2018. június 4., hétfő

Vége, és most mi lesz?

Csapnivaló blogger lett belőlem, pedig amikor megírtam az előző posztot, tényleg azt terveztem, hogy részletesen beszámolok a félévemről. Aztán a hetek huss, elrepültek, a félévnek vége lett, túl vagyok a záróvizsgán és azt érzem, már megint ki kell lépnem a nagybetűs életbe. Azért mesélek egy kicsit.
Szóval a félév során négy fotózásunk volt bent az iskolában és volt egy, amit teljesen önállóan, magunknak kellett megszervezni. A sulis fotózásoknál az a menet, hogy a téma alapján stílus és beauty moodboardokat készítünk (ezzel kommunikálunk a fotós, a sminkes és a fodrász felé), beszerezzük a ruhákat és felöltöztetjük a modellt. Ezek sem könnyűek, de az iskola a ruhákon kívül mindent biztosított (azt most meg sem említem, hogy volt olyan fotózásunk, ahová sem a sminkesek sem a fodrászok nem jöttek el).

A saját fotózáshoz kaptunk egy feladatmeghatározást, és onnantól kezdve teljesen ránk volt bízva, hogy hogyan indulunk el, szervezzük meg és hogyan kivitelezzük a feladatot. Így utólag már értem, hogy mennyire rafinált módon kényszerítettek rá minket egy csomó olyan dologra, amit soha nem csináltunk azelőtt. Nekem nem csak ki kellett lépnem a komfort zónámból, hanem teljesen el kellett hagynom, ugyanis rögtön első körben jött az, amit a legjobban utálok: szívességeket kérni. Ugyanis én minden feladatot halálosan komolyan vettem és itt például feltétel volt, hogy dolgozzunk együtt magyar tervezőkkel. (A vizsgán persze kiderült, hogy kb. én voltam az egyetlen, aki ezt a tételt teljesítette.) Így az FB-oldalamon kértem segítséget, ha bárki össze tud kötni tervezőkkel, üzletekkel, forgalmazókkal stb., írjon és hozzunk össze egy együttműködést. Én magam is meglepődtem, hogy milyen sokan akartak, próbáltak segíteni ötletekkel, kontaktokkal, megosztásokkal, ajánlásokkal, és hogy teljesen váratlan helyekről kaptam különféle segítségeket. Bizony, még innen is, hiszen még a kiírásom előtt Heni is felajánlott nekem egy nagyon nagyvonalú segítséget, amivel rengeteget segített a fotózásokra való felkészülésben.

A csapatomat viszonylag hamar összeverbuváltam, a fodrászom, akihez kb. 15 éve járok azonnal felajánlotta, hogy jön, sminkest az egyik sulis fotózásunkról szereztem (elég kifizetődő jó fejnek lenni), fotós az egyik exem volt, modellt pedig az új barátaink révén szereztem. Azután jelentkezett nálam egy ovis anyuka is, hogy ő meg fotós és van egy műterme. Ezen nagyon meglepődtem, mert pár hónappal ezelőtt, amikor megérdeklődtem nála, hogy készítene-e a CV-mhez valami normális portrét rólam, akkor elküldött egy fotóautomatához, de gondoltam, akkor félrecsúszott a kommunikáció. Most azt mondta, hogy nagyon szimpi vagyok neki, és ha ő is fotózhat (a fotósom akkor már megvolt), és kipróbálhatja magát ebben a műfajban, akkor biztosítja nekünk a helyet.

Ezek után már csak ruhákat, cipőket, táskákat, kiegészítőket, kellékeket kellett beszereznem, amik passzolnak a témámhoz, ami jelesül egy Barbie-fotózás volt. Öt szettben kellett lefotózni a modellt, a fotónak tükröznie kellett a barbie-s hangulatot, a szettekben pedig vissza kellett köszönniük a 2018-as tavaszi-nyári trendek valamelyikének, összesen öt félének.

