Party time

Vasárnap óriási bulit csaptunk Pupák tiszteletére. Anyukám már akkor közölte, amikor Pupi megszületett, hogy az 1 éves születésnapját náluk fogjuk ünnepelni a diófa alatt, és meghívhatjuk az összes barátunkat.
Szóval elég régóta készültünk a nagy eseményre, M. gyártott klafi meghívókat, és szokásunktól eltérően most időben szóltunk mindenkinek, hogy tudjanak tervezni ezzel a hétvégével.

Nekem egy kellemes kerti parti volt az elképzelésem, kicsit piknik-jellegű: kivisszük a műanyag székeket, leterítünk pár pokrócot, kisütünk néhány szelet húst a grillen és összedobunk hozzá némi friss salátát.

Anyukámat azonban nem ebből a fából faragták, így az elmúlt két hetünk vitatkozással telt, én próbáltam meggyőzni, hogy nem kell óriási sütést-főzést csapni, mert nem akarom, hogy nekik erről szóljon Pupák szülinapja. Lázasan érveltem amellett, hogy mindent tegyünk ki egy asztalra, legyenek műanyag poharak, tányérok, evőeszközök és mindenki szolgálja ki magát, amikor éhes lesz. Azt is mondtam neki, hogy nem kell százféle süteményt sütni, főleg nem csokis és krémes csodákat, hanem olyanokat, amiket fel lehet kapni és kézzel megenni, ne olvadjanak és folyjanak.

Ráadásul anyuék épp hogy végeztek egy hat hétig elhúzódó fürdőszoba és nappali felújítással, így rengeteget dolgoztak, takarítottak, rendezkedtek az elmúlt időben és azért nem huszonévesek, szóval jól el is fáradtak, na.

Úgy terveztük, hogy már szombaton délelőtt lemegyünk, hogy tudjunk segíteni, amit kell, bevásárolunk, csinálok egy nagy adag guacamolét, összedobom Pupák szülinapi tortáját, esetleg dekorálunk is egy kicsit. Ehhez képest Pupák borította az egész napunkat, mert valami csoda folytán fél 9-ig húzta a lóbőrt, így mindennel jól elcsúsztunk, és végül késő délután értünk le anyuékhoz.

Minden érvem és győzködésem ellenére addigra már elő volt készítve legalább hatféle hús a másnapi sütéshez (a hidegtálak rendeléséről alig tudtam lebeszélni őket), viszont kiderült, hogy a kertben már nincs saláta, így azt venni kellett volna, a guacamoléhoz nem kaptunk avokádót, nincs a tortára szülinapi gyertya és műanyag pohárból is kevés van. Abban maradtunk, hogy a fiúk reggel még elszaladnak boltba és pótolják a hiányzó dolgokat.

Én éjjel 11-re lettem kész Pupi babapiskótás-túrós tortájával, amit iszonyú egyszerű elkészíteni, én mégis nagyon büszke voltam életem első tortájára.

Itt a recept, amiből a torta készült. Az enyémet elfelejtettem lefotózni, de azért hasonlított a képen lévőhöz.

Másnap korán keltünk, a meghívóban azt írtuk, 12-től lehet jönni, így elhatároztam, legkésőbb 11-re kész leszek mindennel (terítés, dekorálás, salátakészítés, hajmosás és -szárítás, sminkelés, öltözködés, Pupi megtízóraiztatása, felöltöztetése).

