Vége van a járványszezonnak, persze, hogy most lettem beteg

Ez a hétfő is úgy indult, mint a többi. Bár Á. kicsit fáradékony volt, és háromszor is aludt napközben, két alvás között sokat játszottunk, dögönyöztem, birkóztunk, és óriási nagyokat kacagott. Délután erős fejgörcs tört rám, mióta teherbe estem, nem fájt ennyire a fejem. Estefelé már annyira rosszul voltam, hogy megtörtem a hónapok óta tartó gyógyszermentességet, és bevettem egy fájdalomcsillapítót, remélve, hogy a reggeli szoptatásra kiürül a szervezetemből.
(Á. naponta egyszer szopik még, korán reggel.)

A gyógyszer kb. másfél órára hozott tűrhető állapotba, mire M. megjött, újra K.O. voltam. Átvette Á.-t, felmentek pár percre a hálóba pakolászni, én meg addig ülve elaludtam a kanapén, ami szintén nem jellemző rám.

M. fallabdázni készült, de csak este 8-ra, így ilyenkor még segít nekem a fürdetésben. Egyszer csak csörgött a telefonja, a barátja szerint 7-re volt foglalva a pálya, így bukták az alkalmat. Nem szép dolog, de bevallom, megkönnyebbültem, olyan mérhetetlen fáradtságot éreztem, hogy nehezemre esett megmozdulni is. Tíz perc múlva jött egy újabb telefon, P.-nek sikerült fél 8-ra intézni egy foglalást, ha M. azonnal elindul, pont odaér.

Nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy egyedül kell lenyomnom az esti etapot, persze többször is volt már ilyen, de most úgy éreztem, szemernyi energia nem maradt bennem.

Az esti rutin nálunk úgy néz ki, hogy amíg én levetkőztetem Á.-t, M. elkészíti a fürdővizet, majd átveszi tőlem a kismukit és megfürdeti, bepelenkázza, bekeni az ekcéma elleni kencével, és ráadja a pizsamáját. Ezalatt én visszavarázsolom az egész nap játszóházként funkcionáló nappalit, elkészítem az esti tápszert, kikészítem a vitaminokat, megigazítom az ágyát, majd felmegyünk a hálóba, megetetem átviszem a szobájába, és beteszem a kiságyába. Betakargatom, megsimogatom, és lejövök. Az esetek 95 százalékában 5 percen belül alszik, ha épp nyűgösebb napja van, akkor előfordul, hogy néhányszor (maximum kétszer) vissza kell adni a cumiját, vagy vágyik egy kis extra fejsimire.

Ha egyedül vagyok, mindez kicsit hosszabb ideig tart, de azért kivitelezhető úgy is.

M. tehát el fallabdázni, mi pedig nekiálltunk a fürdés-öltözködés-etetés kombónak. Szerencsére Á. már elég álmos volt, megitta az esti adagját, fejére húzva az alvós pelusát befordult a fal felé, és már aludt is.

Soha nem fárad el :)

Lejöttem, megvacsoráztam, és közben úgy éreztem, mintha a nyelésnél fájna a torkom. Mire M. hazaért, ramaty állapotban voltam sem beszélni, sem nyelni nem tudtam, mert mindkét dolog elviselhetetlenül fájt. M. körbeugrált, kuckót készített nekem a kanapén, simogatta a lábam, de már semmi nem esett jól. Ráadásul teljesen pánikba estem, hogy mi lesz, ha Á. elkapja tőlem ezt az izét, nem szeretném, ha ilyen fájdalmat kellene éreznie, még a gondolatától is rosszul voltam.

Az éjszaka kegyetlen volt, reggel pedig nem mertem megszoptatni Á.-t, így M. csinált neki tápszert, azt kapta reggelire. M. miután felkelt, lement a gyógyszertárba, és konzultálva a patikussal hozott nekem valami szopogatótablettát a torokfájásra,  és orrcseppet. Szerettem volna, ha műtős maszkot is vesz, mert rettegtem, hogy megfertőzöm a picurt, de azt épp nem lehetett kapni.

