2016. április 20., szerda

Pupák óvodás lesz

Legalábbis a törvény erre kötelez minket, hiszen júliusban már 3 (!!!) éves lesz az én cuki, pici kisfiam.


Tegnap este tehát összekészítettem a paksamétát, ami szükséges ahhoz, hogy elbírálják a felvételi kérelmünket (éppen csak a fenekünkről nem kértek eredeti és fénymásolt példányt), majd miután alig tudtam elaludni az izgatottságtól, korán reggel keltem, hogy időben odaérjünk.

Szerencsére mindkét pupák mukkanás nélkül átaludta az éjszakát, így viszonylag frissen ébredtem, és valahogy pikkpakk elkészültünk mindannyian, és bár az utolsó pillanatban vissza kellett rohannom a telefonomért, mégis időben gördültünk ki a kapun.

A fiúk kitettek minket az ovinál és mentek tovább a bölcsibe. A tervem az volt, hogy kezdésre (reggel 8-ra) odamegyünk, hátha nem lesz mindenki olyan fürge, mint mi. Mivel rengeteg kisgyerek van a településen, ráadásul az ovi, ahova tartozunk a "Keltető" (így hívják a lakónegyedünket) közepén van, tömegeket vizualizáltam egy bezárt ajtó előtt, síró kisgyerekekkel, türelmetlen anyukákkal, fáradt tekintetű apukákkal. Szóval alaposan felszerelkezve, pelenkával, váltás ruhával, háromnapi hideg élelemmel és Puppinának szórakoztató játékok garmadával érkeztünk meg a szép, tágas aulába, ahol egyetlen anyuka ült (gyerek nélkül) az asztalnál, és éppen végzett. Így hát kényelmesen letelepedtünk Puppinával, aki érdeklődve és bájosan mosolygott, átnyújtottam a paksamétát, feltettem néhány aggódó kérdést, kaptam megnyugtató válaszokat és 8.15-kor már hazafelé sétálva számoltam be M.-nek a fejleményekről, úgy, hogy előtte még bekukkantottunk két csoportszobába és megszeppenve bóklásztunk kicsit a folyosókon is.

Az óvoda épülete egyébként tágas, modern, szép, nagy udvarral, barátságos szobákkal, de mégis olyan nagyüzemi hangulata volt a mi kedves, kopott kis bölcsink után.

Már hetek óta erről tárgyalunk szinte minden szabad percünkben M.-mel, hogy mi legyen Pupák sorsa. Olyan hamar eljött ez az ovis kor, és még nem akaródzik Pupákot bedobni ennyire mély vízbe. Három hete voltunk TSMT-felülvizsgálaton, és bizony kicsi Pupákunk még le van maradva néhány mozgással és az egyensúlya továbbra is bizonytalan. A legjobb az lenne, ha tudna csoportos tornára járni, de ez megoldhatatlan, így most újra megadott feladatsor alapján itthon tornázunk kétnaponta.

Beszéltünk a bölcsis vezető óvónővel (ott ugyanis bölcsi és ovi van egyben), aki szintén azt javasolta, maradjon Pupák még egy évet ebben a kis létszámú intézményben. Szerinte ugyan testileg és szellemileg is készen áll az óvodára, de magabiztosság, talpraesettség, önbizalom terén sokat jelentene neki még egy év egy biztonságot adó közegben. Pupák ugyanis szereti ezt a bölcsit, a gondozónőket,a gyerekeket; nagyon sokat fejlődött, sokat ügyesedett, énekelget, pötyörészget angolul, már rá mer ülni a motorra, sokkal bátrabb és vállalkozókedvűbb. És ha már van egy ilyen lehetőségünk, miért ne adjuk meg neki?


8 megjegyzés:

  1. És miért is ne? :-)
    Belami +1 évet maradt az oviban, mert júliusi születésű, és annyit, de annyit fejlődött az alatt az egy év alatt, hogy el sem tudom mesélni. Merem állítani, ha elment volna hamarabb suliba, egy csomó kudarcélménnyel kezdett volna (pont az alatt az egy év alatt kezdett egyáltalán rajzolni, meg "rendesen" fogni az íróeszközt), és nem biztos, hogy ma egyetemista lenne. Szóval...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk az óvó nénik azt nyomatjàk, h Marcikànak a plusz egy év sem lesz elég, többek kózött azért, mert nem rajzol (mondjuk folyékonyan olvas, de a lényeg ugye, hogy mit nem tud, elvégre magyarok vagyunk)- engem mindenesetre màr sikerült beparàztatniuk, előre rettegek az iskolàtól.
      Szerintem mindenképp szuper plusz egy év valahol, ami nem az iskola;)

      Törlés
    2. Molly!

      A lányom nagycsoportos és a szülők szóltak a dadusnak, hogy úgy neszeljük, nem valami sok feladatot kapnak a gyerekek. Ezért a dadus (rangidős, régi bútordarab) szólt a két kezdő (idén végzett) óvónőnek, hogy ezek a gyerekek szeptemberben iskolások lesznek, már nem amőbák. Ezért most, év végén elkezdtek végre feladatlapokat is kapni.
      Én örülök, hogy végre iskolás lesz, mert ott (úgy képzelem) nem fogják vissza a tudásukat. Arra akartam kilyukadni, hogy Marcika ugyan nem rajzol, de írtad, hogy már a szorzótáblánál tart és folyékonyan olvas. Szerintem (bár nem ismerem, nem is tudom mit pofázok bele) nem való neki az ovi. Persze nem mindegy, hogy milyen iskolát kap.
      Áh, nem könnyű téma, az biztos.

      Törlés
    3. nem, ő tényleg iskolaéretlen, bár kétségtelenül okos:)

      Törlés
  2. Szerintem a plusz egy év csak hasznára válik, ha szerintetek jobb lenne neki maradni, akkor maradjon.

    VálaszTörlés
  3. Nyugodtan maradjon. Mindkét fiam hétévesen kezdte a sulit ( a kicsi mondjuk szeptemberi, nála nem volt választás, de a nagy júliusi), csak a hasznukra vált.

    VálaszTörlés
  4. Miközben olvastam, hogy milyen csini az óvoda, én titokban végig annak drukkoltam, hogy maradjon csak kicsi Pupák, ahol van, amíg csak lehet... :)

    VálaszTörlés
  5. Mi is voltunk a héten óvinézőben. :) Szerintem is jó ötlet a bölcsiben hagyni még egy évig, ha szereti és jó hatással van a fejlődésére.

    VálaszTörlés