Puffogás

Szeretnék egy olyan országban, városban, kerületben, lakótelepen lakni, ahol az emberek normálisak és erre nevelik a gyerekeiket is. Ahol mondjuk a kutyatulajdonosok nem szaratják a kis kedvenceiket a játszóterek mellé vagy a járdára, vagy ha már mégis úgy alakult, akkor összeszedik a végterméket.

Ahol az apukák és anyukák nem sörrel és cigivel a kezükben trécselnek a homokozó mellett, és nem dobálják szét a csikkeket oda, ahol a saját és mások gyerekei mászkálnak négykézláb. Ahol a szintén gyerekkel sétáló kismamák nem fordítják el a fejüket, ha rájuk mosolygok és ne adj' isten, még köszönnek is. És úgy általában, ahol az emberek köszönnek egymásnak. Ahol az orvosi rendelő előtt tereferélő anyuka elszégyelli magát és nem üvöltözik a gyerekével, mert az megunva anyu csacsogását labdázni kezdett és kiszaladt az útra. Ahol az apuka nem azt mondja a kislányának, hogy ne vigyázzon a kisebb gyerekekre, mert leeshetnek a mászókáról, hanem ráripakodik, hogy neki nem dolga vigyázni mások gyerekeire, figyeljenek rájuk a szüleik. Ahol az autósok átengednek a zebrán. Gyerekkel vagy anélül is. Ahol a szülők, miután elkészítették az aktuális hintázós, mászókázós, homokozós képet a csemetéről, elteszik a telefont és nem pötyögnek rajta elmélyülten, miközben a gyerek épp a másikat püföli, vagy beszélnek órákig, türelmetlenül lerázva az élményeit elmesélni akaró kölyköt. Ahol az emberek igényesek a környezetükre, nem szemetelnek, nem tesznek tönkre mindent percek alatt, ahol fontosnak éreznék hogy szép dolgok vegyék őket körbe. Ahol tisztelik egymást, magukat és a gyerekeiket is.

Ábel a sétálás felét általában átalussza

Egyébként sétálni klassz dolog, Ábel jókat alszik a friss levegőn, süt a nap, csicseregnek a madarak és kellemes a gyerekzsivaj. De azért mégis jó lenne egy normális országban, városban, kerületben, lakótelepen lakni.

A másik felében nézelődik

P.s.: Persze kicsit igazságtalan voltam, mert a fél év alatt volt már három olyan kismama, aki köszönt, sőt eggyel beszélgettem is.