Voltak kisebb-nagyobb malőrök, csalódások, számtalanszor nem az történt, amit megbeszéltem, leegyeztettem, valamelyik ruha épp nem volt ott, nem tudták mégsem odaadni, a modellemről két nappal a fotózás előtt kiderült, hogy a derékig érő szőke haját levágatta rövidre és mellesleg testépítő bajnok, egy nappal a fotózás előtt még hiányzott pár alapdarabom a szettekhez, de egyébként kezdett összeállni minden.

A fotózást egy szombat délutánra tettük, mert az ovis anyuka kérte, hogy hétvégén legyen, de ne vasárnap, nekem meg szombat délelőtt még sulim volt és a modellem is dolgozott aznap. Pénteken este szintén suliban voltam és az egyik kedvenc órámon ücsörögve, még gyorsan írtam egy üzenetet mindenkinek, hogy akkor holnap ekkor meg ekkor, itt és itt, így meg így lesz, minden ok, minden érthető, mindenkinek megfelel? És akkor a műtermesünk, ovis anyuka visszaírt, hogy persze persze, de akkor ugye végzünk egy, maximum másfél óra alatt, mert utána neki el kell menni. Ezen a ponton lábon kihordtam egy infarktust és írtam neki, hogy nem dehogy, hiszen öt szettet kell befotóznunk, az alsó hangon is 3-4 óra. Erre ő nagyon sajnálta, de neki akkor is dolga van, esetleg folytassuk máskor. Mire én türelmesen elmagyaráztam, hogy mostanra szerveztem össze mindenkit, a ruhákat, cipőket, táskákat hétfőn vissza kell vinnem és egyébként egy divatfotózást nem szoktak részletekben megcsinálni. Aztán lementem kutyába és elmondtam neki, hogy hetek óta dolgozom rajta, hogy ez az egész összeálljon, ha nem fotózzuk be mind az öt szettet, akkor nem fogadják el a feladatot, vagyis pótvizsgáznom kell, és teljes anyagi és erkölcsi felelősséget vállalok mindenért, megvárom, amíg visszaér, kitakarítva és sértetlenül átadom neki a műtermet, nem fogunk kárt tenni semmiben. Erre lesajnálóan közölte, hogy ugye ezt én sem gondolom komolyan, ez az ő otthona és senki a helyében nem menne ebbe bele, és sajnálja, de én nem mondtam, hogy ez ilyen sokáig tart, csak egy-két óráról volt szó (nem), és hogy így egy nappal előtte ő már nem tud ezzel mit csinálni.

Itt már több agyvérzésen is túl voltam, nem tudom éreztétek-e már azt a kétségbeesést, amikor több heti munka után valaki a küszöbről visszarúgja az egészet és az összes fáradozásod két perc alatt semmivé foszlik. De ezen a ponton már nem volt kedvem tovább könyörögni (közben ment az óra, én olykor zombiként jegyzeteltem, máskor mindenkinek írtam, aki eszembe jutott, hogy tud-e segíteni), tájékoztattam, hogy köszi, de akkor köszi megoldom máshogy (de hogy???), és sajnálom, hogy félreértettük egymást. És nem, nem küldtem el sehova, és udvarias maradtam meg a lehetőségekhez képest kedves, mert a gyerekeink egy óvodába járnak, mi egy településen lakunk, minden nap találkozunk és nem volt kedvem elindítani egy ilyen szájhúzogatós, sértődős végeláthatatlan utálkozást.

A szünetben elkezdtem felhívogatni az összes neten talált stúdiót, és a csodával határos módon, az egyikben volt szabad műterem másnap délutánra csillióért, de így legalább nem kellett lefújnom az egészet. Négy órára béreltem ki az egyébként szuperül felszerelt, nagyon kényelmes és menő műtermet, és másodpercre pontosan kihasználtuk az időnket úgy, hogy az utolsó szettet 10 perccel a vége előtt kezdtük el fotózni. Utána viszont hihetetlen eufóriát éreztünk, ölelgettük és puszilgattuk egymást és nagyon büszkék voltunk magunkra. Nagyon megható volt, hogy bár mindenki ingyen dolgozott, és tulajdonképpen miattam volt ott, maximálisan beletették minden tudásukat, és olyan jókedvűen, mosolygósan, örömmel toltuk végig azt a négy órát, hogy azt éreztem, na jó, mégiscsak akarok fotózással is foglalkozni.

