Gyermekágy - kórházi napok

2013. július 12. 16.05 után

Miután Ábelt rátették a hasamra és picit simogathattam, meg szeretgethettem, elvitték rendbe tenni és felöltöztetni, M. pedig ment vele, fotózott és videózott. Már nem emlékszem pontosan, hogy mi milyen sorrendben követte egymást, de közben valamikor megszületett a méhlepény is, nem fájt különösebben, csak egy kicsit kellemetlen volt, ahogy Zsuzsa megnyomkodta a hasam. A lepény már kicsit meszesedett, valószínűleg ezért is indult mintegy két héttel korábban a szülés a kiírt időpontnál.

Az orvos összevarrt, ez egyáltalán nem fájt, majd jött egy nővér, aki meleg vízzel lemosdatott és tiszta fehérneműt adott rám, ami rettenetesen jólesett. A szülőszobán elvileg két órát lehettünk volna, de mint említettem korábban, nagyüzem volt, így kb. egy-másfél óra után hoztak egy tolószéket, M-et megkérték, hogy pakolja össze a cuccaimat, és elindultunk a gyermekágyas osztályra.


Útközben megálltunk egy mosdónál, ahol meg kellett próbálnom pisilni, és ez gond nélkül ment is, ugyanis a szülés után szinte egy húzásra megittam másfél liter vizet. Semmilyen segítségre nem volt szükségem, még úgy sem esett nehezemre a dolog, hogy nem ültem rá a vécére, hiszen szemmel láthatóan sokan használták előttem.

Egyébként simán tudtam volna menni és sétálni is, csak azért volt klassz, hogy toltak, mert még életemben nem éreztem magam annyira kimerültnek és fáradtnak.

Az osztályon ugyanolyan nyüzsi volt, mint a szülészeten, így a folyosón várakoztunk, hogy találjanak nekem egy szobát, kértünk ugyan alapítványit, de abban a pillanatban mindegyik foglalt volt, csupán egy ígéretet kaptunk arra, hogy felkerülünk a várólistára.

Nem tudom, mennyit ücsörögtünk a folyosón, én lebegtem a boldogságtól, úgyhogy nem igazán izgattak ilyen földi dolgok, de egyszer csak megjelent az orvosom, és elég határozottan számonkérte a nővérkén, hogy miért nem találtak még nekem helyet, majd kb. azonnal szerzett nekem egy ágyat.

Egy háromágyas szobába kerültem a folyosó végén, az ajtó melleti ágyat kaptam, ahol tulajdonképpen a legszűkebb volt a hely. A "fürdőszoba" egy konténerszerű valami volt, egy szűk kis levegőtlen doboz, amiben wc, zuhanyzó és egy mosdókagyló volt, a cuccaidat nem volt hova letenni, nem zárhattad magadra, viszont ha véletlenül hozzáértél az ajtóhoz, az kinyílt, a villanykapcsoló pedig időnként leesett. Mindezt természetesen érzékeltem, de bármilyen furcsa, nem igazán érdekelt, mert még mindig abban a bizonyos lebegő állapotban voltam.

Elfoglaltam az ágyam, kipakoltuk a holmijaimat, berendezkedtem, majd amíg M. elrohant a mekibe kajáért (reggel ettünk utoljára), addig lezuhanyoztam és átöltöztem.

Lassan szóba elegyedtem a másik két kismamával is, mindkettőnek elég traumatikus szülése volt, a fiatalabb közölte, hogy ő soha többé nem fog szülni, a másik lány pedig, akivel egész jól összebarátkoztunk, a szülése óta nem tudott lábra állni, mert állandóan elájult a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Szóval elneveztek "fitness kismamának", mert azt mondták úgy néztem ki, mint aki az utcáról vagy a fodrásztól sétál be épp, és nem a szülőszobáról jön.

Én mondjuk nem épp ezt láttam a tükörben, eléggé megrémültem, amikor belenézve láttam, hogy kicsit bevérzett a szemem és apró, piros pöttyök lettek a homlokomon és az arcomon, főleg a szemem körül. Szerintem fel is volt puffadva az arcom, bár ezt mindenki kategorikusan tagadta.

Időközben meghozták a kismukit is, kimerülten aludt, én pedig nem győztem gyönyörködni benne. M-nek 8-kor el kellett mennie, nehéz szívvel váltunk el egymástól, de megígérte, hogy másnap jön, ahogy tud és hoz nekem finom reggelit.

Az este és az éjszaka további részében meghallgattam a mellettem fekvő lány, D. történetét (Azért jött vidékről a fővárosba szülni, hogy természetes úton szülhesse meg a babáját, ugyanis az első császárral jött a világra, és a férje iszonyú lekezelően bánt vele, amiért nem "képes" a hüvelyi szülésre. A 3200 grammos babáját tehát császárral szülte, most pedig a 4 és fél kilósat természetes úton, választott orvos nélkül. Szegény teljesen szétrepedt, rengeteg vért vesztett és nem bírt lábra állni.), majd megpróbáltam aludni, de nem igazán sikerült, mert még mindig dolgozott bennem az adrenalin, úgyhogy csodáltam a mi pici fiunkat, és időnként elmentem nővért keríteni D-nek, vagy ha nem sikerült, akkor én vittem neki az ágytálat.

Rettenetesen meleg volt a szobánkban, csak nyitott ajtó mellett lehetett kibírni a hőmérsékletet, ennek következtében behallatszott minden zaj, néhány kismama kint sétált az ordító babájával, hogy ne zavarja a szobatársait, így persze mindenki hallotta, szóval pihenésről nem nagyon lehetett szó.

Ábel édesen aludt egész éjjel, semmi nem tudta kibillenteni a nyugalmából, egészen másnap estig csak néhány percre volt ébren.

Hajnalban tisztába tettem életemben először, és nem is volt olyan nehéz, pedig jó nagy adag magzatszurok volt a pelenkájában.

A csecsemősnővérek időnként megjelentek, biztattak, hogy kezdjem el szoptatni a picit, segítettek mellre tenni, de a ded inkább aludt a cicimen is, amit meg is értettem, mert nem túl sokminden csordogált belőle.

Másnap délután felszabadult egy alapítványi szoba, így átköltöztem. Azért a különbséget zongorázni lehetett: tágas, jól felszerelt fürdőszoba, a szobában pelenkázó, ágy, kanapé, hűtő és még tévé is volt, bár utóbbira semmi szükség nem volt. Itt már kényelmesen tudtam fogadni a látogatókat, és nem frusztrált, ha a kicsi felsírt és nem tudtam azonnal megnyugtatni. Ráadásul közvetlenül mellettünk volt a csecsemő osztály, ha bármi gondom volt, gyorsan és egyszerűen tudtam segítséget kérni.

folyt. köv.