Két centiméter

Ennyire vagyok már kinyílva. Most próbálom megbeszélni Puppinával, hogy legalább két hetet töltsön még el odabent.


A mai nap még korábban indult, mint a tegnapi. Hétfőn ugyanis vércukor ellenőrzéses vérvételre kellett mennem a kórházba, ma pedig szintén vérvétel, de ezúttal a szülés előtti utolsó laboreredmények miatt.

Ez ugye nem túl egyszerű, mert anyuék 70 km-re laknak Budapesttől, így mindenféle verzió felmerült (ott alszom valakinél, Papa felvisz és busszal visszajövök stb.), de végül hétfőn jöttünk-mentünk, ma pedig beszerveztünk anyuval egy-egy fodrászkodást, így hajnal 6-kor pupákostul, mindenestül irány a kórház, anyu maradt kísérőnek, Papa és Pupák pedig a nagybátyámékhoz mentek, hogy ott töltsék kényelmesen a napot.

A vérvétel után felmentem a szülészetre, hogy a szülésznőm levegye a mintát a streptococcushoz, de ha már ott feküdtem, ellenőrizte a méhszájat is. A nődokim képes úgy megvizsgálni, hogy alig érzek valamit, ezek után ez a manuális vizsgálat elég pokoli volt, próbáltam én lazítani, de ívbe feszült a testem a hirtelen fájdalomtól. Persze nem volt szándékos a dolog, mégis remegő lábakkal öltöztem, pláne amikor Zsuzsa még azt is közölte, hogy már elkezdtem kinyílni.

"Jajistenem, még nem szülhetek, még nincs kész a lakás!" - szaladt ki egyből a számon, mire Zsuzsa próbált megnyugtatni, hogy nem fog most azonnal kiesni a baba, de azért üljek be egy CTG-re is, azután meglátjuk. Újra a vajúdóban találtam magam hasamra kötött tappancsokkal és a halálra vált anyukámmal, akit próbáltam csillapítani, hogy még nem szülünk. Felhívtam M.-et is a hírrel, aki bár mérsékeltebben, de szintén eléggé megijedt, pár pillanatra kiszáradt a szája.

Amíg ott üldögéltünk, három baba született meg, és amikor a második sírt fel, a mormonok már úgy túltengtek bennem, hogy meghatottságomban én is könnyezni kezdtem. A grafikonon közben szépen görbültek Puppina szívverései és kirajzolódtak az én keményedéseim is.

Elbúcsúztunk Zsuzsától, azt mondta, ha előbb nem jövök, akkor jövő hét kedden újabb CTG, és tényleg, akár még két hét is eltelhet a szülésig.

A vizsgálat után azonban egész nap nagyon érzékeny voltam ott lent, séta közben olykor azt éreztem, hogy Puppina mindjárt kipottyan, mindenesetre eléggé nyom már mindenhol.

Fodrászkodás után nekem újabb jelenésem volt a kórházban, ezúttal a belgyógyásszal kellett konzultálnom a hétfői laboreredményekről. A doktornőtől két dicséretet is kaptam, egyrészt, hogy bementem ebben a hőségben, másrészt mert újra szép értékeket produkáltam, úgyhogy utamra bocsájtott azzal, hogy csak így tovább, szülés után emelhetem a szénhidrátot 180 grammra és 6 hetesen csináltassak egy újabb terhelést.

A kánikula, a koránkelés, a kórházi megpróbáltatások és a rohangálás ellenére tök jó napom volt, az emberek valamiért extra kedvesek voltak ma velem, a néni a pékségben, a srác a metrón, az idős bácsi a villamoson... Többen mondták, hogy vigyázzak magamra ebben a melegben, olyan léleksimogató tud lenni egy ilyen apró gesztus.

A hajam is pont úgy sikerült, ahogy elképzeltem, valami ilyesmi lett, csak persze barnában:

Úgy volt, hogy megpróbálunk még nekem valahol találni egy alkalmi maxiruhát, ugyanis szombaton esküvőre megyünk, és most tényleg nincs egyetlen ruhám sem, amit felvehetnék. Nem csak azért, mert mindenem zsákban van, hanem egyébként sincs semmi ilyesmim, és valahogy úgy elment az idő (és közben a pénzünk is), hogy nem tudtam semmit sem venni magamnak.

A koncepcióm az volt, hogy egy bokáig érő, mell alatt elvágott, finom, világos színű ruhát veszek, hozzá egy vékony pántos, lapos szandált (hiszen tudtam, hogy mostanra már nem tudom elkerülni a dagadó bokákat), mondjuk egy ilyenben el tudtam volna képzelni magam:

Ehhez képest még csak egy elegánsabb nadrágom sincs, amihez egy szép tunikát vagy blúzt tudnék társítani, úgyhogy ha addig nem szülök, lövésem sincs, miben megyek.

Mire hazaértünk, rettenetesen elfáradtam, elszomorodtam és kicsit pánikba is estem, mert sorra vettem, hogy mi kellene a kórházi csomagba, és a 90 százaléka még nincs meg. Ha pontosan tudnám, hogy mi melyik zsákban van és teszem azt egyből kézbe is akadna minden, talán a harmadát össze tudnám szedegetni, de nincs pizsamám, papucsom, gátmasszázs olajom, aloe spray a gátsebre, sterilizálni kellene a "fejőgépemet", Puppinának textil pelus kell, törölköző, takaró, és néhány ruha is, annak ellenére, hogy sok mindent örökölt Pupáktól, a kórházba mégis néhány új ruhácskát szeretnék neki vinni, annál is inkább, mert annak idején szinte minden újszülöttre való cuccot kölcsönkaptunk, és már visszaadtam őket. Szóval Puppinának még csak két cuki kis bodyja és hat pár apró fehér zoknicskája van:

Holnapra megpróbálok lehiggadni és kitalálni, hogyan szerezhetnék be mindent, az esküvőre meg legfeljebb pamutpólóban megyek, nem csinálok már belőle hiúsági kérdést.

Fáradt vagyok és melegem van. Hiányzik M. nagyon. Szeretnék már hazamenni.