Kórház, és álomház

Eseménydúsra sikeredett a mai napunk, megjártuk a Szent István kórházat is, és nem csak amiatt a dolog miatt, ami miatt eredetileg terveztem.


A hétvégénk egyébként a lakáskeresés jegyében telt, szombatra két, vasárnapra egy vizit volt betervezve. Azért, hogy némi pihenés feelingje is legyen ennek a két napnak, szombat délutánra megbeszéltünk egy Szabadság téri játszóterezést és kávézást is a barátainkkal.

A szombaton megnézett lakások csalódások voltak, pedig mindkettő olyan reménykeltőnek tűnt, az egyik nagyon jó környéken volt és elég nagy is lett volna, a másik is jó környéken helyezkedett el, és azt gondoltuk, hogy az egyetlen hátránya, hogy felső emeleti és nincs lift. Nos, nem csak ez volt, hanem a borzalmasan ízléstelen felújítások és félmegoldások, amik miatt a lakást ugyanúgy fel kellene újítani, mintha hozzá sem nyúltak volna, a másik dolog amin fennakadt a szemünk, az pedig a közel 45 ezer forintos közös költség volt. Az először megnézett lakás pedig egyszerűen nyomasztott, nem tudtam magunkat beleképzelni, és ezen egy kicsit össze is kaptunk M.-mel, mert szerinte túl nagyok az elvárásaim, a pénzünkért nem fogunk olyan lakást találni, ami nekem tetszene.

Kicsit el is szontyolodtam, mert újra nullán álltunk, és én is úgy éreztem, hogy ennyiért képtelenség kicsit is normális lakást fellelni.

A játszóterezés és kávézás után bevásároltunk, majd hazajöttünk és akkor kezdtem magam kellemetlenül érezni. Olyan volt, mintha felfáztam volna, pisilés után kellemetlen diszkomfort érzésem lett, ami később sem enyhült. Próbáltam sokat inni, de nem lett jobb, és kezdtem bepánikolni a gondolatra, hogy most még egy hólyaghuruton is át kell esnem. Nálam ez a betegség évekig visszatérő "vendég" volt, kevés dologtól szenvedtem ennyire, volt, hogy a falat kapartam és nyüszítve sírtam a fájdalomtól, és örökre emlékezetessé tette az első randijaink egyikét is M.-mel. (De erről majd egy másik posztban.)

Szóval úgy feküdtünk le, hogy nekem mindenem görcsben volt, M. vigasztalt, hogy nem lesz semmi baj, de miután nagy nehezen elaludtam, hajnalban arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj az alhasi részem és pisilnem kell. Lejöttem a mosdóba, majd bekuckóztam a kanapéra, gondolván, úgyis 5 percenként wc-re kell majd mennem. Másfél órás szenvedés után valahogy elszenderedtem, és fél 8-kor ébredtem fel Pupák hangjára.

11-re meg volt beszélve egy újabb lakásnézés, és csakhamar rájöttem, hogy az óraátállítás miatt már egy órával előrébb járunk, szóval eléggé össze kellene kapnunk magunkat, ha még reggelizni is akarunk. M. sem ment el a heti esedékes gyógymasszázsára, képtelen volt felkelni, így kicsit késésben voltunk. Reggeli közben M. felajánlotta, hogy elmennek ketten Pupákkal, én meg pihenjek kicsit, és ha visszajöttek, bemegyünk a kórházba. A reggeli végére konstatálta, hogy mire Pupákot felöltöztetném, már késésben lennének, úgyhogy inkább egyedül megy. Már az ajtóban állt felöltözve, amikor fejcsóválva közölte, hogy annak még sincs semmi értelme, ha nélkülem nézi meg. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy ezt a lakást kb. 3 hete szeretnénk látni, egyszerűen fel nem tudtuk fogni, miért nem lehet egy nyomorult időpontot egyeztetni a tulajjal, így végül ultimátumot adtunk, vagy megnézhetjük vasárnap, vagy nem érdekel minket a dolog. Szóval elég ciki lett volna ezek után lemondani.

