Nem érdekelt senki és semmi, egyenesen hozzá mentem, azt hiszem, még köszönni is elfelejtettem, annak ellenére, hogy általában udvarias lány vagyok. Pupák egyből nyújtotta felém a kis karjait, belesimult az ölembe és izgatottan magyarázni kezdett, körülöttem pedig tényleg elolvadt a világ, és a könnyeimtől nem láttam és nem tudtam megszólalni, csak puszilgattam és szorítottam magamhoz. Alig akartam odaadni M.-nek, pedig neki legalább annyira hiányzott, mint nekem.
Engem is meglepett, mennyire hiányzott és mennyire érzelgős, szentimentális anyuka lettem.
Tegnap újra voltunk gyógytornásznál, ezúttal még a nőnél, a pasitól jövő hétfőre kaptunk időpontot. Pupáknak úgy tűnik, kiváló a memóriája, mert amint meglátta a hölgyet, azonnal két kézzel kapaszkodott a nyakamba és keservesen sírni kezdett. Nehéz volt elengedni, a következő fél órában a gyerekről, rólunk és a gyógytornászról is szakadt a víz, de Pupák nagyon ügyesen csinálta a gyakorlatokat.
Mostanában már olykor elüldögél így is pár percig, bár még nem szálfaegyenesen:
Néha gátülésben és "Z"-ben is ül. Remélem, rendbe jön, és megérik ezek a hétfői kínszenvedések.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése