2014. július 1., kedd

Gyógytornász 2.0


Újabb dévényesnél jártunk és újabb tapasztalatokkal, ismeretekkel zavarodtunk gazdagodtunk. Azért döntöttünk úgy, hogy ellátogatunk a kerületben lévő gyógytornászhoz is, mert mégis csak egyszerűbb lenne két buszmegállónyit utazni, mint 34-et.


A helyi dévény-torna egy lepattant üzem romos épületei között kapott helyet, konkrétan olyan, mintha valami szellemvárosban lenne, gondolom az egykori üzemorvosi rendelőbe telepedtek be a gyógytornászok. A rendelő amellett, hogy romos és huzatos, félig össze akar dőlni, olyan, mintha évekkel ezelőtt kiköltözött volna belőle mindenki, az egyik szobában építkezési törmelékek, bepókhálósodott vödrök, félig kiürített szekrények, hátborzongató élmény volt.

A dévényes pasi rendelője előtt megpróbálták feldobni a hangulatot egy Jégkorszak 4. plakáttal, illetve - különös tekintettel a vegetáriánus szülőkre - egy olyan fotósorozattal, amelyen különböző állatok hím, nőstény és bébi egyedei láthatók, alattuk kedélyesen felsorolva, hogy milyen étel készíthető belőlük (pl. pulyka - karácsonyi vacsora), mindez angolul, hogy nyelvet is tanuljanak a gyógytornázni vágyó gyerekek. Jó negyedórával korábban érkeztünk, úgyhogy bőven volt időnk felfedezni mindent Pupákkal, és bár ő nagyon élvezte az új látnivalókat, nekem borsódzott a hátam.

Pár perces késéssel, de végül bejutottunk a gyógytornászhoz, aki egy fiatal, kölyökképű, halkszavú pasas volt, aki rögtön kedélyesen letegezett, ami annyira végül is nem zavart, legalább fesztelenebbül tudtunk beszélgetni, elnézést kért, amiért alig tud beszélni, de rekedtre énekelte magát, majd kezet mosott és felmérte Pupák állapotát.

A múltkori gyógytornászhoz képest, aki az első alkalommal rögtön kezelte is Pupákot, itt valóban csupán egy állapotfelmérésről volt szó, a pasi végtelenül kedvesen és türelmesen figyelte, kicsit mozgatta, és itt-ott megnyomogatta a kismukit, aki persze azonnal felháborodottan ordított, merthogy itt megint valamiféle macerálásról lesz szó.

Végül elmondta, hogy Pupák mozgásfejlődése nagyon gyors, szépen és ügyesen, határozottan csinál mindent, és azért ül így, mert ezzel nem kell sokat cicózni, neki így a legstabilabb és legegyszerűbb. Elmondta, hogy a gyerekek nagyon szeretnek ebben a pozícióban ülni, az ő fia is nagyon sokat használja, és ha szeretnénk, természetesen lehet kezelni, hogy kilazuljanak a csípő körüli izmok, és megszűnjön a hátban lévő enyhe hypotónia. Megdicsért, hogy milyen korán kiszúrtuk a problémát, azt mondta, ezzel jóval később szoktak hozzákerülni a gyerekek. Szerinte nem kell megijedni, az állást, járást, biciklizést nem befolyásolja ez a fajta izomgyengeség, kb. 10 kezelés szükséges, de az is lehet, hogy kevesebb.

Összességében kicsit összezavarodtam, ugyanis a másik dévényes némelyik ponton a szöges ellentétét mondta, mint a pasi, viszont a nő nagyon határozottnak, tapasztaltnak és hozzáértőnek tűnt. Pupák már egyetlen kezelés után fejlődést mutatott, igaz, maga a torna kegyetlennek tűnik. Nála egy félórás kezelés 4000 Ft, de ez tömény torna és izomstimuláció, nem nagyon van kedveskedés, gyerek megnyugtatása, szeretgetés. A pasinál egy órásak az etapok, amik 5000 Ft-ot kóstálnak, és bár magát a kezelést még nem láttam, a tapasztaltak alapján úgy gondolom, kicsit játékosabb, kicsit gyengédebb, kevésbé drasztikus, bár ő is figyelmeztetett, hogy a gyerek sírni fog.

Megbeszéltünk két hét múlvára egy időpontot, ugyanis most szabadságra megy, de közben még nem mondtuk le a másik gyógytornászt sem, és most azon agyalok, melyiket válasszuk, hogy a gyerek járjon jól, vagyis biztos, hogy használjanak a kezelések, fejlődjön és erősödjön is.

6 megjegyzés:

  1. Mi a Dévény központban egy óráért 4000 Ft-ot fizetünk... A fél óra ugyanennyi pénzért tiszta lehúzás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is kissé borsosnak tűnik az ár. 😒

      Törlés
  2. A gyerekek tényleg ülnek így, én is láttam már más gyereket így ülni, bár az én nagyobb gyerekeim soha nem ültek így. A vicc, hogy az 1 éves szülinapjára kapott játék dobozán is így ült a baba.:-) De nem tudom nálatok hogy van, nálunk az a helyzet, hogy a gyerekem sehogy máshogy nem ült. Akiket meg én láttam azok ültek normálisan is. És néha meg így. Én ebben látom a nagy különbséget. Kb. 1,5 hónapja kezdett el Z-ben is ülni (ezt nagyon szeretik a gyógytornászok), meg "rendesen" is, ebből gondolom, hogy korábban valami miatt nem ment.
    De ez nem izomtónus probléma miatt van, és arra meg nem igazán a Dévény való.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is azért aggódtam, mert kizárólag úgy ült. Mindkét gyógytornász azt mondta, hogy van némi izomgyengeség a hátában, amit kezelni kell, a másik probléma pedig a csípő körüli izmoknál van, azokat is stimulálni kell, hogy előre nyújtott lábbal, illetve "Z"-ben is menjen az ülés.

      Törlés