Sensitive: Ha egyszer, valamikor a távoli jövőben minden a helyére kerül, biztos nagyon jó lesz itt nekünk

Fúúú, hát nagyon sok mesélnivalóm lenne, nem tudom, meddig jutok. Eddig nem volt netünk, és tegnap is csak nagy nehezen lett, mert a holtfáradt M. valami kábelt rossz helyre dugott be, így az ő telefonja felismerte a wifit, az enyém viszont teljesen meghalt, előbb csak wifim nem volt, utána már mobilnetem sem, aztán végül szerencsétlen készülék már a hálózatot sem találta, így M. hajnalig kínlódott, kénytelen volt összerakni a számítógépet is, hogy orvosolja a problémát, mert mégsem akart itt hagyni egész napra, telefon nélkül, így mindenórásan, ugye.

Szóval most van gép, van internet, a pakolnivalók pedig állnak, mert nincsenek összeszerelve és helyükre téve a szekrények, amikbe lehetne kirakosgatni a holmikat a dobozokból - nagyon nyögve nyelősen haladunk így, hogy M. dolgozik -, és mondanivalóm is lenne, eddig nem lett volna energiám még egy mondatot sem bepötyögni mobilról.

A múlt héten csütörtökön végre feljöttünk anyuéktól az új lakásba, a fő cél az volt, hogy valahogy előbányásszam a kórházi csomagba a megfelelő holmikat, és megvásároljuk a maradékot, na meg körmöshöz is be voltam jelentve. De ha már itt volt anyu, meg Papa is, akkor úgy voltunk vele, csináljunk valami haladósat is, valamit szereljünk, vagy takarítsunk, vagy pakoljunk.

forrás: www.123rf.com

Iszonyú kánikula volt aznap, én tébolyultan próbáltam a zsákokból kiráncigálni a holmijaimat, Pupák őrült módjára rohangált a felfordulásban, mindenki ingerült és ideges volt, hogy haladjunk is, de persze semmi nem ment gördülékenyen. Végül lemondtam a körmöst, összeállítottam a kórházi pakkot, majd nekiestem a fürdőszobának, és a dobozokból a helyükre pakoltam mindent. Csodásan elfértek a dolgok, mindennek lett helye, így elégedett voltam a teljesítményemmel. M. maradt, azt mondta, estére jön át az egyik barátunk, vele még szerelnek és a dolgok nagyját a helyére teszik, mi elmentünk vásárolni, majd vissza anyuékhoz.

Bedagadt lábakkal, de boldogan zártam a napot, végre kezdtem úgy érezni, hogy én is idetartozom, ez a mi otthonunk lesz és ha nem szülök meg a hétvégén, talán végzünk mindennel.

***

Szombaton végül elmentünk az esküvőre, úgy alakítottuk, hogy a legfontosabb részeken ott legyünk, így a templomi szertartást néztük meg, majd részt vettünk a vacsorán és fél 9 körül leléptünk. Amikor megláttam az unokahúgomat menyasszonyi ruhában, a mormonok ezerrel támadni kezdtek, elkapott a sírógörcs, annyira gyönyörű volt. Mivel nekem nincs testvérem, az unokatesóim a húgaim és öcsikéim, nagyon közel állnak hozzám.

A forróságot rettentő nehezen viseltem, egész napos hashúzódással fizettem meg később a lagzi árát, de legalább ott voltunk, és az unokahúgom rettentő hálás volt, hogy így is bevállaltam.

***

Vasárnap este M.-mel hazajöttünk, Pupákot anyuéknál hagytuk, mert még mindig nem volt ágya és szobája, ráadásul azt terveztük, hétfő délelőtt elintézzük az összes hivatalos ügyet a közműveknél, bevásárolunk az IKEÁ-ban, majd délután már anyuékkal megerősítve szerelünk, pakolunk, takarítunk.

Ez majdnem így is lett, elég hatékonyan haladtunk, sehol nem kellett sokat várni, mindenhol kedvesek és készségesek voltak, ráadásul újabb és újabb nekünk tetsző dolgokat fedeztünk fel, például egy cuki reggeliző és uzsonnázó helyet.

Azután mégis megcsúsztunk az idővel, anyuék késtek, az IKEÁ-ban is sok időt töltöttünk, mire hazaértünk az elsődleges feladat az lett, hogy össze legyen szerelve Pupák ágya. Pupi egyébként imádja, hogy rendes kiságya lett és nagyon ügyesen alszik benne, pedig kicsit féltem, nehogy kiessen belőle.

