2015.08.11-14.
A gyermekágyas osztályt már visszatérő vendégként üdvözöltem. Szinte semmi nem változott. Ráadásul ugyanabba a háromágyas szobába kerültem, mint két évvel ezelőtt.
Miután Puppina megszületett, következett a szokásos procedúra, őt elvitték megmosdatni, lemérni, de a kánikulára való tekintettel fel nem öltöztették, csak egy kis pelust kapott.
Engem is elláttak, megszületett a méhlepény, hála a diétának csodás állapotban, majd összevarrtak. Kicsit remegtem, de nem annyira, mint a múltkor és néha kicsit homályosan láttam, gondolom a megerőltetéstől.
Azután magunkra hagytak, végre újra a kezemben tarthattam a kicsi lányt, próbáltam cicire tenni, és bár egyszer-kétszer bekapta, leginkább csak nyalogatott meg cuppogott, nem úgy mint azokban a meseszerű szüléstörténetekben, ahol az újszülött rámászik a cicire, nagyokat kortyolva jóízűt szopik, majd édes álomba merül. Azért, mint később kiderült ez a kis ismerkedés a cicivel nagyon sokat jelentett.
Szóval én hulla fáradtan (akkor már több mint egy napja semmit nem aludtam), de boldogan babáztam, M. kicsit meggyötörten, de mosolyogva ült mellettem, bennem egyre több endorfin és szeretethormon szabadult fel, és egyfolytában szerelmet vallottam M.-nek, bocsánatot kértem, amiért harapdáltam, néha pityaeregtem, hogy most nem viseltem olyan hősiesen a fájdalmakat, mint legutóbb, puszilgattam Puppinát és mélyen magamba szívtam, azt a semmihez nem fogható csodás illatot, ami csak egy újszülöttnek van.
 |
| www.telegraph.co.uk |
Két óra elteltével jött értem egy nővér, és tolókocsiba ültettek, hogy levigyenek a gyermekágyas osztályra. A liftben lévő tükörben meglátva magamat, halálra rémültem: nem az én arcom nézett vissza rám, úgy néztem ki, mintha valaki ököllel bucira verte volna az arcom, vagy mintha több liter vízzel töltötték volna fel. A nővér kérdezte, hogy jól vagyok-e, mondtam neki, hogy remekül, bár nem így néztem ki, amikor bejöttem.
A háromágyas kórteremben ekkor rajtam kívül még csak egy kedves arcú fiatal lány volt, aki békésen szoptatta csecsmőjét. M. segített becuccolni, odakészített mindent, amire szükségem lehet, majd elrohant, hogy hozzon valamit enni. Nekem a legfőbb vágyam egy jó langyos zuhany volt, de amikor először felálltam, eléggé megszédültem. Nem akartam rosszul lenni a fürdőben, úgyhogy csendesen üldögéltem az ágyon, megpróbáltam összeszedni magam, elszopogattam egy kis szőlőcukrot, majd nagyon lassan kipakoltam a bőröndből, tiszta fehérneműt, pizsamát, papucsot, törölközőt készítettem elő, és elcsoszogtam fürdeni. Miután levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba, konstatáltam, hogy a tusfürdőm kint maradt, és ahhoz, hogy ki tudjak érte menni, félig-meddig újra fel kellene öltöznöm. Sikítani tudtam volna a bénázásom miatt, majd magamra tekertem a törölközőt és kiszóltam a szobatársamnak, hogy tegye már meg, hogy idehozza nekem a neszeszerem. Erre ő felajánlotta a saját tusfürdőjét, ami oda volt készítve, így nagy nehezen megtisztálkodhattam végre, gondosan kerülve, hogy a tükörbe kelljen néznem.
Közben teltek a percek, félórák, és Puppinát csak nem akarták hozni, pedig már tisztán és illatosan vártam, fel is hívtam M.-et, hogy kezdek aggódni. M. már a kapuban volt, így rögtön a csecsemőosztályra ment megérdeklődni, hogy minden rendben van-e. Rendben volt, csak várni kellett az orvosra.
Megreggeliztem, közben hoztak a középső ágyra egy császáros lányt, aki már a harmadik babáját szülte, így megtelt a szobánk, és az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lett a forróság. Tikkasztó kánikula volt odakint, odabent pedig 40 fok és levegőtlenség, az az egy szem ventillátor, ami a szobatársunknál volt, csak abban a sarokban hozott némi enyhülést, hozzánk már nem jutott belőle.
Időközben megérkezett Puppina, újra elöntött a meghatottság, és alvás helyett őt csodáltam órákig, majd igyekeztem kihasználni, hogy az első 24 órában még nyugi van, mert a babák ilyenkor szinte egyfolytában alszanak és én is pihenni próbáltam. Ez nem igazán sikerült, mert mindig történt valami, az emberek jöttek-mentek, vizit, gyerekorvos, csecsemős nővér, papírokat intéző néni, újabb csecsemős nővér, aki Puppina vércukrát mérte (hál'istennek tökéletes volt), a szülész dokim és a szülésznőm, látogatók a szomszéd ágyakhoz...
