Nyűgös hétvége

Eléggé megviselt a hétvége, igaz, hogy ez volt az utolsó munkával töltött hétvégém, de én magam sem gondoltam, hogy így ki fogok purcanni a végére.


Soha nem rajongtam a korán kelésért, és rá kellett jönnöm, hogy a harmadik trimeszterben egyáltalán nem is bírom. Ugyanis nálunk a reggeli műszak 5.30-kor kezdődik, és már hetek óta nem voltam reggelesnek beosztva, most pedig szombaton és vasárnap is hajnaloztam. A szombattal még nem is volt semmi különösebb gond, 4-kor, ha nehezen is, de kikászálódtam az ágyból, és a délelőtt viszonylag gyorsan el is ment. M. értem jött, kimentünk a rómaira, találkoztunk a barátainkkal, picit sétáltunk, jókat dumáltunk és ücsörögtünk a napon. Ezután elmentünk még bevásárolni egy hipermarketbe, amiket egyre jobban utálok, mert borzasztó, hogy kilométereket kell sétálgatni, mire mindent összeszed az ember... Amikor hazaértünk még főztem, hogy legyen vacsorára és másnap is tudjak magammal bevinni, aztán összekészítgettem vasárnapra az elemózsiás pakkomat, és akkorra már annyira be voltak dagadva a lábaim, hogy nem is ismertem rájuk.

Este 11 után kerültem ágyba, 4-kor ugye megint szólt az ébresztő, és a vasárnapi műszak már nagyon nyögvenyelősen telt. A lábaimnak nem volt idejük regenerálódni (máskor reggelre mindig lemennek a duzzanatok), bent nem tudtam állandóan feltenni, mert akkor ugye nem tudok gépelni, és a monitort sem látom, szóval akkor már mindenem fájt, húzott a hasam, álmos voltam, nem volt jó sehogy sem ülni, úgyhogy konkrétan számoltam a perceket, hogy mikor mehetek haza végre.

Vasárnap délután és hétfőn szinte egész nap csak pihentem és bóbiskoltam. Hétfőn azért még összedobtam egy könnyű ebédet, de megmozdulni sem volt kedvem, és halálra is rémültem, hogy úristen, minden beigazolódik, az utolsó két hónapban már mindenért nyűgös leszek, minden fájni fog, nem lesz kedvem semmihez, mi pedig június első hetében még nyaralást tervezünk!

De ma már megint könnyebb minden, a pihenés jót tett, és bár érzem a hasam súlyát, mégis újra energikus vagyok.

Vasárnap egyébként M. irtó édes volt, lement egy környékbeli cukrászdába és hozott nekem négy teljes gombóc diabetikus fagyit, amire egy ötéves gyerek mohóságával vetettem rá magam, és mire megettem úgy is néztem ki: nyakig csokis voltam és ragadtam. De istenem, mennyire jól esett ennyi nélkülözés után!