Betegség és mély víz

A mostani őszi-téli időszakot egész jól megúsztuk betegségek nélkül, szemben a tavalyival, amikor úgy éreztem, ősztől nyár elejéig egyfolytában orrokat szívtam.
Amellett, hogy megpróbáltam minél több zöldséget, gyümölcsöt és vitamint a pupákokba tolni, persze az is közrejátszott, hogy a tavalyi szezon sok vírussal és baktériummal megismertette őket, talán egy kicsit ellenállób a szervezetük ezekkel szemben.

De nyilván nem táncolhattunk át a tavaszba dalolva és egészségesen, ezt már múlt hét csütörtökön tudtam, mert egyre jobban kapart a torkom. Éjjel aztán belobbant, millió kés vagdosott minden nyelésnél, és ami a legrosszabb volt, nem is nagyon akart enyhülni a fájdalom. Nekem úgy rémlik, hogy régen a hasonló betegségeim úgy zajlottak, hogy első éjjel majd napközben fájt a torkom, utána bedugult az orrom és több száz papírzsepit telefújtam, majd jött a köhögés,  ami sokszor hetekig elhúzódott ugyan, de fájdalmaim nem voltak.

Most meg három napig iszonyatos torokfájás nappal és éjszaka egyaránt, az orrom jól szelel bár fújom állandóan, és fuldokló köhögés, ami főleg az estéimet keseríti meg.

Rettenetesen megijedtem, hogy a pupákok elkapják tőlem ezt a borzalmat és igazolódni is látszottak a félelmeim, mert mindketten elkezdtek köhögni. Ezen kívül viszont semmi, de semmi bajuk nem lett, ugyanolyan virgoncak voltak, mint máskor. Rémületemben itthon tartottam őket napokig, de míg én haldokoltam (hiába a hétvége, M. semennyit nem volt itthon), ők atomjaira szedték a lakást, a mozgáshiánytól megőrülve rohangáltak fel-alá, eláztatták a fürdőszobát, kipakolták a szekrényeket, Puppina felvette a saját és Pupák összes ruháját, majd a farsangi jelmezeket és mint egy részeg kis pillangó, énekelve futkározott a csálén álló tündérszárnyaiban.

Kiszívták a maradék életerőmet is, pedig nagy szükségem lenne rá, mert a héten újra kezdődik a suli, amire már most készülnöm kell, a szombati órára kilométeres kelléklistát kaptunk, fogalmam sincs, hogy fogok mindent beszerezni.

Vasárnap pedig szakmai gyakorlatra megyek a WAMP-ra, ez önkéntes dolog, a suli biztosítja a részvételt, én meg úgy gondoltam, muszáj beleugrani a mély vízbe, mert ha csak távolról nézegetem mindig a dolgokat, soha nem lesz merszem csinálni.

Persze amikor jelentkeztem, még nem tudtam, hogy beteg leszek, hogy nem lesz hangom, hogy vasárnap reggelre akár mínusz 15 fok is lehet, és hogy állítólag hideg lesz a csarnokban (hát köszi). Azért próbálom megőrizni a lelkesedésem, mert szerintem rengeteget tanulhatok és talán sok érdekes embert ismerhetek meg, meg aztán izgi lesz közelről látni, hogy dolgoznak a profik.

Azért jó nagy görcs van a gyomromban, ha csak rágondolok.