Hétköznapi csodák, csodás hétköznapok

Van egy baráti házaspár, akiket M. révén ismertem meg rögtön a kapcsolatunk legelején, és egyből megszerettem őket. Kedves, édes jó humorú emberek és nagyon szeretik egymást. Körülbelül 4-5 éve házasok, és rögtön az esküvő után elkezdtek próbálkozni, hogy J. teherbe essen, ekkor kezdődött az ő kálváriájuk.


Ugyanis J. nem fogant meg. Jöttek a kivizsgálások, a műtétek, a különböző módszerek, sőt még egy sámánt is felkerestek, de semmi nem segített, még egy pozitív terhességi tesztig sem jutottak el.

Sokat beszélgettem J-vel erről, és mindig csodáltam a lelkierejét és azt, hogy nem adják föl. Emlékszem, hogy többször is mondtam neki, hogy én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog nekik és tuti fogunk még együtt babázni.

J. azt is elmesélte, hogy már egy csomó rokon és barát nem meri nekik elmondani, ha babát várnak, mert mindenki azt gondolja, ettől ő kiborul. Könnyesre röhögtük magukat azon, hogy az egy-egy családi eseményen feltűnő gyerekekre majd azt mondják neki, ó, azok csak a szomszéd gyerekei.

Ennek ellenére én is feszengtem egy kicsit, amikor az első terhességemet elmondtuk nekik. Persze nem volt semmi dráma, őszintén örültek és szurkoltak nekünk, azután pedig a gyászunkban is osztoztak.

Ők az idő tájt kezdtek bele az első lombikba, ami sikertelenül végződött, pár hónap múlva a másodikkal ugyanígy jártak.

Aztán M. felhívta őket, miután betöltöttem a 12. hetet, hogy elújságolja nekik a nagy hírt, ám ők is tartogattak nekünk egy szenzációt: J. teljesen spontán teherbe esett a második sikertelen lombik után, és már a 16. hetet tölti. Amikor M. ezt elmesélte nekem, komolyan mondom sírtam és majdnem jobban örültem az ő babájuknak, mint a miénknek. (Ez persze túlzás, de tényleg nagyon boldog voltam.)

Azóta időnként találkozunk, J-vel összehasonlítjuk a terhes kiskönyvünket és a laborleleteket, tapasztalatokat cserélünk és rettenetesen örülünk annak, hogy a sors ezt a csavart tartogatta nekünk, hogy tényleg együtt fogunk babázni.

Legutóbb hétfőn találkoztunk, most egy kicsit meg vannak ijedve, mert a kislányuk egy-két héttel kisebb, mint amekkorának lennie kellene, csütörtökön mennek újabb ellenőrzésre, és ha nem nőtt a pici, akkor meg is császározzák a héten. Reméljük, erre nem kerül sor, mert, mint mondták, az utóbbi napokban nőtt a pocakja és a kicsi is aktív, úgyhogy valószínűleg nincs semmi gond.

Ennek ellenére furcsa volt, hogy az én hasam 7 hónapos terhesen nagyobb, mint az övé 8 hónaposan, ez meg az én paráimat hozta elő, hogy hogyan szülök meg egy óriásbébit.

Csináltunk pár közös képet, és összedugtuk a hasunkat, hogy a bébik is pacsizhassanak, és most is iszonyú sokat nevettünk.

Annyira örömteli és furcsa ez a helyzet, és komolyan mondom, néha még most sem hiszem el, hogy terhes vagyok, és egy igazi kis emberke ficánkol odabent...