Folytatódott a horror(szomszéd)sztori

Eltelt egy hét viszonylagos csendességben, nyugalomban, és kezdtünk megnyugodni, hogy azért mégsem olyan elvetemült emberek az új szomszédaink, lám, értettek a szép szóból, még el is szégyelltem magam, hogy mindenféle rosszakat gondoltam róluk. Azért az az irdatlan rendetlenség és kosz néha még kísértett...


Azután újra eljött a vasárnap este, mi fél 12 körül lefekvéshez készülődtünk, amikor ugyanazt a hangzavart tapasztaltuk, amire egy héttel azelőtt felriadtunk hajnalban: hangos, részeg nevetgélés, dumálás, kiabálás. M. felpattant, hogy na, akkor ő most átmegy, és sokkal kevésbé lesz udvarias, mint eddig volt. Próbáltam csitítani, de én is nagyon ideges voltam.

A kopogtatásra ugyanaz a srác nyitott ajtót, aki a múltkor, és aki elvileg ott sem lakik, csak most volt egy monokli a szeme alatt, és jóval részegebb volt, mint legutóbb. Sűrűn elnézést kért, meg megköszönte, hogy nem hívtuk ki a rendőröket, és ilyen bratyizgatós hangnemben elkezdte mondani M-nek, hogy ő tulajdonképpen nyomul az egyik csajra, és hát értse már meg, kicsit le kell itatni, hogy meg tudja dugni. M. mondta, hogy minket ez egyáltalán nem érdekel, azt csinálnak, amit akarnak, csak csinálják csendben, mert mi dolgozunk, és korán kelünk, másrészt eddig tök kulturáltan szóltunk, de legközelebb tényleg a rendőröket hívjuk.

Tíz percig csend volt a másik lakásban, majd innentől kezdve kb. 20 percenként megszólalt a kaputelefon, és mindig új emberek érkeztek, amit már végképp nem tudtunk hova tenni. Mondtam M-nek, hogy bármi történjen, nem engedem, hogy még egyszer átmenjen, holnap szólunk a gondnoknak és beszélünk a főbérlővel, mert ennek így semmi értelme. Kisvártatva a hangos dumáláson és nevetgélésen kívül azt is hallgathattuk, ahogy le-föl rohangálnak a lépcsőn.

Szorosra zárt szemmel hallgattam a ricsajt, közben azon gondolkoztam, hogy a két pici, hogy tud ilyen körülmények között nyugodtan aludni, koncentráltam a légzésemre, hátha valamilyen csoda folytán el tudok aludni, amikor kitört a verekedés. Tényleg olyan volt, mintha a másik szobában lennének, tisztán hallottuk az ordibálást, a dulakodást, lökdösődést, a csajok sikítozását.

Odabújtam M-hez, a szívem úgy kalapált, hogy ki akart esni, picur rugdosott kétségbeesve, állítólag ilyenkor már megérzik ha az anyukájuk megijed, örül vagy szomorú. "Lehet, hogy most érkezett el az a pont, hogy szóljunk a rendőröknek" - mondtam, aztán egyszerre kezdtünk el röhögni, mert az egész már iszonyú szürreális volt. Végül nem hívtuk a rendőrséget, mert a bunyónak pár perc alatt vége lett, de körülbelül hajnal 3-ig hallgattuk a furcsa zajokat: mintha fűrészelnének valamit (?), mintha sörösüveg gurulna le többször is a lépcsőn, rohangálás, dumálás, veszekedés..

Másnap M. hívott, hogy beszélt a gondnokkal, aki szólt a főbérlőnek, mert most már a házból többen is jelezték, hogy eléggé botrányos dolgok történnek a lakásban, és másoknál is borult a bili. Én valahogy megnyugodtam, mert úgy éreztem, ez így úgysem maradhat, ha kell addig basztatjuk a főbérlőt, amíg nem csinál valamit.

Délután kopogtak nálunk - egyedül voltam otthon - a szomszédból volt a srác, aki először jött át hozzánk a laptopjával, és bocsánatot kért a történtek miatt. Furcsa, mert ha az embertől elnézést kérnek, automatikusan azt akarja mondani, hogy "ugyan már, nem történt semmi", de rájöttem, hogy ezt nem mondhatom, mert egyáltalán nem így volt. Szóval szépen kifejtettem neki, hogy mi tegnap szóltunk nekik utoljára, soha többet nem fogunk, hanem vagy rendőröket hívunk vagy a főbérlőt. Azt is elmondtam, ohgy eddig itt tök normálisan élt mindenki a másik mellett, nekünk nemsokára megérkezik a kisbabánk, és én nem akarom, hogy a szomszédban állandóan menjen a cirkusz, és egyszerűen nem fogjuk annyiban hagyni a dolgot. A vicces az volt az egészben, hogy a szembe szomszéd, akiknek három kicsi gyerekük van, és akiket valószínűleg ugyanúgy zavartak a történtek, mint minket, kint dohányzott a lépcsőházban, és nem jött oda legalább azt mondani, hogy ők sem szeretnék, ha ez tovább folytatódna.

A történetnek tegnap lett vége. Legalábbis remélem. A főbérlő ugyanis a feleségével feljött, gondolom azért, hogy beszéljen az albérlőivel, és ezúttal be is mentek a lakásba (eddig mindig a lépcsőházban dumáltak). Szegények teljesen kiborultak azon, ami bent fogadta őket, mert nem elég, hogy kosz és rendetlenség volt, amiből ugye mi is láttunk valamennyit, hanem kiderült, hogy nem kértek a kukához kulcsot, és mióta itt laknak, fent gyűjtögetik a szemetet, a két kicsi szaros pelenkáival együtt, szóval valami elképesztő állapotok uralkodtak odabent. Egy percen belül felmérték a károkat, és azonnal kiköltöztették az egész társaságot, amikor M. jött haza, már a zárat cserélték az ajtón, minket pedig a gondnok hívott fel, ő számolt be a történtekről.

Hihetetlenül megkönnyebbültünk, ugyanakkor meg is döbbentünk, én egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ott élt két nő kicsi gyerekekkel a lakásban, egész nap otthon voltak, ültek egy szemétdomb tetején és semmi de semmi igényük nem volt arra, hogy rendet tegyenek, kitakarítsanak, elhordják a szemetet vagy hasonlók...

Mindegy, a sztori lezárult, most már csak két dologban reménykedem: hogy nem akarnak majd rajtunk bosszút állni (bár végül nem miattunk kellett menniük, hanem a kosz miatt), és hogy nem szaporodtak el a csótányok a lakásban...