A sulis vizsgafotózásunk már nem volt ilyen jó élmény, az odafelé úton lerobbantunk a kocsival, úgyhogy végül taxival és fél órás késéssel érkeztem, összevesztünk a sminkessel, mert mindenre azt mondta, hogy azt nem lehet megcsinálni, kiderült, hogy fodrász megint nem lesz (nekem az egyik tételem sarokpontja lett volna a haj, anélkül kb. egy vicc lett volna az egész), a modelleknek ez volt az első fotózásuk és egy kivételével még bénák is voltak,  és egy olyan pici teremben voltunk, hogy nem tudtuk kipakolni a ruhákat. De az egészben az volt a jó, hogy hihetetlenül összezárt a csoportunk, mindenkinek összeraktuk együtt a szettjét, rengeteget segítettünk egymásnak, én meg a végén kisírtam a fotósnál, hogy ha már nálam van egy rohadt drága tervezői, kézzel készített ruha, hadd adjam már rá az egyik modellre, és kattintson róla néhány fotót, hogy adhassak a tervezőnek is valamit. Megcsinálta és végül a záróvizsgán be is mutattam, mert klasszisokkal jobb lett, mint a tétel, amit húztam.

Összefoglalva kalandosan telt a félév, rendesen meg voltunk szórva beadandó feladatokkal is, egész nap és volt, hogy egész éjjel ültem a gép előtt, hogy mindennel kész legyek, és szinte behozhatatlan hátrányt jelentett, hogy áprilisban elmentünk 5 napra Berlinbe. (Bár megérte, mert fantasztikus utazás volt.)

A vizsgára már rettenetesen fáradt volt mindenki, de sok pozitív visszajelzést kaptam a bizottságtól, a konklúzió az volt, hogy határozott és kifinomult stílusom van, mindent teljes odaadással csinálok, jó a szemem a dolgokhoz és van helyem a pályán. Ez mind nagyon jólesett, de a legjobban mégis az, hogy a stílus tanárom egy órával a vizsga után elkérte a telefonszámom és beajánlott egy modellügynökséghez, akikhez mehetek tesztfotózásokat csinálni, ami egyrészt remek tapasztalat és kapcsolati tőke építés, másrészt növekszik a portfólióm.

vizsgafotózás werk


a vizsgastandom

Közben egy ideje már elindítottam az üzleti FB-oldalamat is, oda kitettem a fotózásaimon készült képeket, és fantasztikus érzés, amikor néhány tervező kéri az engedélyem, hogy a saját oldalára is kitegye a fotót, vagy írnak, hogy nagyon tetszenek a szettek.

Így történt az is, hogy pénteken kaptam egy felkérést, hogy stylingoljak egy vasárnapi fotózást, ahol 17 lányt kellett felöltöztetni, pedig először itt is azt gondoltam, hogy majd csak kicsit segíteni kell.
Délelőtt 10-től este 6-ig voltam ott, rettenetesen élveztem, úgyhogy nagyon hálás vagyok anyuéknak, hogy az utolsó pillanatban be tudtak ugrani vigyázni a pupákokra.

a tegnapi fotózás werkje


A konklúzió pedig nem tudom, mi. Otthagytam a fix állásomat, a végkielégítésemet nagyrészt a sulira és az utóbbi hónapok megélhetésére költöttem, talán két hónapot még nagyon szűkösen tudok finanszírozni. Szuper, hogy vannak felkérések, de ezek még mind ingyenes munkák, és bár felkészítettek minket, hogy ebben a szakmában csak így lehet elindulni, nagyon szorongatja a gyomrom, hogy mikor lesz ebből bevétel. Imádom csinálni minden részét, mert ha el is fáradok nem azt érzem, hogy robotolok, hanem élvezem hogy a lényemet, az ízlésemet a tudásomat adhatom a munkáimba.