Iszonyú szerencsétlenül jött ki minden, anyukám pont most jár egy fizikoterápiás kezelésre, így minden nap kb. két órát tölt a kórházban, szóval ők most nem tudtak eljönni, hogy segítsenek nekem. Lemehetnénk mi is hozzájuk, de ha Á. mégis elkapja tőlem a nyavaját, jobb ha itt vagyunk a háziorvoshoz és a gyermekkórházhoz közel. M. felajánlotta, hogy megkéri az anyukáját, hogy jöjjön ki hozzánk, de én nehezen fogadok el segítséget, ha beteg vagyok, akkor nincs türelmem az emberekhez és anyósom néha picit fárasztó. Pedig egyébként imádom, de tényleg.

Kedden napközben úgy éreztem, mégis túl lehet ezt élni, Á. iszonyú cuki volt, kinevetett a sálból eszkábált maszkomban, és természetesen állandóan le akarta szedni a fejemről illetve be akarta kapni a rojtjait szopogatni. Amikor aludt, megpróbáltam én is pihenni, de azok a háromnegyed órák elég kevesek voltak. Azért vártam, hogy M. hazaérjen, a fürdetés mellett bevállalta az esti etetést is, én pedig végre elnyúltam egy kicsit.

Estére megint rosszabodott a helyzet, már nem csak nyeléskor fájt a torkom, hanem csak úgy spontán bele is hasított néhányszor, ilyenkor ki akartam ugrani az ágyból kínomban. Ráadásul nem értem, mi köze van hozzá egy torokgyulladásnak, de a méhem is sajgott, és időnként olyat éreztem, mint amikor fel vagyok fázva, pedig közben nem is.

Pár órás szenvedés után lejöttem mézet szopogatni, de igazából semmi nem enyhítette a fájdalmakat. Hajnal felé valahogy kómába estem, és most először, mióta Á. megszületett, nem ébredtem fel reggel a nyöszörgésére. M. ébresztett, úgy ugrottam fel, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon, alig tudott megnyugtatni. Áthozta Á.-t (úgy döntöttem, mégis szoptatok, mert napközben olvastam, hogy az anyatej megvédi az anya betegségeitől a kicsit), megetettem, majd újra elájultam. Á. alig egy óra múlva ébresztőt fújt, kétségbeesetten próbáltam magam rávenni, hogy kimásszak az ágyból, és elkezdjük a napot. A hangom leginkább egy repedt fazékéra hasonlít, Á. nagyokat kacag rajta, azt hiszi, ez valami új játék.

Napközben felszökött a lázam is, így úgy döntöttünk, holnap orvoshoz kell mennem, pedig azt nagyon utálom, mindig megpróbálom kikúrálni magam itthon.

Á. ma kicsit anyásabb, mint tegnap, szegény állandóan rajtam lógna és nem érti, mi történt az anyukájával, miért nem kap annyi puszit és ölelést, mint máskor, miért nincs csiklandozás, és miért nem harapdálom az ujjacskáit. Ráadásul állandó odafigyelést igényel, mert mióta két hete először felállt, állandóan álldigálni akar, viszont mivel még ülni nem tud, néhány másodpercnyi, máskor hosszú percekig tartó, ácsorgás után egyszerűen elengedi magát, ami olykor fejkoppanással jár. (Még az a szerencse, hogy puha, vastag szőnyegünk és laminált parkettánk van, amin azért nem lehet akkorát zuhanni.)  Mindenhol megpróbál felállni, ahol elér valami kapaszkodót, néha olyan helyeket is talál, ami nekem eszembe sem jutna. Ha nem sikerül a müvelet, vagy épp esik egyet, hangos méltatlankodó sírással fejezi ki a nemtetszését, persze ilyenkor mégiscsak felveszem és megvigasztalgatom egy picit. Szóval én próbálom rábírni, hogy biztonságosan játszadozzon egyedül, ő pedig veszélyes manőverekkel próbál odacsalogatni maga mellé.

Még két óra és M. hazaér, már csak a holnapot kell kibírnom egyedül, pénteken M. itthon lesz, sőt lehet, hogy meglátogatják a dédit Á.-val, így én tudok kicsit pihenni. Szombaton talán feljönnek anyuék, vasárnap M. újra itthon, hétfőre pedig nincs más választásom, mindenképp meg kell gyógyulnom.

Jaj, csak Á.-nak ne legyen semmi baja...