A szülésznővel, Zsuzsával beszélgettem egy kicsit, elmondta, hogy sokkal gyorsabb (?!) is lehetett volna a szülés, de Puppina megfordult a szülőcsatornában és arccal felfelé jött ki, ez okozta a nehézségeket, egyébként teljesen sima és zökkenőmentes lett volna minden. "Úgy látszik, ő egy igazi kíváncsi és felfedező kislány lesz" - mondta. Megköszöntem neki mindent, megöleltem és megpusziltam, ő még egyszer elmondta, hogy milyen jól csináltam mindent és a lelkemre kötötte, hogy hívjam, ha gondom, vagy kérdésem van.
Délután bejött M. Pupákkal és anyuékkal, Pupák megkapta az üdvözlő ajándékot, amit Puppina hozott neki, és kíváncsian szemlélgette az új jövevényt. Láttam, hogy kicsit zavarja a helyzet, próbáltam csak rá koncentrálni, amíg ott voltak.
Az első éjszaka zavartalanul telt, Puppina velem aludt az ágyon, a kezével és a lábaival átkulcsolta a karom, mint egy kismajom, én pedig mozdulatlanul feküdtem, hogy minél kényelmesebb legyen neki. Túl sokat nem aludtam a meleg miatt, hallgattam, ahogy a szobatársam békésen horkol a mellettem lévő ágyon és Puppina szuszmákolását a bal oldalamon.
Másnap szólt az egyik nővér, hogy felszabadult egy egyágyas szoba, ha akarok, költözhetek. Addigra már tök jól összebarátkoztam a szomszéd ágyon lakó lánnyal, így megfordult a fejemben, hogy maradok, de tudtam, hogy a következő napok már nem lesznek olyan csendesek, a baba egyre éhesebb lesz, egyre többször fog sírni, engem pedig frusztrálna, hogy nem hagyunk másokat pihenni, szóval jobb lesz nekünk kettesben. Ezen kívül vonzott, hogy közvetlenül a csecsemőosztály mellett leszünk, és a külön hűtő és fürdőszoba opciója is. Szóval elbúcsúztam, és átköltöztem. Igaz, kiderült, hogy a szomszéd szobával közös a fürdőszobánk, és ez nem is volt zökkenőmentes, mert valahogy mindig de mindig egyszerre akartuk használni, de megoldottuk, leginkább úgy, hogy átengedtem a lánynak, mert ő császáros volt, ráadásul ikreket szült, szóval elég nehezen mozgott.
Közben Puppinát próbáltam minél többször mellre tenni, és elég ügyes is volt. Nagyon szerettem volna, ha most kicsit jobban megy ez a dolog, mint Pupákkal, ezért többször is elbaktattam a csecsemőosztályra segítséget kérni, vagyis megkérni, hogy csekkolják, jól teszem-e cicire, nem éhes-e, szüksége van-e pótlásra, de mindig megnyugtattak, hogy minden rendben, és ha nem szopik, az azért van, mert még nem éhes. Ennek ellenére két-három óránként "megetettem", bár fogalmam sem volt róla, jön-e már rendesen a tejem.
Éjszakánként nem sokat aludtam, egyrészt a rettentő meleg miatt (pedig ekkorra M. már hozott nekem egy ventillátort), másrészt pedig ebben a szobában volt a világ legkényelmetlenebb matraca és párnája, ráadásul a matrac műanyag védőréteggel volt bevonva, ami csak fokozta a hőérzetet és az izzadást, egyszóval remek volt, minden reggel szaggató fejfájással ébredtem, a hátam belyukadt, a nyakam teljesen lemerevedett.
Az utolsó előtti nap reggelén azt éreztem, mintha Puppina melegebb lenne a szokásosnál. Szóltam az épp bekukkantó nővérnek, aki azt mondta, semmi gond, ez csak a meleg miatt van, vegyem le róla a bodyt. Megszoptattam, de óriásit bukott, majd miközben tisztába tettem, furcsán remegni kezdett. Halálra rémülten kaptam fel a babát és azonnal a csecsemősökhöz rohantam, hogy szerintem a gyerek lázas és valami baj van. Előszor egy teszetosza nővérbe botlottam, aki halál nyugodtan mondta, hogy várjak, mindjárt megmérjük a lázát, esetleg a vércukrát, de ő még megeteti a babát, aki a kezében van és esetleg megvárjuk, amíg a ránk osztott nővér visszaér a vizitről. Lesápadva vártam, és szerencsénkre jött a főnővér, aki azonnal a kezébe vette a dolgokat, lázat mér (valóban lázas volt), a lázmérőtől Puppina óriásit kakilt, így megkönnyebbült, kapott azonnal egy hűsítő fürdőt, amitől lejjebb ment a láza, megmérték, kiderült, hogy a súlya beesett a megengedett tíz százalék alá így azonnal kapott pótlást. Megvizsgálta a gyerekorvos is, azt mondta, hogy a láza az extrém melegtől ment fel, a remegés pedig a kiszáradás közeli állapottól volt. Veszélybe került a másnapi hazamenetelünk, hiszen, ha a súlya nem gyarapodik az elvárt mértékben, maradnunk kell még egy-két napot.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése