Nem tudom, mások hogyan élik túl, hogy a gyerekeik bármikor betegek lehetnek vagy bármelyik pillanatban történhet velük valami. Pár napja Bezzeg Franciaországban írt erről egy posztot, és annyira, de annyira átéreztem minden pillanatát. Én állandóan rettegek ettől, és már a gondolattól is sírni tudnék.
Pupákkal eddig nagy szerencsénk volt, egyetlen egyszer volt lázas, volt néhány kiütése és egy kis ekcémája, de néhány huppanáson kívül még csak egy nagyobb esés sem fordult elő vele.
Ez a hideg, borongós szombat tökéletesen indult, bőséges reggelit készítettem, nyugodtan kávéztunk, jazzt hallgattunk, majd épp vásárolni indultunk (igen, sajnos szombaton, máskor nincs rá időnk), úgy volt, hogy talán bemegyünk valamelyik plázába is, és vehetek magamnak is pár dolgot. Hosszú küzdelmek után meg volt etetve, tisztába volt téve mindkét gyerek, mindannyian fel voltunk öltözve és pont Puppinát ügyeskedtem bele a hordozóba, amikor kintről meghallottam Pupák sírását.
A következő pillanatban ott álltak M.-mel az ajtóban, Pupák sikítva ordított, M. falfehéren szorította magához és kétségbeesetten közölte: "Odacsuktam a kezét a kocsiajtóval". Páni félelem lett úrrá rajtam, mégis valahogy higgadtan cselekedtem, leültettem Pupákot, megvizsgáltam a kezét, megkértem, hogy próbálja meg ökölbe szorítani. Szerencsére ez sikerült is, az ujjacskáin pedig az ajtó okozta benyomódás látszott.
Felhívtam az ügyeletet, elmondtam, mi történt és megkérdeztem, hova kell mennünk. Azt mondták, a gyerekek vékony ujjacskái könnyen törnek és repednek, menjünk be a János kórház gyereksebészeti ügyeletére.
Betettük a gyerekeket a kocsiba, útközben pedig a halálra vált M.-et vigasztaltam, akit szörnyű lelkiismeretfurdalás gyötört, mindkettőnknek folytak a könnyei.
Pupák az úton édesdeden elaludt, ekkor már sejtettem, hogy talán mégsincs olyan nagy baj. M. is lenyugodott kissé és finomított a sztorin, nem rácsapta, csak ráhajtotta az ajtót Pupák kezére, de állítólag hallotta, ahogy reccsentek az ujjai.
Az ügyeleten szinte azonnal sorra kerültünk és egy olyan gyerekorvos fogadott minket, amilyen a nagy könyvben meg van írva, egy kedves, idős, jószívű doktor bácsi, aki türelmesen bánt nem csak a gyerekkel, hanem velünk is, még akkor is, amikor M. hirtelen nem tudta megmondani, melyik kezéről van szó a gyereknek.
Pupák egykedvűen üldögélt a vizsgálóasztalon, mukkanás nélkül tűrte, hogy nyomogassák és csavargassák az ujjait, amiken akkor már az égvilágon semmi sem látszott, se duzzanat, se kékség, se pirosság, semmi.
Szóval még csak röntgenre sem volt szükség, a doktor bácsi azon melegében megállapította, hogy nincs törés vagy repedés, Pupáknak semmi baja. Az asszisztens miközben adminisztrált, füstölgött, hogy neki ezzel a hülyeséggel is ugyanannyi munkája van, mint a komoly esetekkel, én kicsit feszengtem, majd távozáskor elnézést kértem, hogy raboltuk az idejüket. És bár ezt így is gondoltam, mégis muszáj volt bemennünk, mert mi nem vagyunk orvosok és nem tudtuk eldönteni, van-e komolyabb baj.
Hát így vesztettük mi el a baleseti ügyelet szüzességünket és szívből remélem, soha nem is fogunk ennél nagyobb problémával odarohanni.
Drága Pupák, hipp-hopp el is felejti. Teljesen át tudom érezni, amit M érez, sajnos mi is megjártuk már a balesetit, mi is odazártuk Buci kezét, hihetetlen lelkifurdalásunk volt. Én még el is bőgtem magam a röntgen alatt, hogy ilyen rossz anya vagyok, és a röntgenes nő nyugtatott meg. A lényeg, hogy rendben van Pupák :)
VálaszTörlésRemélem, nálatok is minden jól alakult. :)
TörlésIgen, szerencsére, bár szegénykémnek megszúrkálták a körmét, hogy a vér ki tudjon ürülni, és utána még a rendelőben sírva fakadt, mikor meglátta a kötést az ujján. De amint kiértünk a kòrházból, le is varázsolta magáról. Így nem is vittük vissza kötözésre sem, én csináltam neki olyat, amit nem tud leszedni :D
TörlésJobbulást Pupáknak! Azért nekem kicsit felnyomta az agyvizem az asszisztens hozzáállása. Honnan kellett volna tudnotok, hogy nincsen semmi baj, ha az ügyelet is azt mondta, hogy a biztonság kedvéért menjetek be a balesetire? Meg kellett volna várni egy kétségbeesett gyerekkel, hogy bucira dagad-e a keze? Ha így is gondolja, és még esetleg egészségügyis szempontból igaza is van, mivel nem volt komoly a baj, akkor is kulturáltan magában tarthatta volna, és maximum miután elmentek, megbeszélte volna az orvossal, hogy szerinte ezért hülyeség volt bemenni...
