Pasik nélkül, babakocsi mizéria, para hotel és 4-es metró na meg csupa öröm és bódottá

A hétvége 3 napjából (mi a pénteket is beleszámoljuk, mert M. általában itthon van), kettőt tulajdonképpen Á. nélkül töltöttem, nagyon furi volt.


Pénteken 9 óra után húztak el együtt a fiúk, elmentek meglátogatni a dédit, és én azért nem tartottam velük, mert szegénykém kicsit gyengélkedik mostanában, nem akartam, hogy esetleg elkapjon tőlem valamit. M. nagyon izgult, hiszen ez volt az első közös kirándulásuk nélkülem. Természetesen mindent jól a szájába rágtam, (attól végül eltekintettem, hogy jegyzeteket is készítsek), összekészítettem egy túlélőcsomagot, majd könnyes szemmel integettem az imádott pasijaimnak.

Miután gyorsan kitakarítottam (fura volt, hogy minden ott is maradt, ahova tettem, és nem teremtek percenként újabb mosogatnivalók), neteztem és (végre!) olvastam is, próbáltam minél többet aludni, de a sűrű köhögőrohamok miatt ez nem volt olyan egyszerű. Á. nélkül borzasztó üres volt a lakás, minden köhögésnél, vagy nagyobb zajnál arra gondoltam, hogy mindjárt felébred, aztán eszembe jutott, hogy jaj, de nincs is itt és nagyon magányosnak éreztem magam.

Amikor este hazajöttek, úgy vetettem rá magam a gyerekre, mintha hónapokig Afrikában járt volna kiküldetésen, szétpuszilgattam, ölelgettem és dögönyöztem, amit ő nagyvonalúan tűrt egy darabig, majd jelezte, hogy már itt lenne az ideje a játszásnak és álldigálásnak is.

Szombaton érdekes kísérletbe fogtam, és kenguru helyett babakocsival indultunk sétálni. Több érdekes tapasztalattal is gazdagodtam. Például, hogy babakocsival nem igazán lehet bevásárolni. Mert hogy van ugye a jármű (úgymint a babakocsi), amit két kézzel kell irányítani és tolni. De akkor az ember mivel fogja a kosarat? Vagy hova teszi? Vagy lehet nagy bevásárlókocsit választani, amibe esetleg beletehetem a hordozórészt (ha egyáltalán belefér), de akkor szét kellett volna szedni/ össze kellett volna rakni a babakocsit, ami még olykor M.-nek sem sikerül, én pedig nem akartam ott állni egy darabjaira szedett babakocsi fölött kétségbeesetten zokogva.

Szóval ilyen gurulós kosarat választottam, és rengeteget szerencsétlenkedtem vele, hol a lábamba, hol a babakocsiba akadt be, néha felborult, máskor pedig a babakocsit toltam neki valaminek miközben a kosarat próbáltam irányítani. Végül már annyira idegesített az egész, hogy a gondosan megírt bevásárlólistám ellenére, legalább három dolgot elfelejtettem megvenni, és alig vártam, hogy kiguruljunk a hipermarket ajtaján. Ekkor még mindig próbáltam az előnyös oldaláról nézni a dolgot, lám-lám, gondoltam, amikor kenguruval jöttünk, ilyenkor cipelhettem haza a tömött szatyrokat, most pedig csak bepakolok a kocsi aljába. Kicsit vidámabban zötyögtünk hát haza, majd a lépcsőház bejáratánál újabb nehézségekbe ütköztem. Nálunk lépcsőn kell felmenni a bejáratig, és a lépcső mellett elvileg van ilyen babakocsi felhajtó is, ami annyira meredek, hogy szinte merőleges. Lefelé nem is mertem tolni a gyerekkel együtt a kocsit, de gondoltam, felfelé mégis könnyebb lesz így. Kb. a negyedénél a kocsi "kisiklott", nem mozdult semerre, én ott álltam alul, rámnehezedve a kocsi, a gyerek, plusz a bevásárolt cuccok súlya és attól rettegtem, hogy mindjárt felborul az egész. Szerencsére az ég küldött egy kedves szomszédot, aki kiszabadított a szituból, de egyébként nem tudom, hogy keveredtem volna ki belőle.

Egyébként a babakocsival kapcsolatban már volt néhány vitánk M.-mel. Én nagyon szerettem volna egy szép, könnyű, modern kis darabot, és amikor terhes lettem, anyukámék felajánlották, hogy vesznek nekünk egyet, ők ezzel járulnak hozzá a babakelengyéhez. Közben azonban M. rokonáék is felajánlották, hogy odaadják az övéket, és M. el is fogadta, engem pedig meggyőzött, hogy így anyuéknak legalább nem kell pénzt költeni, így is rengeteget segítettek a felújításban, és nekünk is egy gonddal kevesebb.

A kocsit én így nem is láttam, amíg Á. meg nem született, és hát... elég nagy csalódás volt. Nem egy modern konstrukció, kiszolgált már két gyereket, a huzat foszlik és foltos, a váz kicsit rozoga, hol bekattannak a helyére a dolgok, hol nem, egyszóval (vagyis kettővel) nem szeretem.

Ezért én eddig kizárólag kenguruztam, csak akkor babakocsiztunk, ha ketten voltunk, úgy pedig minden egyszerűbb. A kenguru azonban egyre melegebb, néha jó lenne váltogatni a kocsival.

Vasárnap anyuék vigyáztak Á.-ra, mi pedig kicsit ki/el/felszabadultunk. Már délelőtt 10-kor találkoztunk a barátainkkal, akik meghívtak minket egy ilyen szabadulós játékba. Én még soha nem játszottam ilyet, és ők sem, és bár nem szabadultunk ki (pedig tulajdonképpen mindent megfejtettünk, csak a végét nem raktuk össze), nagyon jól szórakoztunk. Ezután ebédeltünk, dumálgattunk, majd végül, ciki vagy sem, végigturistáskodtuk a 4-es metrót és megnéztük az állomásokat.

Amikor 6 körül hazaértünk, egy elégedett gyerek és két boldog nagyszülő várt minket, Á. tényleg olyan jó gyerek, öröm vele lenni.