Megint nincs olyan jó kedvem

Pocsék éjszakánk volt. Puppina hajnal 3-kor felkelt és nyöszörögni kezdett, de már előtte is sokat dobálta magát az ágyban.


Azt gondoltam, tele van az orra, ezért nem tud aludni, így felébresztettem M.-et is, hogy segítsen porszizni.  Miközben mentünk le a lépcsőn, éreztem, hogy kaki is van, úgyhogy vissza az emeletre, be a gyerekszobába (ekkor Pupák már köztünk aludt a nagy ágyban. Ő este fél 11 körül kezdett sírdogálni, így befeküdtem mellé az ágyába, majd miután kb. fél óráig dobálta magát, nagy nehezen elaludt. Ekkor már nagyon kellett pisilnem, szóval miután meggyőződtem róla, hogy egyenletesen lélegzik, kisettenkedtem a szobából, de az a kurva padló úgy recseg, mintha géppuskasorozatot adnának le, úgyhogy mire leértem, Pupák már ordított, hogy anyucika, én rohantam vissza, M. már ott volt és vigasztalta, végül átvittem a mi szobánkba, és szorosan összebújva aludtunk el.), hál' istennek a rugi és a hálózsák is tiszta trutyi lett, úgyhogy a meztelen gyerekkel a kezemben rohangáltam a lakásban, hogy mindenből tisztát kerítsek. Közben megállapítottam, hogy az orra mégsincs tele, elnézést kértem a nappaliban fagyoskodó M.-től, majd mindannyian visszafeküdtünk. Pupák szerencsére nem ébredt fel.

Puppina azonban valamiért nem tudott visszaaludni, nyöszörgött hangosan, és mivel attól féltem, mindenkit felébreszt, felkaptam és visszamentünk a gyerekszobába. Befeküdtünk Pupák ágyába(mivel ülve épphogy csak ki tudom nyújtani a lábam, ez nem volt valami kényelmes), próbáltam ringatni egy kicsit, de Puppinának sehogy sem volt jó, végül úgy aludt el, hogy az arcát belefúrta az enyémbe, és a kezével kapirgálta az orrom én meg simogattam a hátát. Nagyon nyugtalanul aludt, minden mozdulatára felébredtem, majd amikor elaludtunk, azt álmodtam, hogy túszul ejtett minket valami őrült. Remek volt, de tényleg.

Puppina most csúnyán köhög, már nem tudom, adjak-e neki még több köptetőt, mert így nem tud pihenni. Utálom, hogy mindig betegek, a szívem szakad meg értük.

Egyébként Puppina a hét első felében a láz kivételével, produkálta a fogzás összes tünetét: éhségsztrájk, hasmenés, kipirosodott popsi, nyáladzás, nyüszögve rágicsálás, sehogysemjóhagyjatokbékén sírás, mindigölbenakaroklenni nyafogás.

Szinte semmit, de semmit nem tudtam csinálni a lakásban, próbáltam valamennyire szinten tartani a dolgokat, úgy érzem, hogy állandóan pakolok, még sincs rend soha, és mindent ellep a por. És nem, nem tudom elengedni, mert rettenetesen idegesít a kosz meg a rendetlenség, képtelen vagyok jól érezni magam kupiban, attól meg a frász tör ki, hogy mi van, ha váratlanul betoppan valaki. Szóval nagyon vártam már a takarítónőnket.

Apropó, takarítónő. M-mel megbeszéltük, hogy jöjjön valaki hetente egyszer, aki kinyalja a lakást, a szervezést rám bízta, mondta, hogy biztos találok helyben vállalkozó kedvű jelentkezőt. A helyi FB csoportokban kiírtam, hogy megbízható, alapos takarítónőt keresek, blabla, és jelentkeztek is páran. Volt, aki referenciát is hozott volna, de ő később jelezte, hogy elköltöznek, így mégsem jön.

És akkor írt egy fiatalnak tűnő csajszi, aki szimpi volt, megbeszéltük, hogy átjön, átjött, kicsit sokat akart kérni, erre mondtam neki, hogy állapodjunk meg egy fix összegben, ami mindkettőnknek oké. Kicsit mondjuk furcsállottam, hogy egy kb. velem egyidős, csinos csajszi, aki lakberendezőként dolgozik, de nem akartam, hogy a prekoncepcióim döntsenek, meg egyébként is mondta, hogy egyedül neveli a két gyerekét, szóval megegyeztünk. M. jelezte, hogy szerinte nem jól választottam.

A csaj háromszor jött, negyedjére beteg lett a kislánya, és bár a nagyszülők fél utcányira laknak, nem tudta kire bízni a gyereket. Oké, ezt akceptáltam. Ötödjére nem a megállapodott napon jött, hanem egy nappal később, mert közbejött valami, nem gond?, nem.

A héten pedig már nem is jelezte, hogy akkor jönne-e a megbeszélt napon, nekem kellett ráírnom, hogy akkor most mi van, órákig nem válaszolt, akkor pedig azt írta, másnap reggel hív, hogy aznap tud-e jönni. Reggel hívott, nem hallottam, visszahívtam, nem jön, oké, holnap?, holnap sem, mert szombaton melózik és rá kell pihennie alaposan (wtf?!?), jövő héten?, nem tudja, lehet, hogy ez így neki nem fog beleférni. Kicsit felment az agyvizem, és nem attól, hogy M.-nek lett igaza, hanem, hogy basszus, milyen eljárás már ez? Miért nekem kell írogatnom, hogy miafasz van, miért én érzem rosszul magam, amikor megállapodtunk valamiben, direkt elmondtam neki, hogy hosszútávra keresünk valakit, akire lehet számítani, és alig másfél hónap után szarban hagy. Ráadásul mismásol, ahelyett, hogy felhívna, és azt mondaná, hogy bocs, ez van.

Mondjuk sajnálom, mert végig volt egy olyan érzésem, hogy ez a nő magányos, és igazából nem munkára van szüksége, hanem valakire, akivel lehet dumálgatni, és az a vicces, hogy még kapható is lettem volna rá, mert nekem sincs itt túl sok ismerősöm, ugye, de akkor sem így kell ezt intézni, és főleg nem kell mellébeszélni.

Most meg itt állok egy jó hosszú hétvége előtt, kosz van, Puppina olyan nyűgös, hogy két percre nem tudom letenni, arról pedig szó sem lehet, hogy átmenjek egy másik helyiségbe. Amíg aludt (persze nem annyit, mint szokott), elpakoltam a szerteszórt ruhákat, elmosogattam, helyére tettem mindent, lenyaltam a konyhapultot, beágyaztam, összeraktam a játékokat, kivittem a szemetet, ittam egy kávét, arcot rajzoltam magamnak, most meg már felébredt, mindjárt ebédelünk, aztán öltözünk és megyünk Pupákért, szóval ma már semmit sem tudok csinálni. Ja, és az elkövetkezendő négy napból M. Egyetlenegyet sem lesz itthon.