VálaszTörlésJol csinaltatok, hogy volt leleklenenletezek es bementetek az ugyeletre. Nekem ket olyan esetem van, amikor nem mentunk be, de igy utolag verem a fejem a falba, mert tok indokolt volt , csak engem lefumaltak a "taoasztaltak". El sem merem meselni... Ultra gaz. :(((( es persze, az is a teljes veletlen muve volt.
VálaszTörlésőőőő... úgy látszik éjjel nem tudok írni... :D
TörlésPersze, mindenképp jó volt így, muszáj volt, hogy valaki megnyugtasson minket, hogy nincs semmi komoly. Ha nem ezt tesszük és utána adódik valami komplikáció, belehaltunk volna.
TörlésM-nek irtó lelkifurdalása lehetett. Pedig véletlenek előfordulnak.
VálaszTörlésRemelem azert a plázázás még belefért utana. :)
Amit hiányoltam a történetből, vagyis csodálattal olvastam, hogy hirtelen haragodban, ijedtségedben nem kiabáltad le M fejét. Legalabbis nálunk ez igy van, hogy eloszor jujujuj, persze utana gyorsan következik a józan ész és a nyugi.
Amikor hazaértünk, M. megköszönte, hogy nem ordítottam vele és nem őt hibáztattam. Igazából ez teljesen tudatos volt, mert egyből az villant be, hogy velem is bármikor történhet hasonló, hiszen szinte lehetetlen minden pillanatban mindkét gyerekre maximálisan figyelni.
TörlésA plázázás persze elmaradt, úgyhogy tegnap már nem bírtam magammal, és rendeltem a weben egy csizmát. :D Utálok próba nélkül vásárolni, kíváncsi leszek, hogy milyen lesz.
Mivel ez még az első komolyabb eset volt és nincs tapasztalatotok, érthető, hogy bementetek a balesetire. Ahogy nőnek a gyerekek és nőnek a kisebb-nagyobb balesetek száma úgy lesztek egyre tapasztaltabbak, edzettebbek. Talán könnyebb is lesz eldönteni, hogy mikor kell menni. Addig is érdemes esetleg egy gyermek elsősegély tanfolyamot elvégezni, vagy olvasni arról, hogy mik azok az esetek, tünetek amivel lehet várni és mivel kell azonnal menni. Az asszisztens lehetett volna toleránsabb és némi pedagógiai érzékkel elmagyarázhatta volna, hogy máskor mit tegyetek, de meg kell érteni őket is. Mi több, mint két órát vártunk a kislányommal akinek komplett alkartörése volt egy szerencsétlen mászókáról leugrás miatt. Bement előttünk egy elharapott szájú kisfiú és egy szemölcsös gyerek... Kitartás! :-)
VálaszTörlésMivel ez még az első komolyabb eset volt és nincs tapasztalatotok, érthető, hogy bementetek a balesetire. Ahogy nőnek a gyerekek és nőnek a kisebb-nagyobb balesetek száma úgy lesztek egyre tapasztaltabbak, edzettebbek. Talán könnyebb is lesz eldönteni, hogy mikor kell menni. Addig is érdemes esetleg egy gyermek elsősegély tanfolyamot elvégezni, vagy olvasni arról, hogy mik azok az esetek, tünetek amivel lehet várni és mivel kell azonnal menni. Az asszisztens lehetett volna toleránsabb és némi pedagógiai érzékkel elmagyarázhatta volna, hogy máskor mit tegyetek, de meg kell érteni őket is. Mi több, mint két órát vártunk a kislányommal akinek komplett alkartörése volt egy szerencsétlen mászókáról leugrás miatt. Bement előttünk egy elharapott szájú kisfiú és egy szemölcsös gyerek... Kitartás! :-)
VálaszTörlésSzerencsére mi nem előztünk be egyetlen súlyos estet sem, és tényleg azért mentünk be, mert a helyi ügyelet is ezt javasolta.
TörlésNem tudom, lehet-e ebben rutint szerezni, remélem nem fog sokszor hasonló dolog előfordulni velünk. :)
Ó, azt hiszem mi is ennél az aranyos doktorbácsinál jártunk, amikor anno (Már több, mint egy éve, Jéjzus!) Kissmajom leesett a kanapéról - rajta is rögtön látta, hogy semmi baj, és egy biztonsági röntgen után csomót foglalkozott az én furdalt lelkemmel... :)
VálaszTörlésSoha súlyosabbat, ezt kívánom nektek is, nekünk is!