A házasságunkat viszont nagyon megviselte az elmúlt év, bár ebben nem csak az én dolgaim vannak benne, hanem M.-é is. Most először fordult meg a fejemben, hogy már nem szeret és én nem akarok egy feszültségekkel teli kapcsolatban élni életem végéig. Megbeszéltük, most jobb, de majd mesélek még erről is.



Tényleg nagyon remélem, hogy nem csináltam óriási baromságot.

15 megjegyzés:

  1. Nem, nem, nagyon ügyes vagy. Pénz nélkül kurva nehéz, de adj időt, hogy beérjenek a dolgok, biztos vagyok benne, hogy jó vége lesz.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon drukkolok! A házasságban vannak lejtmenetek, megoldódik az is.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem iszonyatosan bátor és nagyon ügyes vagy. :-) Gratulálok!
    Ovis anyukától erősen ideges lettem még így olvasva is, riszpekt, hogy kulturált tudtál maradni.

    VálaszTörlés
  4. Bőszen követlek fészbukon, nagyon drukkolok! ❤

    (A sok szorongás az otthoni problémákat is sarkítja, de megoldjátok, jó páros vagytok.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, látom, hogy ott vagy, és tök sokat jelent. :) Minden apró visszajelzés számít, mert megerősít a döntésemben. És remélem, lassan oldódnak majd a szorongásaink is...

      Törlés
  5. Hú nem is gondoltam volna, hogy ilyen összetett szakma a stylisté. Nagyon nehéz lehet, komolyan semmi pénzért nem vállalnám. Nagyon ügyes vagy én nem hiszem hogy ne jutnál révbe ebben hamarosan mert annyi ötleted van.

    VálaszTörlés
  6. Egy hős vagy! Azt hiszem, ez még bonyolultabb munka család mellett, mint egy fix. Nem lehet egyszerű. Én az ilyesmihez gyáva vagyok és mondjuk tehetségem sincs semmihez.

    VálaszTörlés
  7. Annyira ügyes vagy, gratula mindenért, amit eddig is elértél ebben az új szakmában! Mint a szivacs, szippantod be szerintem minden alkotóelemét e területnek, és abszolút testhezálló lehet neked, szépeket, találóakat mondtak Rólad :)
    Ovis anyukával én nem tudtam volna kedves maradni, az biztos, nyílt ki a bicska a zsebemben, ahogy olvastam ezt a részt! Párkapcsolat: sajnálom, átérzem, mi is átmentünk pár kemény mélyponton, és én sem érzem mindig biztosnak, hogy együtt kellene maradnunk, mert nem jó a gyerekeknek (sem) a konfliktusos légkör. Ugyanakkor érdemes lehet esélyt adni újra egymásra találni, amihez segítség is kellhet. Drukkolok nektek!

    VálaszTörlés
  8. így ismeretlenül is: nagyon ügyes, bàtor csajszi vagy, a képek\designok szuperek!! szorítok és kívànom, hogy minden rendben legyen (elinduljon a munka és a párkapcsolat is rendben legyen) <3

    VálaszTörlés
  9. Szintén ismeretlenül követem életed fonalát és nagyon bátor dolog tőled, hogy a szívedet követed, de szerintem ez az egyetlen igaz út..uh nagyon szorítok h az erőd (és az anyagi keret) kitartson.
    A párkapcsolat állandó hullámvasút, de a szíved itt is jó tanácsadó :-) (18 év házasság alatt nekem csak ez vált be :-) )

    VálaszTörlés
  10. Szívesen megnézném az fb oldalt, ha megadnád a nevét :-) Csen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csen! De jó, hogy itt vagy, azt hittem erre már a madár sem jár! 😊 Itt találsz meg FB-n: https://www.facebook.com/sensitivestyle/
      😘

      Törlés