Én viszont itt ültem kócosan, sminkeletlenül, pizsiben, meggyötörve, fájó hassal, állandó pisilési ingerrel, és már akkor is késő lett volna, ha a kocsiban vagyunk. Mondtam M.-nek, hogy kérdezze meg, nagy gond-e, ha késünk fél órát, majd 25 perc múlva útra készen álltam az ajtóban és Pupák is fel volt öltöztetve.

Bár nem éreztem magam túl jól, a lakást mégis érdemes volt megnézni, mert talán ez volt az első, amiben mind a ketten nagyon szeretnénk élni. Persze nagyon sok hátránya van ennek is, például legalább 10 nm-rel kisebb, mint amire szükségünk lenne, cserébe viszont van egy 16 nm-es terasza és egy 50 nm-es saját udvara/kertje. Ha úgy vesszük, tavasztól őszig ez a lakás megnagyobbítását jelenti, és ha mindent ügyesen megtervezünk, talán a cuccainkat is el tudnánk pakolni.

A másik hátránya, hogy eléggé lelakott, a burkolatok ocsmányak, és az ára miatt nem is nagyon lenne pénzünk egyből kicserélni, talán csak 2-3 év múlva. Viszont néhány egyszerű és nem túl drága felújítási trükkel valamint egy alapos takarítással elviselhető szintre lehetne hozni a belső tért, így talán kibírnánk a nagyobb renoválásig. Cserébe viszont a lakópark, amiben van a lakás, iszonyú jó helyen van, kiváló az infrastruktúra, gyönyörű, gondozott az udvar, van saját játszótere, a lakóközösség jó, nagyon sok a gyerek és a két kicsi mukink valószínűleg szeretne itt élni, arról nem is beszélve, hogy egyedül is kimehetnének az udvarra játszani, mert nem tudnának elkóborolni.

És végül a legnagyobb hátránya, hogy lehetséges, hogy M. munkahelyet vált, akkor viszont ez a környék szóba sem jöhetne, mert az napi három órás utazgatást jelentene neki. Szóval sóhajhegyek. Nem tudom, hogy megtaláltuk-e az igazit.

A kórházba eredetileg egy beutaló miatt mentem, ugyanis a háziorvosom nem volt hajlandó OEP-es beutalót adni a magzati szív-ultrahangra, helyette azt tanácsolta, hogy az összes leletemmel menjek be a János kórházba (oda kaptam időpontot az UH-ra) és keressek egy nőgyógyászt, aki ad nekem. Nem küldtem el a jó édes anyukájába és azt sem volt kedvem vele megvitatni, hogy mégis hogy üljek órákig egy idegen orvos SZTK-s rendelésén, amikor van egy másfél éves gyerekem, akit perpillanat nem tudok senkire sem bízni, M.- nek nincs több szabadnapja, az időpont pedig vészesen közeleg. Úgyhogy felhívtam a saját nőgyógyászom (mellesleg rá is dühös voltam, mert neki nyilván tudnia kellene, hogy szükség van beutalóra), és megbeszéltük, vasárnap ügyeletes lesz, ugorjunk be a papírért.

Így délben pattanásig feszült hólyaggal várakoztam a nőgyógyászati osztály előtt, és szerencsére nem kellett sokáig ott dekkolnom, a dokim előzékenyen betessékelt, én pedig előadtam neki, hogy közben szerintem fel is fáztam. Megvizsgált és megnyugtatott, hogy ez nem hólyaghurut, hanem egyszerűen a növekedés következtében rosszul helyezkedett a méhem, nyomja a húgycsövet és a húgyhólyagot és nem tud rendesen kiürülni a hólyagom, ami elég kellemetlen érzéssel jár együtt. Javasolt egy gyógynövény alapú tablettát, ami segíti a tisztulást, azt mondta igyak rengeteg folyadékot, a görcsökre pedig szedjek Magne B6-ot. Megkaptam a beutalót is, így végül megkönnyebbülve és elégedetten távoztam.

Mondjuk a hasam változatlanul fáj, állandóan pisilnem kell, de reménykedem, hogy helytálló a doki diagnózisa és hamarosan jobban leszek.

Így vagyok 19 hét és 6 naposan.