyerekek, a nagy aula, tényleg klassz volt a hangulat. A színházteremben volt pár sor szék, és elöl, középen egy nagy szőnyeg, ahová a gyerekek leülhettek cipő nélkül, a szőnyeg hátsó részében pedig pár olyan mezítlábas szülő kuporgott, akinek gyermeke nem akarta székből nézni az előadást, de mégis szerető anyja/apja ölében kívánt ücsörögni, köztük mi is Pupákkal, aki pár perc vegyülés után inkább engem választott.

Az előadás nagyon klassz volt (A három kismalac és a farkasok), bár pár gyerkőc sírvafakadt, amikor megjelent a farkas, és egy ponton kisebb anarchia tört ki, amikor egy gyerek kitalálta, hogy ő most bizony megsimogatja azt a cuki malacot és erre mind az ezer gyerek odarohant, hogy ő is, és akkor kicsit aggódtam, hogy rá fogják borítani a színészekre a paravánt. De a paraván bírta a kiképzést, és egy jó fej apuka határozottan rendet vágott a kölökhad között, úgyhogy helyreállt a béke. Már csak az volt furcsa, amikor egy hegyomlásszerű nagymama jó ötletnek tartotta beülni a szőnyeg közepére, így kb. 20 gyerek hirtelen nem látott tőle semmit, de ebből sem lett balhé, mindenki arrébb rendezte magát.

Pupák élvezte a mesét, félt kicsit, meg izgult és nevetett nagyokat, a végén megsimizte a malacokat majd fékeveszetten nyargalászott a szőnyegen és különböző korú gyerekeket próbált meg rábeszélni, hogy játszanak vele autóversenyest. Végül utolsó előttiként távoztunk a teremből, mert Pupák nem bírta abbahagyni a rohangálást, bármennyire szívhez szólóan kértem is.

Hazafelé még beugrottunk a most nyílt kávézóba (gyönyörű), a kedvemért talán teljes kiőrlésű és cukormentes sütiket is fognak rendelni (hát mnnyire jófejek már!?), kértem egy sétálós kávét, Pupák kapott egy szép színes, pici nyalókát és elégedetten hazabattyogtunk.

Itthon minden kitűnően ment, Puppina aludt cukin egy nagyot és épp végeztek az evéssel, amikor beléptünk. M. 3 perc alatt összekapta magát és rohant dolgozni, én nekiestem az ebédnek, az előkészületek felénél lefektettem a gyerekeket és amíg írtam ezt a posztot, meg is sült minden. Grillezett csirkecombok lesznek, sült fokhagymás, fetasajtos édeskrumplival, ez M. egyik kedvence és szerettem volna, ha örül, mikor éhesen hazaér.

Arról sem számoltam be, hogy szerdán randiztunk M.-mel, elvitt egy rohadt jó étterembe, ami csak 20 percnyire van tőlünk, fantasztikusat vacsoráztunk, olyan ízorgia volt a számban, hogy majdnem sírtam, boroztunk is, meg jót beszélgettünk.

És arról sem, hogy próbálok barátkozni a bölcsis anyukákkal, de mindig azon parázok, hogy nehogy túl sok legyek, és hogy vajon szimpi vagyok-e vagy gáz. De egyik délután együtt sétáltunk haza az egyik ilyen csajszival, aranyosat dumáltunk (M. egyébként már tök rég összehaverkodott velük, főleg a sráccal, már meg is hívta őket hozzánk, de nehéz időpontot találni), a gyerekek rohangáltak a ház előtt meg minden, és még így sem tudom eldönteni, hogy csak udvarias volt, vagy esetleg ő is barátkozna. Igazából utálom ezeket a szitukat, a spontán dolgokban jobban hiszek, de ha nem nyitok soha, mi leszünk a fura különc család.