***

Kedden reggel a szülészeten nyitottunk, CTG és méhszáj-ellenőrzés, a görbék most remekül alakultak, a vizsgálatkor pedig kiderült, hogy még egy cm-t nyíltam. A szülésznő szerint kizárt, hogy augusztus közepén szüljek, úgy vélte bármikor érkezhet a baba. Elmondta, ő még péntekig dolgozik, az orvosom szombatig, de utána van még 2-3 nap, amikor mindketten be tudnak jönni, ha szükséges.

Délelőtt újabb kör az IKEÁ-ban, Pupinak paplant, párnát, ágyneműt, Puppinának cuki pöttyös fürdőlepedőt és hálózsákot vettünk, én meg kaptam egy csíkos papucsot a kórházba. Aznap végre eljutottam körmöshöz is, muszáj volt, mert szerintem szülésig és utána egy darabig nem lesz időm ilyen úri huncutságokra. Mivel mindenki keményen dolgozott itthon, egyedül mentem, kipróbáltam innen a közlekedést, és hát agglomeráció ide vagy oda, 20 perccel előbb célba jutottam, mint azelőtt. Amikor jöttem hazafelé és befordultam az utcába, ahol lakunk, kis híján elsírtam magam, annyira szép volt a látvány, egy Toscánába oltott Lila akác közbe költöztünk, remélem, jó lesz itt nekünk a következő sok évben.

Három nap megfeszített meló következett, és hát mit mondjak, nem volt egyszerű. Úgy éreztem, itt soha-soha-soha nem lesz rend, mindig csak nagyobb zűrzavart csináltunk, mint ami addig volt, nem haladtunk a tervezettek szerint, ami fél órás munkának tűnt, abból másfél nap lett, mindannyian idegesek és feszültek voltunk.

Ráadásul én egyfajta villámhárító szerepet töltök be, anyukám nekem panaszkodik és szapulja M.-et, aki 3 hete egyfolytában megfeszítve dolgozik, közben helyt áll az új munkahelyén is, szerintem természetes, hogy amikor este hazajön nem mindig van már topon, nem oldja meg pikkpakk az összes felmerülő problémát és ingerült. M. pedig nekem nyűgösködik anyuról és Papáról, hogy nem vigyáznak eléggé azokra a dolgokra, amik készen vannak, sokszor karcolódik a padló, vagy lesz foltos a frissen festett fal és néha olyan, mintha szabotálnák a munkát. Persze mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza, olykor mindenki belátja, hogy a másik mennyi mindent csinált és egymás nélkül mégsem mennénk semmire, de közben meg mindenki nekem morog és puffog, és nem elég, hogy egy nap százszor hallom, hogy "te meg ne is csinálj semmit, tedd fel a lábad és csak irányíts", ha nem fogom meg a dolgok végét, tényleg soha az életben nem lesz itt kész semmi, mellesleg meg a családom totál kicsinál idegileg a nagy megkímélés közepette.

Azután itt van még Pupák, aki imádja az új helyet, de ő is érzi a feszkót a levegőben, néha olyan, mintha belebújna a kisördög, és olyanokat csinál, amiket eddig soha. Szétpakolja a nagy nehezen helyére tett dolgokat, fiókokat húzgál, szekrényeket nyitogat, időnként eltüntet valami nagyon fontosat. Persze leginkább úgy viselkedik, mint egy kétéves kisfiú, huncutkodik, meg rosszalkodik és szeretné, ha csak vele játszanánk. Időnként a szívem szakad meg érte, és gyötör a lelkiismeretfurdalás, az utolsó napokat, órákat éljük most a kistesó érkezése előtt, nekem meg alig van időm vele foglalkozni. Fürdetés után azért mindig összebújunk, mesélek neki a kedvenc könyvéből, ő meg simogatja a pocakom és belefúrja a fejét az új párnájába.

Esténként hullaként zuhanok az ágyba és hálaimát rebegek, hogy mindezt legalább nem kánikulában kellett végignyomni, és éjszakánként a sarkig nyitott ablakon friss és illatos levegő jön be. Persze aludni már nem igazán tudok, a hasam irtó nehéz és óriási, kevés olyan póz van, ami pihentet, néha azt érzem, jó lenne már szülni, máskor meg még egy-két napért imádkozom, hogy minden a helyére kerülhessen.

Mint említettem ma csak takarítgatni és mosni tudunk, így gyorsan összedobtam ezt a posztot, és amíg Pupák aludt, egy finom kávét is tudtam inni az erkélyen.