Szóval a péntek este. Hát őszintén szólva semmi kedvem nem volt hozzá. Puppina már nem volt lázas, és mindketten egy perc alatt mélyen elaludtak lefekvés után, de én azért aggódtam.
M. egyik kolléganőjének volt a szülinapi bulija, nagyrészt olyan emberekkel, akiket még nem ismertem. Kicsit mindig szorongok az ilyen szituktól, pedig általában feltalálom magam, el tudok dumálni ismeretlenekkel is, de nem éreztem úgy, hogy ez most is menni fog.
Nem akartam savanyúpicsa benyomást tenni M. új kollégáira, de egy beteg gyerekekkel töltött egész heti erőltetett menet után nem voltam épp kirobbanó formában.
Napközben megpróbáltam kitalálni, mit veszek fel, végül két szettre szűkítettem az opciókat: a) fekete szűk nadrág, fehér ujjatlan blúz a nyakánál fekete szalag megkötővel, fekete kardigán és vagy fekete magassarkú, vagy romkocsma esetén pöttyös balerina b) fekete, elöl bőrhatású ceruzaszoknya, csíkos V-kivágású pamutfelső, fekete magassarkú. Végül M. a b-t szavazta meg, mert szereti, ha szoknyában vagyok. Megmostam a hajam, igyekeztem szép arcot rajzolni magamnak és piros rúzst dobtam fel.
Vacsorázni nem maradt időm, és mire odaértünk, a konyha is bezárt. Volt nálam pár szelet nápolyi, és némi sós aprósüti ott is akadt. Gyorsan kértünk két pálinkát és egy-egy pohár rozét, és némileg oldottabb hangulatban kezdtem meg a bemutatkozást. Legalább 30 emberrel ráztam kezet, mindenki kedvesen, mosolygósan fogadott. Összefutottam néhány ismerős arccal is, köztük az egyik volt főnökömmel, aki annyit sem kérdezett, hogy vagyok, pedig elvileg nagyon jóban voltunk. Mondjuk valahol tudtam, hogy egy képmutató figura, úgyhogy akkorát nem is csalódtam.
Szóval jól alakult az este, és hát hosszú-hosszú idő után végre nőnek éreztem magam. Mert láttam, hogy tetszem, mert kaptam néhány kedves bókot, mert volt aki egyenesen belemondta a szemembe, hogy szép vagyok, mert mosolyogtak rám, mert táncolhattam felszabadultan, akár még flörtölhettem volna is, de csak M.-mel volt kedvem flörtölni, akin azt láttam, hogy büszke rám és ő is nagyon jól érzi magát. Ó, mennyire klassz volt! Mint régen, amikor még sokat jártunk el az éjszakába és hajnalig pörögtünk a tánctéren.
Az egyik lány később írt egy sms-t M.-nek, hogy annyira cukik vagyunk együtt, nagyon jó ilyet látni.
Egy másik meg picit nyomulgatott M.-re annak ellenére, hogy ott voltam, nem is akarok belegondolni, mi van, ha nem vagyok ott. Egyébként nem volt ellenszenves a csaj, de amikor megérkeztünk egyből kiszúrtam, hogy ő nagyon szeretné, ha alakulna valami valakivel az este végére. Nem tudom, ismeritek-e ezt a típust, nem kárhoztatom érte, szerintem annak idején én is mentem el így párszor bulizni, bár én foglalt pasikra soha nem hajtottam. Mindegy.
Uberrel jöttünk haza, nagyon tetszett, hogy milyen gyors, meg pontos, mennyivel szimpatikusabb, emberibb, egyszerűbb, mint a taxi. Egy fiatal srác fuvarozott haza minket, mivel M. elaludt, én beszélgettem vele, kiderült, hogy általános iskolai testnevelés tanár, az uberezéssel majdnem annyit keres, mint a fizetése. Megbeszéltük, hogy reméljük, nem tiltják be az Ubert a köcsög taxisok miatt. Persze ő nem így mondta, mert egy végtelenül intelligens, mosolygós, kedves fiú volt.
Sokáig nem tudtam még elaludni, mert még pörgetett a pia, meg a sok élmény, így persze, amikor 7-kor ébresztett a telóm, szét akart szakadni mindenem, de főleg a fejem. A körmöshöz kellett volna mennem, ezt az egyetlen időpontot tudtuk egyeztetni, és már nagyon ócskán nézett ki a kezem, a buliban nem győztem dugdosni.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, összekapartam magam és némi pénzt akartam magamhoz venni M. pénztárcájából, de azt sem a táskámban, sem a zsebében nem találtam. Diszkréten keresgélni kezdtem, hogy hova eshetett, de nem volt sehol. M. is felébredt, egyből ki is józanodott és gőzerővel kutattunk előbb a lakásban, majd végül már az udvaron és a kapu előtt is, de nyoma veszett. Senkit nem tudtunk hívni, a szórakozóhely még zárva volt, a kollégái otthon aludtak, az uberes fiú ki volt kapcsolva. M. írt neki egy sms-t, hogy hívja fel, ha felébredt.
11 körül szólalt meg a telefonja, addigra megtudtam, hogy 23 ezer forintba kerülne letiltatni a bankkártyákat (így csak a felvételi limitet csökkentettük le), és hogy M. hivatalos iratain és jogosítványán kívül elég sok készpénz is volt a tárcában, mert másnap akartuk megvenni azt a kva napernyőt. (De miért hoz magával ennyi pénzt bulizni???)
Az uberes fiú volt, megtalálta a pénztárcát annak ellenére, hogy utánunk még több fuvarja is volt és a tárca végig ott figyelt a hátsó ülésen. Isten áldja az Ubert, az uberes sofőröket és az uberes utazóközönséget! Komolyan, sírtam a megkönnyebbüléstől.
A srác nem akarta elfogadni M.-től a jutalomnak szánt pénzt, de hirtelen semmi mással nem tudtuk kifejezni a hálánkat, úgyhogy M. rábeszélte.
Búcsúzóul a fiú azt mondta M.-nek, hogy nagyon szerencsés, amiért ilyen felesége van, mint én. Hát ezen nagyon meghatódtam, amikor elmesélte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése