Egészen megható dolog figyelni, ahogy fejlődik egy gyerek mozgása, ahogy egyre ügyesebb és bátrabb lesz, ahogy átgondol egy-egy mozdulatsort, vagy épp elveszti a fonalat, és fogalma sincs, hogy fog ebből a szituból kikeveredni.
Á. most éppen minden létező helyen feláll, ami a csúszós parkettán még csúszásgátlós zokniban is kész csoda. Néha nagy fába vágja a fejszéjét és túl magasra kapaszkodik, ilyenkor látom, ahogy egészen komolyan összpontosít és óriási erőfeszítéseket tesz, hogy sikerüljön a dolog.
Állandó aggodalom az életem, mert olykor bizony nem jól jönnek ki a lépések, és nagyot puffan a szőnyegen vagy a parkettán. Nehéz ilyenkor pedagógiailag helyesen cselekedni (a legtöbb dologgal így vagyok egyébként), hiszen persze, hogy nem szeretném, hogy anyámasszonykatonája legyen, vagy hogy megijedjen az új dolgoktól, de ilyenkor legszívesebben vele sírnék és nem tudom megállni, hogy ne vigasztaljam vagy ölelgessem egy kicsit. Szerencsére hamar elfelejti a ballépéseket, és minden indul újra elölről.
Nézem, ahogy összpontosít, ahogy elszánt arccal küzd és komolyan mondom, majd' szétfeszít a büszkeség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése