2016. március 8., kedd

Családi cukiság

Vasárnap családi összejövetelen voltunk a sógoroméknál. Ezek az események egyrészt szuper jók, mert Pupák tud barátkozni az unokatestvéreivel (teljesen oda van értük), és nekünk is jó kikapcsolódás.


Másrészt viszont M . családjában valahogy mindenki pocsék szervező, mindig mindenki félreérti a másikat, és most is hiába kérdezgettem M.-et, hogy vigyünk-e valamit, süssek-e sütit, állította, hogy nem kell, mert lesz minden, meg van beszélve.

Azután vasárnap délelőtt kiderült, hogy az egyik ünnepeltnek nincs ajándéka (szülinapokat tartottunk). Amikor odaértünk, az is kiderült, hogy a család néhány tagja nem lett meghívva. Ők ezen elöször halálra sértődtek, végül mégis eljöttek. Majd az is kiderült, hogy kajával senki nem készült, így szegény sógornőm a maradékokat szolgálta fel a hűtőből. Bár én szerencsére szeretem a borsófőzeléket, szóval pont jó volt.

Én, ha családi eseményre megyünk, akkor is figyelek arra, hogy a gyerekek, M. és én is normálisan nézzünk ki, szóval nem kitérdelt mackónadrágban, meg kajafoltos pólóban feszítünk.

Most meg végre volt egy alkalom, hogy felvegyem a frissen rendelt cuccaim, csini nadrág, szép pulcsi, hozzáillő sál, csizma, kabát, táska. Csupa bézs meg púderszínben tavaszoltam. A hajam is friss volt és a sminkem is gondosan készítettem.



Így kicsit úgy éreztem magam, mint akit alaposan gyomorszájon rúgtak, amikor M. nagynénje meglátva, jól hallhatóan így kiáltott fel: "Sensikém, de le vagy amortizálódva!" 

Azt hiszem, nem lennék jó pókerjátékos, az erősen megtépázott önbizalmamnak pedig nem esik túl jól az ilyen őszinte kritika,  úgyhogy minden igyekezetem ellenére látszódhatott az arcomon valami "nabazmegköszi" kifejezés, mert 20 perc múlva odajött bocsánatot kérni. Megöleltem, és azt mondtam semmi baj.

Hazafelé már nagyon röhögtünk ezen, mondtam is M.-nek, hogy végre befogadott a család.

3 megjegyzés:

  1. :D :D Igen, valószínűleg befogadtak rendesen :)))

    VálaszTörlés
  2. De ott tényleg mindenki szuper csini / szuper elegáns volt, a "furi" szervezés ellenére? Vagy ironizált a nagynéni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt próbálta elmondani a maga kegyetlenül őszinte módján, hogy túl vékony vagyok (nem) és fáradtnak látszom (igen). :D

      Törlés