És rólunk

Akkor beszámolok rólunk is néhány mondatban.

Azt hiszem, annak idején említettem, hogy valamikor augusztus végén, szeptember elején zöld utat adtunk a kistesó projektnek. Akartam is írni az ezzel kapcsolatos aggodalmaimról egy posztot, mert annak ellenére, hogy abban a pillanatban, hogy Pupák megszületett tudtam, hogy szeretnék még egy ilyen kicsi csodát, józanabb ésszel átgondolva a nehézségei is megrémisztettek.


Egyrészt, hogy mit szólna hozzá Pupák, hogy sajnálnám tőle elvenni ezt az osztatlan figyelmet és csodálatot, amiben most minden felől része van, hogy mekkora lenne az ideális korkülönbség, ugyanakkor nem szeretnék sokkal 40 után szülni, azután ott vannak még a gyakorlati részei is: nagyobb autó, nagyobb lakás, mi lesz a munkámmal, bírnám-e fizikailag, lelkileg, meg tudnánk-e szervezni újra az életünket. Szóval az egyik pillanatban nagyon akarom, a másikban pedig még várnék.

Egyébként szeptemberben rögtön bele is éltük magunkat, hogy összejött a dolog, az egyébként már viszonylag pontosan beállt mensim már két napja késett, hányingerem volt és szédültem. Épp anyuékhoz mentünk, és útközben beugrottunk egy gyógyszertárba. Olyanok voltunk, mint valami nászutas pár, fülig érő vigyorral kértünk valami nagy érzékenységű terhességi tesztet. Egyből kettőt is vettünk.

Amint megérkeztünk, nem bírtam ki és beslisszoltam a mosdóba. Az eredmény értelmezhetetlen volt, mintha halványan láttam volna egy második csíkot is, de semmiben nem voltam biztos. M. nem látott semmit. Másnap megjött.

A következő mensik kérlelhetetlenül pontosan, sőt, olykor előbb jöttek. Aztán megint késett. Hülyén hangzik, de folyton a mellemet markolásztam, mert az előző két terhességemnél a mellfeszülés és fájás volt a legtutibb jel. Hát, nyomkodhattam naphosszat, nem éreztem semmit. Másnap megcsináltam a még szeptemberben vásárolt második tesztet, ami azt ígérte, hogy a menstruáció időpontja előtti negyedik napon már kimutatja a terhességet: határozottan egy csíkos lett. A mellem továbbra is tök jól volt, szóval újabb csalódás.

Pár nappal később még mindig semmi, a dévényes tornán a gyógytornásszal beszélgetve pedig elejtettem valami olyasmit, hogy "kissé érzékeny hangulatban vagyok mostanában", mire ő mosolyogva: "Jaj, hát terhes vagy? Gratulálok!" Én elvörösödve kezdtem volna mondani, hogy nem, már csináltam tesztet, de rájöttem, hogy ennyire azért nem vagyunk jóban, úgyhogy úgy fejeztem be a mondatot, hogy "még nem tudom".

Azért a dolog tovább piszkált, akkor már ötödik napja késett, úgyhogy hazafelé bementünk a patikába, és alaposan kifaggattam a gyógyszertárost a terhességi tesztekről. Hazaérve, amint Pupák engedélyezett nekem 10 percet, bevonultam a fürdőbe, persze ő azonnal utánam, így végig asszisztálta, ahogy pisilek, időt mérek, ellenőrzök és... örülök! Ez ugyanis egy határozottan két csíkos teszt volt! És ugyanaz a remegő boldogság, ugyanolyan örömkönnyek, mint az első két alkalommal, bár nem tudtam sokáig dédelgetni az érzést, mert a napunk ugyanúgy folyt tovább, ettünk, játszottunk, meséltünk, házimunkáztunk és vártuk haza apát, akit aznap este tényleg igazi örömhírrel leptem meg.

(folyt. köv.)