Mozognak a Pupákok

Hétfő óta a 12. hétben járok, egyre kevesebb a hányinger és az émelygés, viszont a furcsa alhasi és ágyéktáji szurkálások, a "nehézhas"- érzés még mindig megvan, és időnként bekeményedik a méhem is, ami még mindig rettentő furcsa érzés, tekintve, hogy a múltkori terhességemnél egyáltalán nem tapasztaltam ilyet. Új tünetként már volt némi gyomorégés, ez a múltkor úgy emlékszem, jóval később jelentkezett.


Az előző terhességemre visszagondolva, olyan, mintha nem is a 12. héten járnék, hanem jóval előrébb, a hasamat szinte lehetetlen már rejtegetni, óriásinak látom, olyan 18-20 hetesnek, és olyan, mintha a méhem is előbb és gyorsabban tágulna, szinte érzem, ahogy nyúlnak a szalagok, és bármilyen fura, olykor határozottan magzatmozgásokat is észlelek.

A pihenést nagyon élvezem, Pupák pedig megtáltosodott, mióta itt vagyunk, egyfolytában sétálni akar (nyújtja a kezét és mondogatja, hogy "széta"), egész nap be nem áll a szája, naponta 4-8 új szót mond, aminek nagy részét megjegyzi, másik részét be is építi a szókincsébe, nem csak szétszedi a játékait, hanem össze is rakja, az építőkocka tornyot sem csak lerombolja, hanem már fel is építi, anyai szívem dagadozik a büszkeségtől, és már ez a járás-dolog sem vész a távoli jövő ködébe, hanem egyre közelebb kerül hozzánk.

Azt még nem is meséltem, hogy eltelt az első hat hét TSMT-fejlesztéssel, Pupák rengeteget fejlődött, de tényleg, olyan sokat és látványosan, hogy a felülvizsgálaton még X.Y. néni is tapsikolt örömében. Kaptunk új feladatsort, ezek már jóval nehezebbek, és sokkal több aktivitást igényelnek majd Pupáktól, ráadásul, mivel nagy részüket fitball labdán kell végeznünk, a több mint 8 hónappal ezelőtt a kivégző őrmester dévényes nőnél beszerzett labda-fóbiánkat is le kell majd küzdenünk. Hihetetlen, hogy kicsi Pupák semmit nem felejt, már a betanuláson is kész volt a fitball labdától, de amikor otthon felfújtuk a már hónapok óta a szekrény alá száműzött gömböt, kismuki kétségbeesetten körözött a szobában, hangosan méltatlankodva magyarázott, a nyakamat átölelve panaszkodott, majd beült a sarokba és ott sírdogált, aztán újra az ölembe mászott és hozzámbújva rázta a fejét, nekem pedig a szívem szakadt meg a zaklatott kis mukika láttán. Próbáltam vele megértetni, hogy semmi fájdalmas vagy rossz dolgot nem fogunk csinálni a labdával, mi sosem engednénk, hogy baja essen és apa meg én nagyon fogunk rá vigyázni. Nem lesz egyszerű menet, mire betanuljuk az új feladatokat, de annyira hatásos volt eddig ez a fejlesztés, hogy reménykedem, ezt az akadályt is legyűrjük valahogy.

Ezen a héten egyelőre a régi feladatokat csináljuk, mert anyuéknál nehéz lenne az újakat bevezetni, de mint említettem, itt annyit mozog és akkora tere van játszani, hogy talán felesleges még pluszban tornázni is, esténként úgy dől el, mint egy krumpliszsák. Édes, ügyes kicsi Pupák.