Napközben megpróbáltam szépen elosztani a készülődési fázisokat, reggel ruhákat válogattam, délelőtt vasaltam, délután hajat mostam, de még így is estére maradt a hajvasalás, sminkelés, öltözködés.
Apropó, ruhaválogatás. Én nem tudom, miért ennyire nehéz kitalálni egy olyan kombinációt, amiben jól érzem magam és minden kritériumnak megfelel. Pedig, ha valaki, akkor én aztán szeretek öltözködni.
Mégis halomban álltak a ruhák az ágyon, a szőnyegen, a komódon, mindenfelé csizmák és cipők heverésztek, kabátok lógtak, én meg hajtépve őrjöngtem a kupac közepén, Puppina csodálkozó pillantásaitól kísérve.
Kitaláltam egy tök jó szettet: csíkos póló, elöl bőrhatású ceruzaszoknya, rövid, motoros fazonú (mű)bőr dzseki, és egy piros velúr körömcipő. Ehhez egy piros rúzs és kivasalt haj volt a terv. Először a piros körömcipőt szavaztam le, mert ki tudja, hol fogunk parkolni, meg egy romkocsmában milyen a padló, szóval én biztos nem fogok ott csetleni-botlani, ha meg még leülni sem tudunk, akkor 20 perc múlva ki lesz készülve a lábam. Ráadásul valószínűleg fáznék is. Maradt egy lapos, fűzős lakkcipő, meg 200 denes harisnya.
 |
| forrás: lookastic.com |
Azután a dzseki került vissza a vállfára, mert egyik kabátomat sem tudtam fölévenni, tavaszi kabátban pedig elég hűvös lett volna az éjszaka. Maradt egy fekete, kötött, meleg, nagymamás kardigán, amit egy könnyed, virágos sállal igyekeztem feldobni.
A rúzsról, meg a vasalt frizuráról nem mondtam le.
Kilenckor sikerült elindulni, és ahogy a hajamat igazgattam a kocsiban, M.-mel sóhajtva egymásra néztünk: "Te is szívesebben kuckóznál a kanapén?"
Nem tudom, mi történt velünk, de ahogy a kocsitól sétáltunk a kocsmába, át a pörgő bulinegyeden, legalább tízszer megállapítottuk, hogy nekünk ez már nem való. Sokkal jobban értékelünk egy meghitt, kellemes helyet, ahol úgy szól a jó kis zene, hogy mellette azért lehet beszélgetni a barátokkal, ahol finom a kaja, és nem kell padlóig részegedni, hogy jól érezd magad. (Bár ez utóbbi rám soha nem volt jellemző, a legjobban talán a lánybúcsúmon voltam berúgva, de akkor is végig képben voltam.)
Pedig mi nem voltunk otthonülős pár, M.-mel rengeteget pörögtünk, koncertekre, bulikra jártunk, simán belevágtunk az éjszakába bármikor és kettesben éppúgy tudtunk falakat szétrúgni, mint társasággal.
Rossz bevallani, de nem is éreztük jól magunkat a partin, klassz volt látni a sok barátot, meg ismerős, de akikkel a legjobban szerettem volna beszélgetni, azok éppen csak köszöntek (haragszanak?, megbántottam őket valamivel?, ha nem megyünk havonta legalább kétszer bulizni már nem vagyunk jó arcok?), akikkel meg egy asztalhoz keveredtünk, ők nagyon jó fejek voltak, de nem a legközvetlenebb barátaink voltak.
Fél 1-re itthon voltunk. Megöregedtünk?
Nem és igen. Idősebb vagy nyilván, egy teljesen más életszakaszban, mint eddig. Ahogy en érzem és elem meg, ez bizony az osszebujas ideje. Nálunk 6 éves volt a nagy, amikor jött a kicsi, épp elkezdtünk vágyakozni a bulizásra. Most újra nem ez az első,amire gondolok egy szabad esten. (Hozzátartozik, hogy nekünk a legközelebbi nagyi 2000 km-re van, idegennyelvu szitter meg nem opció egy bébihez, ezért aztán szuper értékes minden óra,amit kettesben tölthetünk.)
VálaszTörlésEszedbe se jusson! Nem, dehogy! ;-)
VálaszTörlés