2014. március 5., szerda

Dupla

Nem is egy, hanem két fogacska jön egyszerre, és nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, hogy mostanában vannak nyűgösebb napjaink.

Hétfőről keddre virradó éjszaka 5 órakor nyöszörgésre ébredtem, átmentem Ábelhez, fölvettem, hogy megszeretgessem kicsit, de keservesen sírni kezdett, és utána másfél órán át vigasztalhatatlan volt.
Néha percekre abbahagyta a sírást és csak hüppögött, kicsit elszundított az ölemben, de azután kezdődött minden elölről. Végül adtunk neki egy kis fájdalomcsillapítót, és még mielőtt hatni kezdhetett volna, már tök jó kedve volt, gagyarászott, kurjongatott (bár az is lehet, valami tuti cucc van a gyerekgyógyszerekben), én pedig próbáltam kitámasztani a szemhéjaimat, hogy ne aludjak el. Fél 8 körül a kismuki elájult, így szenderegtünk még egy órát.

Alul már látszik a két kibújó fog


A tegnapi éjszakára már készültünk, M. hozott a gyógyszertárból fogzásra való gélt, be volt tárazva a fájdalomcsillapító is, és biztos, ami biztos alapon mindketten lefeküdtünk fél 11-kor.  Kismókus angyalian aludt reggel 7-ig, fél 7-kor nekem pattant ki a szemem, hogy "úristen, a gyerek még alszik? "

Hát így.

Már nagyon szeretném leadni azt a plusz 4-5 kilót, ami makacsul ragaszkodik hozzám, úgyhogy senkinek nem lett igaza, aki azt mondta, hogy a szoptatástól leolvadnak a kilók az emberről. Tizenegy kilót híztam a terhesség alatt, 52 kg-ról indultam. Szülés után 58 kg voltam, majd kb. két kilogramm le is olvadt, de annyira kívántam az édességeket, a tésztákat és úgy egyáltalán a szénhidrátot, hogy képtelen voltam ellenállni nekik. Mondjuk hiába faltam, hízni nem híztam, de persze lefelé sem mentek a kilogrammok.

Most már csak naponta egyszer, reggel szoptatok, az édességek iránti csillapíthatatlan vágyam is mérséklődött, rendeltem egészséges ebédet, tényleg nem eszem sokat, napi másfél órát sétálok úgy, hogy a gyereket is cipelem, hiszen rajtam ül a kenguruban, és a pluszkilók még mindig nem akarnak eltűnni.

Utánanéztem annak is, mit lehetne sportolni, de amíg szoptatok, túl megerőltetőt nem lehet, klassz jóga nincs a közelben, Ábel mellett pedig nem lehet kicsit tornázgatni, mert nem tolerálja az ilyesmit. Szóval meglátjuk, mikor válik le a cicimről, és akkor belehúzok. Remélem.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Vannak könnyebb edzésprogramok, amik nem befolyásolják a szoptatást:) Próbáljátok ki Rubint Réka baba-mama tornáját, mert azt együtt kell csinálni, Ábel is élvezné :) Ott van az Ölveczky féle baba-mama torna, amit 1000 forintért meg lehet már venni: http://www.youtube.com/watch?v=hxux3qs9Kgk. Ezen a dvd-n van még gyermekágyi torna, babamasszázs, babatorna. Ha pedig alszik, akkor meg jöhet a Cindy Crawford szülés utáni tornája: http://www.youtube.com/watch?v=g2Q1BO4gQhU&list=PLL-TkuyZrKng3AZlzgOZERVZXpKdjOj9k

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Andi! :) A Cindy nekem is megvan valahol, régebben (még terhesség előtt) csináltam is. Csak az a baj, hogy amíg pupák alszik, addig csinálok minden olyan dolgot, amit nem tudok, amikor ébren van, pl. reggelizek, ebédelek stb. A baba-mama torna is jó megoldás lehet, de ingyeneset nem találtam a youtube-on, megnézem majd ezt az Ölveczky félét, 1000 Ft nem sok érte. :)

      Törlés