Randi hólyaghuruttal

Szóval az úgy volt, hogy még egy hónapja sem volt, hogy összejöttünk M.-mel és ebből két hetet nem láttuk egymást, mert mielőtt szerelembe estünk, már mind a kettőnknek le volt szervezve egy-egy hét horvátországi nyaralás. Persze nem együtt, hanem külön.


A randi egy keddi napra volt megbeszélve, úgy terveztük, hogy vacsorázni megyünk és úgy, de úgy vártam, mint egy kisgyerek a karácsonyt vagy a szülinapot, a szívem pattanásig feszült, tele voltam izgatott várakozással és milliónyi pillangó repkedett a hasamban.

De sajnos aznap reggel mást is éreztem a hasamban, vagyis a reggeli pisilés után jelentkezett a már ismerős csípő, feszülő, kellemetlen érzés, és bár még magam előtt is letagadtam, de sajnos legbelül már tudtam az fájó igazságot: basszus, megint hólyaghurutom van! Elhatároztam, hogy már pedig én estére jól leszek, literszámra ittam a vizet, a munkahelyemről pedig egyenesen az ügyeletre mentem, mert a háziorvosom pont nem rendelt aznap délután. Gondoltam, kapok valami erős antibiotikumot, beveszem, lefekszem egy kicsit, és mire jön M. meggyógyulok.

Kevés várakozás után bejutottam az ügyeletes doktornőhöz és fájdalmas arccal elrebegtem neki, hogy mi a bajom. A nőkből ez a probléma általában együttérzést vált ki, hiszen akinek egyszer volt már ilyen gyulladása, az soha nem felejti el. A túlsúlyos, zsíros hajú fiatal rezidens azonban végignézett a kis munkahelyi outfitemen: ceruzaszoknya, tűsarkú, frissen mosott, beszárított haj és szinte rám köpte a szavakat, ő nem ad nekem gyógyszert, menjek be a kórházba. Hozzáteszem, ugyanezzel a betegséggel már legalább ötször jártam ezen az ügyeleten (hiszen természetesen a legtöbbször rendelési időn kívül jött elő), és bár minden alkalommal másik orvos volt, mindig kaptam receptet olyan antibiotikumról, ami pár órán belül enyhülést hozott.

Ekkor már elég rosszul voltam, így sírva fakadtam, úgy kértem, hogy írjon fel nekem valamit, mert nem bírok ki háromnegyed óra buszozást plusz esetleg pár órás várakozást a kórházi ügyeleten (ott ugye minden sürgősebb esetet elém vettek volna), iszonyúan görcsöl a hasam és a gyógyszer eddig mindig segített. A csaj azonban nem hatódott meg, kegyetlenül elhajtott, esküszöm, még élvezte is, rá tudtam volna borítani az asztalt.

Ezek után bementem a DM-be és a patikába és megvettem minden recept nélkül kapható cuccot, ami segíthet, hazajöttem, beszedtem mindent és lefeküdtem. Nem lettem jobban.

Mire megjött M. már cefetül éreztem magam, így kinyitottam az ajtót és annyit kérdeztem tőle zokogva: "Ne haragudj, bevinnél a kórházba?" Vacsi helyett tehát a sürgősségire mentünk, ahol szerencsére már egy érző emberi lénnyel találkoztunk, a nővérke ugyanis rögtön felszólt az ügyeletes orvosnak és felküldött az osztályra, hogy ott majd ellátnak. A szenvedésemtől eltekintve nagyon jól szórakoztunk, M.-mel úgy röhögcséltünk, mint a kamaszok, amíg a dokira vártunk.

Egy nagyon jó fej, fiatal srác volt az ügyeletes orvos, a kezembe nyomott egy küblit, hogy pisiljek bele, és figyelmeztetett, hogy a a wc nagyon undorító, ne érjek hozzá semmihez. A mosdó ajtaját egyébként nem lehetett bezárni, így M. tartotta, amíg én beleügyeskedtem a pohárba a cuccot. A doki megvizsgálta, addigra már véres is volt, úgyhogy azonnal felírta a szükséges gyógyszereket, így végre hozzájuthattam a megváltó antibiotikumhoz.

Ezután következett a kaland második része, a kerület egy általam teljesen ismeretlen részében volt az ügyeletes gyógyszertár (ekkor már késő éjjel volt), amit sem gyalog, sem tömegközlekedéssel soha de soha nem találtam volna meg. M. húgától kértünk telefonos segítséget, aki a Google maps segítségével valahogy elnavigált minket odáig.

A hasam egyre jobban görcsölt, mind a ketten farkaséhesek és fáradtak voltunk, úgyhogy még elugrottunk a mekibe, feltankoltunk sajtburgerrel és valamikor éjfél után hazaértünk. Romantikusan megvacsoráztunk, beszélgettünk sokat, majd elmentünk lefeküdni. De már hiába vettem be a gyógyszert, kicsit késő volt ahhoz, hogy időben hasson, így elég szarul voltam. Leköltöztem a nappaliba, hogy M.-et ne zavarjam az állandó mosdóba rohangálásommal, és végül a kanapén aludtam el. Hajnalban félálomban konstatáltam, hogy M. utánam jött és odabújt mellém.

Ekkor végleg és visszavonhatatlanul beleszerettem.