2015. október 14., szerda

Csak egy átlagos nap

Néha olyanok a hétköznapjaink, mintha egy filmet néznék, tudjátok, amikor a főhősnőn lóg két ordító gyerek, tele van a keze szatyrokkal, kutyaszarba lép, nem találja a kulcsát, mert a táska legalján van, és a frizurája is pocsék, mert esik az eső.

Majdnem szóról szóra ez történt ma velünk, még jó, hogy tudok rajta mosolyogni.


Szóval reggel korán keltünk, mert jelenésünk volt a gyerekorvosnál (általában máskor is korán kelünk, csak nem önként), Puppina két hónapos oltásai és Pupák bemutatkozása miatt. Gondos anya révén már előző este mindhármunknak kikészítettem a ruhákat, szerencsére reggeli közben eszembe jutott, hogy textilpelusokat és az egészségügyi kiskönyveket is vinnem kell, Pupák összes eddigi leletével együtt (még jó, hogy a kipakolásnál külön mappába és külön fiókba tettem!), az mondjuk már nem jutott eszembe, hogy Pupák összes irata a pénztárcámból M.-hez került, amikor a balesetin voltunk, így mégsem volt minden nálunk, ami kellett.

Bőven szántam időt a készülődésre, mert rutinrókaként már tudom, hogy két gyereket összeszedni, felöltöztetni, megetetni nem megy két perc alatt, pláne hogy Pupák újabban mini kamaszkorát éli, és semmit, de semmit nem akkor és úgy akar csinálni, ahogy én szeretném. Így, bár általában fényen él, ma nem akart kijönni az etetőszékből, mert ő enne még "vavamit" (valamit), de azt nem volt hajlandó elárulni, mégis mi lenne az, így pár percnyi kérdezz-felelek után enyhe kényszert alkalmazva kikaptam a székből és elvittem kezet mosni, majd egy laza kergetőzés után egyenként rákönyörögtem a pulóvert, a kardigánt, a gumicsizmát (bal és jobb), és a kabátot is.

Eközben Puppina teljes menetfelszerelésben nyöszörgött a kanapén és időnként lebüfögte a vadiúj plüsskabátkáját. Én, kihasználva az alkalmat, hogy emberek közé megyünk, igyekeztem nőnek öltözni, leggings, kötött ruha övvel, körsál, lakk fűzős cipő és ballonkabát. Persze minderre rá kellett kötnöm a hordozót Puppinástól, de egye fene, legalább az illúzió megvolt. Kentem még némi szájfényt a számra és kiengedtem a hajam, magamhoz vettem a pelusos táskát és egy esernyőt, és már mehettünk is. Minderre éppen hogy elég volt két óra.

Az útra 30 percet szántam, de mint említettem Pupák újabban mini kamaszkorát éli, és keresi a gyenge pontjaimat, most siettünk volna, ezért kitalálta, hogy fél a pocsolyáktól, és mivel esett az eső, nehéz volt olyan útvonalat találni, ahol nincsenek tócsák. (Persze visszafelé már boldogan ugrált a vízben, merthogy Peppa malacék is ezt szokták.)

Pár perces késéssel, de végül odaértünk, mire kihámoztam a gyerkőket és magamat a kabátból, már mehettünk is be. Pupák újra hősiesen tűrte a vizsgálatot, de össze azért nem barizott a doktor nénivel, bárhogy is rimánkodott pacsiért, Pupák csak hatalmas boci szemekkel és összeszorított szájjal nézett rá. A fa spatulával sem lehetett lekenyerezni, azt is csak az én kezemből fogadta el, a doki nénitől nem kellett.

Puppina megkapta az oltásait, én meg egy finom lebaszást, amiért a nyaki redőiben össze volt gyűlve a tegnap este rákent testápoló, amit egyébként a bőrszárazsága ellen használunk, ahogy azt a védőnő tanácsolta.

Mire végeztünk, nekem kis patakokban csordogált a hátamon a víz, de álltuk a sarat mindannyian és békével el lettünk bocsátva. Az előtérben Pupák még rendezett egy kis műsort, előbb nem akart felöltözni, majd nem akarta otthagyni a játékokat, amikből ugyanolyanok vannak itthon is. Teréz anya türelmével magyaráztam neki, hogy mennünk kell haza, mert Puppina éhes lesz és még gyógyszertárba is kell mennünk. Kicsit elvitázgattunk ezen, majd Pupák durcásan követett és mire befordultunk a sarkon, már vidáman csacsogott.

A gyógyszertárban újabb etap, mert hál'istennek ott is van egy játszósarok, és utána már csak hazáig kellett eljutnunk, miközben egyik kezemben az esernyőt, másik kezemben Pupák kezét fogtam, a harmadikkal és a negyedikkel pedig a hordozó és a pelenkás táska ballonkabáton csúszkáló pántjait igazgattam. Valami hülye ötlettől vezérelve a kapuban még kiürítettem a szórólapokkal és ingyenújságokkal teletömött postaládát, így az ötödik kezem is foglalt lett, a hatodikkal pedig előhalásztam a lakáskulcsot, ami félúton beszorult a zárba, se ki, se be, ekkor felébredt Puppina és üvölteni kezdett, Pupák pedig nyifogva követelte, hogy szedjünk pitypangot a szakadó esőben.

Miután mindent ledobáltam a kezeimből és berúgtam kinyitottam az ajtót, Pupák sáros és vizes csizmában körbenyargalta a nappalit, a pelenkás táskából szétgurultak a popsikrémek és babafürdetők, Puppina ordított és... és a hajam is jó szar lett az esőben.

És ez így ment egész nap, a skacok felváltva bőgtek, míg az egyik aludt a másik sírt és fordítva, persze kölcsönösen felébresztve egymást, hogy azután szinkronban üvöltsenek.

Most viszonylagos nyugalom van, szegény kis Puppina, miután alaposan kisírta magát az oltásos megrázkódtatás miatt, mély álomba merült, amiből időnként fel-felsír, Pupák pedig megevett két tányér tejberizst (nem tudom, mi van ma vele), birkóztunk egyet a szőnyegen, majd rábeszéltem, hogy várjon meg odalent, amíg én befejezem ezt a posztot, amit öt órája írok.

2 megjegyzés:

  1. Ma erős kettősfront-hatás volt. :) Hihetetlenül érzékenyek ere a gyerekek. Mi nem:))
    Állítólag fronthatás ellen sok szabadon levegőzés és vitamin bevitele javasolt.

    ui.:Cuki a kis Puppina a fotón!!!gyönyörű!!

    VálaszTörlés
  2. Jaj sírva nevettem. Igen sokat gondolok arra hogy ma még felveszem a lányomat és cipelem legfeljebb üvölt de mindenhova odaérünk. De ha jön ez a szaladgálós korszak...

    VálaszTörlés