Ez van

Eléggé el vagyok kettyenve. Csak egy dolog húzhatta volna keresztbe igazán a számításainkat, ha a gyerekek lebetegedtek volna. Kitaláljátok, mi történt?


A gyerekek lebetegedtek. Csütörtökön hajnalban Pupáknak bedugult az orra. A kedvét ez nem rontotta el, de azért nem vittük bölcsibe, gondoltuk, ha itthon marad, előbb jobban lesz, máskor is volt már ilyen.

Kicsit ugyan megijedtem, hogy pénteken hogy hagyjam itt anyut két gyerekkel, pláne, hogy az egyik beteg, de gondoltam, majd valamit módosítok az alibi történeten, és megoldjuk.

Este megjöttek anyuék, a pupákok boldogok voltak, mi is örültünk, bár nekem egyre jobban fájdogált a torkom. 10-kor Puppina fuldokolva ébredt, a takony teljesen bedugította az orrát. Borzalmas volt hallgatni, ahogy sír és szörcsög. Ekkorra már minden nyelésnél úgy éreztem, hogy ezer késsel vagdossák a nyakam.

Reggelig másfél-két óránként szívtuk Puppina orrát, hajnaltól Pupákét is. Gyakorlatilag semmit nem aludtam, világos volt, hogy ma nem megyek sehova (csomagolópapírt, plusz egy mini tortát akartam venni ma estére), és rettenetesen furdalt a lelkiismeretem, hogy anyut meg fogjuk betegíteni a szülinapjára.

Mára mind a két gyerek plusz én is elég ramatyul vagyunk, bár ők ugyanúgy játszikálnak és nevetgélnek, mint máskor, csak akkor romlik el a kedvük, amikor orrszívás-, csepegtetés van. Nem tudom, mi lesz a holnapi meglepetésbulival, reggel menni kellene a csokorért is...

Nem így akartam. Szegény anyukám születésnapjára kapott két beteg unokát és egy beteg gyereket.