Egyik este M. megint későn ért haza, és mivel Puppina már őrjöngött az éhségtől, meg az álmosságtól, nem vártam meg a fürdetéssel, hanem elkezdtem egyedül.
Persze minden összejött, a gyerekek nyűgösek voltak, ide-oda rohangáltam a háló a fürdő és a gyerekszoba között, készítettem a vacsit, engedtem a fürdővizet, Pupák közben bekakilt, de végül mégis csak lecsitultak a dolgok és miközben Puppina vígan fickándozott a kis kádban, Pupák a fellépőn harisnyában és bodyban üldögélve mesélt magának az egyik könyvéből, majd amíg Puppina megkapta a vacsiját, bekuporodott mellénk a franciaágyra, és szorosan összesimulva ültünk a sötét szobában.
Amikor M. megérkezett és bekukkantott hozzánk, csak annyit mondott: "Úgy ültök ott, mint a kis verebek!"
Örülök neki, hogy ezeket a pillanatokat maximálisan meg tudom élni, annyira jók ezek a közös mini élmények, és annyira cukik a gyerekeink, hogy azt el sem tudom mondani. Néha már most elviselhetetlenül fáj, hogy fel fognak nőni és elmennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése