Nem akartuk/tudtuk kivárni a több hetes várólistát, így egy magánrendelésre mentünk Pupákkal gyermekneurológushoz. A rendelő modern, tiszta, klasszul berendezett volt, külön hatalmas játszószőnyeggel és sok-sok játékkal. Az egyetlen negatívum, hogy nincs lift, így az első emeletre fel kellett cipelnem a babakocsit, de lefelé már segítettek vinni. A recepciósok előzékenyek és kedvesek voltak, az adategyeztetés után pár perccel már mehettünk is be az orvoshoz.
A vizsgálat leginkább egy hosszú beszélgetésből állt. Persze megnézték Pupák reflexeit, megmérték a koponyáját, a mellkasát, picit megnyomogatták, de azután a doktornő mondta, hogy csak hagyjam mászkálni meg játszani, és miközben beszélgettünk, ő figyelte az egy szál pelenkában játszogató Pupákot, aki azonnal belakta a rendelőt, felmászott mindenhova, boldogan bezsákmányolta a gyógyszeres szekrény kulcsát, megjavította a fűtést, és négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre megvizsgált minden érdekességet. Az orvos alaposan kikérdezett a terhességről, a szülésről, Pupák szokásairól, mit, mikor, hogyan csinált, mi mit és hogyan csináltunk, az evési, alvási szokásairól stb.
Végig nagyon kedves volt, sokat mosolygott a gyerekre, beszélt hozzá, és végül azt mondta, a minimális izomgyengeségen kívül, ami a hátában van, a gyereknek az égvilágon semmi baja nincsen. Kommunikatív, mosolygós, értelmes, fegyelmezett kisgyerek, akinek egészséges bőrszíne van, élénk, mozgékony, kifejezetten ügyes. (Miközben írtam, ez a kifejezetten ügyes, angyali és fegyelmezett gyermek lerántotta az asztalról a tányért az evőeszközökkel együtt.) Azt ajánlotta, csináljuk végig a dévényes tornát, és utána is járhatunk vele akár szárazföldi, akár vízi tornára, de semmi nem indokol bármilyen komolyabb kezelést.
Hatalmas kövek gördültek le a szívünkről, M.-mel madarat lehetett volna fogatni tegnap délután, az elmúlt pár napban halálra aggódta magát, és már azt is felvetette, biztos, hogy akarunk-e kistesót, mert két gyerekért aggódni már-már kibírhatatlannak tűnik. Egyébként ez már nekem is megfordult a fejemben.
Örülök, hogy minden rendben van :) Ne mondjatok le a Kistesóról, én egyke vagyok, ami sokszor nagyon rossz.
VálaszTörlésDe jó, ennek nagyon örülök. A kis izomgyengeség meg bakfitty, azt gyorsan megjavítják a tornával :-)
VálaszTörlésjajj, bizonyos szempontból örülök, hogy csak most jutottam el ide elolvasni a lemaradásom, így már olvastam a jobb hírt is, de jó!
VálaszTörlésKöszi csajok! 😊
VálaszTörlés