2016. augusztus 11., csütörtök

Puppina 1 éves

Tavaly ilyenkor tombolt a hőség. Kibírhatatlan volt a kánikula. Hétfőn messziről jött, nagyon kedves vendégeink voltak, és bár próbáltam összehozni valami finom ebédet, valljuk be őszintén, valahogy nem remekeltem. Mire elpakoltam és elmosogattam mindent, este lett. Lefürdettük Ábelt, hamar elaludt az izgalmas nap után. A vacsora végén kopogtatott az első fájás, fél tíz körül járt az idő. 


Szórványosan jött még néhány, de azt gondoltam, csak a fáradtság miatt húz a hasam. Éjjel kettőre elhittem, hogy készülődsz kifelé. Miközben vártuk, hogy a mamiék befussanak vigyázni a bátyád álmát, egyre erőteljesebben jelezted az érkezésed. Apa már indiántáncot járt az idegességtől, biztos volt benne, hogy az autóban fogsz megszületni. 

Háromnegyed négykor taposott a gázra a ház előtt és tizenöt perc múlva már a kórház parkolójában voltunk. Két fájás között fellifteztünk a szülészetre, ahol teljes csend és nyugalom honolt, és így hajnal tájt a hőség sem volt elviselhetetlen. Miénk volt az egész emelet. Nem sokat teketóriáztál drágám, mire aláírtam az összes hivatalos papírt, már a finisben voltunk. 

Határozottan, villámgyorsan, arccal fölfelé és tágra nyílt szemekkel érkeztél meg hozzánk, hat óra után pár perccel már a karomban szuszogtál. Pontosan ilyen vagy azóta is: határozott, talpraesett és nagyon kíváncsi. 

Kicsit nehezen szoktad meg a kinti világot, de azután úgy simultál bele az életünkbe, mintha mindig is itt lettél volna velünk. Ma már nem tudnánk elképzelni nélküled. Mi megtanultuk, hogy kétgyerekes szülőnek lenni egészen más műfaj, Ábel pedig azt, hogy milyen, ha testvére van. Senkinek sem egyszerű, de mégis így kerek a világunk. 

Édes kicsi lányom, veled lett teljes a családunk, te tetted tökéletessé a boldogságunkat, örülök, hogy az anyukád lehetek! Isten éltessen te mindig mosolygó, huncut, imádnivaló, gyönyörű Szofilány!








17 megjegyzés:

  1. Gyönyörű, hosszúszempillás, csodaszép születésnapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  2. Megint nagyon szépet írtál! <3
    A gyönyörű szemeit tőled örökölte, csodaszép kislány.

    VálaszTörlés
  3. Pont olyan szép, mint az anyukája. Azok a szemek....

    VálaszTörlés
  4. Tesssssééékkk? Meeeeennnnyi? 1 éveeees? Hogy rohanhat így az idő? Csodálatos születésnapot kívánok ennek a gyönyörűséges kislánynak! <3

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot neki! Gyönyörűséges. <3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon boldog születésnapot a nagylánynak! Nagyon édesek mindketten :)

    VálaszTörlés
  7. Rohan az idő, gyönyörű kislány, boldog szülinapot neki :)

    VálaszTörlés
  8. Úristen, de gyönyörű!!!:) Boldog szülinapot! Tényleg repül az idő..!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lány, úgy mondanám megdöbbentően szép. Nagyon boldog szülinapot kívánok neki.

    VálaszTörlés
  10. Annyira édes, gyönyörűséges! Boldog első szülinapot neki! Bizony elszaladt ez az egy év, én azokban a napokban mentem be a kórházba, és már bent olvastam a soraidat Szofilány érkezéséről :)

    VálaszTörlés
  11. Istenem, de gyönyörű!!! Boldog szülinapot!!! EnyémLány már 15 hónapos, emlékszem, hogy mennyire izgultam, mikor szopik közben olvastam a blogodat, hogy vajon megszületett-e már Puppina!

    VálaszTörlés
  12. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de hátha elkerülte a figyelmed, hogy bezártam a blogot, ha szeretnél meghívót: csokitenger@gmail.com. Túlléptük a limitet, de neked adnék, ha szeretnéd. Ha nem, nyilván akkor sincs harag. :D

    VálaszTörlés
  13. Visszajárok a fotóidra..töltenek rendesen:) azok a Szofi-szemek!!!


    ...írhatnál már anya....

    VálaszTörlés