Aztán Pupák megint borított mindent: a délelőtti alvással soha-soha nincs probléma, csak felviszem, beleteszem az ágyába, sóhajt és már alszik is, most azonban biztos érezte a készülődés izgalmát és az istennek sem akart az ágyában maradni, ha pedig megpróbáltam kiosonni a szobából, keserves reklamálásba kezdett. Végül fél órás altatás-csitítgatás-fejsimi-ringatás-ordítás-hisztizés-sikongatás kombó után kivettem a kiságyból és magam mellé tettem az ágyra, ahol azzonnal ájultan bealudt. Kétszer próbáltam visszaóvatoskodni az ágyába, de mindkétszer kipattantak a szemei, ívben megfeszült és mutogatott az ajtóra, hogy menjünk ki.  Mindenképpen azt akartam, hogy aludjon délelőtt, hiszen tudtam, hogy a sok inger és ember miatt a délutáni alvást elfelejthetjük, szóval újra összebújtunk, és kismuki szinte mozdulatlanul és mélyen aludt. 

Moccanni sem mertem, nehogy felébresszem, de közben az órát figyeltem kétségbeesve, a pánikom pedig egyre nőtt: a millió dolgom közül még semmit sem csináltam, és közben rohan az idő. Reménykedtem, hogy odakint legalább mennek a dolgok, és M. is bedobta magát.

Negyed 11-kor végül a tőlem telhető legnémább üzemmódban kiügyeskedtem magam a szobából, és szóltam M.-nek, hogy bújjon muki mellé. Bosszúsan vettem tudomásul, hogy M. semmit nem segített anyuéknak, nem volt boltban sem, így tényleg q..vára le vagyunk maradva mindennel. Semmi kedvem nem volt összeveszni vele, de majd' felrobbantam.

Anyu elküldött készülődni, éppen kiugrottam a zuhany alól, amikor telefonált apósom, hogy mindjárt megérkeznek - a meghívóban szereplő időpontnál egy órával korábban. Ezt mondjuk soha nem értettem, hogy milyen dolog beállítani valahová korábban, de igyekeztem jó arcot vágni hozzá, és turbóban készen állni a fogadásukra.

Ha anyuék nincsenek, azt hiszem, kitört volna a teljes káosz.

Én egyetlen fotót sem tudtam készíteni, de remélem, a rokonoktól kapunk még párat.

Ezek után szép sorban érkeztek a vendégek, és bár anyut próbáltam rávenni, hogy lazítson, és ne akarjon mindenkit egyfolytában traktálni, szegénykém nem tudta megtagadni önmagát, és ezerfelé akart szakadni, hogy mindenkinek a kedvében járjon.

Én szelíden tereltem az embereket az udvarra, mert ugye kertipartinak volt hirdetve az esemény, de mindenki nagyon jól érezte magát odabent és órák teltek el, mire majdnem teljes létszámban kivonultunk.

Pupák pizsiben fogadta a vendégeket, ugyanis majdnem délig aludt, majd "tízóraizott", de végül ő is felöltötte a kis ünneplőjét és nagyon jól tűrte az emberáradatot.

Délután megkapta a tortáját, amit óriási élvezettel trancsírozott szét és majszolta vele össze magát tetőtől talpig. Annyi ajándékot kapott, hogy legalább két hónapig tudom neki adagolni az újabb és újabb szórakoznivalót, köztük egy dobot is, amit azonnal lelkesen püfölni kezdett.

M. videót készített: mindenki üzenhetett valamit Pupáknak, ez nagyon viccesre sikerült, remélem, értékelni fogja majd, ha nagy lesz.

Azután mégis csak minden úgy lett, ahogy elképzeltem: az idő szép volt, a diófa alatt kellemesen elüldögélt és beszélgetett mindenki, a gyerekek vidáman mászkáltak és játszottak a fűben, dinnyét ettünk, tortát kóstolgattunk, sokat nevettünk, és újra túlcsordult a szívem, mert olyan jó volt látni, hogy ez a sok ember azért van itt, mert nagyon szeretik Pupákot, és nagyon büszke és szerencsés anyukának éreztem magam, amiért ilyen családunk, barátaink és ilyen csodálatos kisfiunk van.

Pupák útban hazafelé még elfogadta a kihívást és megpróbált elmajszolni egy kiflicsücsköt, de  végül legyűrte az álmosság.