Az élet egy csoda

Szerda, csütörtök

Mivel megbeszéltük, hogy csütörtökön szerződést kötünk, egy napunk volt megszervezni mindent, időpontot kikönyörögni a közjegyzőnél, korrekt szerződéstervezetet előkészíteni, kitalálni a fizetési ütemezést, lefixálni a családi kölcsönöket.


Szerda reggel kis Pupákkal TSMT felülvizsgálatra kellett mennünk, ide M. már nem tudott velünk jönni, hiszen két napot hiányzott, és valahogy még a csütörtököt is meg kellett volna oldania. Újra anyuék segítségét kértük, akik boldogan jöttek, és az, ahogy Pupákkal örültek egymásnak, komolyan mondom filmbe illő volt, még meg is könnyeztem.

A TSMT megint nem volt egyszerű, Pupák ordított, én némelyik feladatnál teljesen kifulladtam, mert itthon M. szokta emelgetni. Őszintén elmondtam a konduktornak, hogy az utóbbi napokban nem csináltuk a szokott intenzitással a tornát, mert nagyon zaklatott időszak áll mögöttünk, és szerencsére megértő volt. Annak is nagyon örült, hogy Pupi elindult, bár az egyensúlya még most sem stabil, és a hátának is erősödni kell. Megbeszéltük, hogy legalább egy hónapig megpróbálunk mindent beleadni, és ha jól megy, egy időre le is állhatunk a gyakorlatokkal.

Mindeközben M. hihetetlenül sok telefont és e-mailt lebonyolított, kb. óránként beszéltünk és beszámolt róla, mi hol tart, és csodák csodájára a dolgok valahogy olajozottan haladtak előre, a közjegyző adott időpontot csütörtökön 3 órára, a sógórnőm dolgozott a szerződéstervezeten, az eladók rugalmasak voltak az időpontok kérdésében, átküldték az energetikai tanúsítványt és úgy általában nagyon együttműködőek és kedvesek voltak.

Mi meg rettegtünk, hogy nehogy valaki megnézze a lakást és visszautasíthatatlan ajánlatot tegyen, mert már egyetlen fillérrel sem tudtunk volna többet ígérni. Én meg sem mertem nézni a lakás képeit és az alaprajzot, nemhogy nekiálltam volna képzelegni arról, hogyan rendezném be. A múltkor már azt is kitaláltam, milyen székek meg virágok lesznek az erkélyen, most tudatosan próbáltam elterelni ilyesmik felől a gondolataimat.

Ez a lakás szebb, jobb (és drágább) mindannál, amiről álmodni mertünk, amikor belevágtunk ebbe az egészbe. Nem mertem neki örülni, amíg valami kézzelfogható nem lesz a birtokunkban. Ha aláírjuk a szerződést, egy nagy lépéssel közelebb kerülünk hozzá.


Hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés, anyuék magukkal vitték Pupákot azzal, hogy pénteken este elmegyünk érte. Pupi izgatottan öltözködött és mosolyogva integetett, én pedig percekig zokogtam, miután becsuktam mögöttük az ajtót.

M. este hullafáradtan ért haza, elmesélte, hogy beszélt az eladókkal, átküldte nekik a tervezetet, most olvassák, és választ ígértek legkésőbb másnap reggelre. Ahogy teltek a félórák, megint egyre idegesebb lett, hogy miért nem válaszolnak, hiába nyugtatgattam, hogy ennek most nincs jelentősége. Késő este azonban megérkezett a levél, semmi kivetnivalót nem találtak a szerződésben és holnap találkozunk a megbeszélt időpontban.

Alig tudtunk aludni, a másnapi szerződéskötés időpontja annyira messzinek tűnt. Tele voltunk aggódással és félelemmel, és bár semmi okot nem adtak rá, bizalmatlansággal is. Túlságosan megráztak minket a történtek, túl sok rosszul végződött történetet hallottunk, túl nehéz volt elhinni, hogy most sikerülhet.

M. reggel dolgozni ment, én próbáltam kihasználni, hogy tovább alhatok, de leginkább csak feküdtem az ágyban és a lakáson gondolkodtam. Enni nem tudtam, még azt is képtelen voltam eldönteni, mit vegyek fel.

M.-mel egy órával a szerződéskötés időpontja előtt találkoztunk, és bementünk a közelben lévő bankfiókba, hogy még egyszer rákérdezzünk,  rendben lesz-e a foglaló utalása. Kiderült, hogy mindegyik fiókban mást és mást mondanak, itt például nem tudnak adni az utalásról visszavonhatatlansági igazolást, mert azt sem tudják, mi az. Ráadásul 4-kor könyvelik az utalásokat, akkor kerül be a rendszerbe és ők csak 4-ig vannak nyitva. Hosszas telefonálgatás után azt javasolták, hogy miután telefonon elindítottam az utalást, menjek el a Mammutban lévő bankfiókba, ott megkapom az igazolást is, mert ők 6-ig vannak.

Mindezt elmondtuk a közjegyzőnek, aki sajnálkozva közölte, hogy de ő 4 óránál egy perccel sem tud tovább maradni, mert elutaznak, de várjuk meg az eladókat és közösen találjunk ki egy olyan megoldást, ami kölcsönösen megfelel mindenkinek.

Végül, amikor az eladóink megérkeztek és átbeszéltük a szerződés pontjait, a fizetési ütemezést, a foglaló kérdését, arra jutottunk, hogy elindítom az utalást, a sráccal elmegyünk a bankba, ha megkapjuk az igazolást és visszahozzuk, akkor a kedvünkért ottmaradó munkatárs kiadja mindkettőnknek a szerződéseket, ha valamiért nem sikerül, akkor ők hétfőn nyilatkoznak, hogy megérkezett a foglaló, és akkor vehetjük át az iratokat. Ez nekünk azért nem lett volna túl ideális, mert mi hétfőn már a földhivatalba akartuk vinni az adásvételit, hogy elindíthassuk a hitelbírálatot. (Ez a május 1-i szünnap a lehető legrosszabbkor jött most.)

Azután ez is megoldódott, bár a csini tűsarkú cipőmben végül kilométereket gyalogoltam és átharcoltuk magunkat a Moszkva téri romhalmazokon is, de meglett az igazolás, kezünkbe vehettük a hiteles és szabályos szerződéseket, gratuláltunk egymásnak, majd M.-mel hosszan-hosszan öleltük egymást és elindultunk, hogy egy málna fröccsel és egy finom vacsorával ünnepeljük meg, hogy mégiscsak lakástulajdonosok lettünk.



És itt szeretném nektek megköszönni azt a sok együttérzést, vigasztalást, biztatást, segítőkészséget, amit az elmúlt néhány napban tapasztaltam. Kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy igazatok volt, és minden azért történt, hogy végül megtaláljuk álmaink otthonát. Nagyon keserves volt, de remélem, megérte a sok könnyet, idegeskedést és szomorúságot. Sokat segítettek a szavaitok, köszönjük!