2016. február 5., péntek

Közbevetések

Egy csomó minden eszembe jutott még, amit annak idején meg akartam írni, igaz így utólag már nem annyira izgik, de azért mégis csak rögzítem.


Mint már írtam, Puppina kicsit nehezen alkalmazkodott a külvilághoz, ebben valószínűleg volt némi hasfájósság is az elején, de néha olyan furcsán megfeszítette magát és az látszott rajta, hogy valamiért nem érzi jól magát a bőrében.

És pontosan ez volt a kulcsszó, mármint a bőr, mert bár én hamar észrevettem, hogy piros és száraz neki, de a gyerekorvos csak annyit mondott, hogy extrán száraz a bőre és kenegessem testápolóval. Azután egyszer csak, amikor már foltokban piros volt sok helyen, hámlott kicsit és ilyen piros gyűrű volt a szélén, leesett, hogy ez bizony ekcéma. Kicsit mérges voltam az orvosra, de magamra is, mert Pupáknak is volt annak idején, nem értem, hogy nem ismertem fel azonnal.

Rögtön hívtam a bőrgyógyászt, akinél annak idején Pupákkal voltunk, és hamar kaptunk időpontot. Két nap múlva Puppinát mintha kicserélték volna, egy mosolygós, nyugodt baba gőgicsélt a játszószőnyegen.

Egyébként, ha már ott voltunk a bőrgyógyásznál, csináltattam egy anyajegyszűrést, mert a terhességi mormonok megint derekas munkát végeztek, egy csomó anyajegyem sokkal csúnyább lett, és a nyakamat, dekoltázsomat ellepték a szemölcsök. Szerencsére egyik anyajegyem sem kóros, 3-4-re mondta azt, hogy jobb lenne sebészetileg eltávolítani, de inkább csak az esztétikum miatt.

A szemölcsöket leszedte nekem ő, 3 héttel később, amikor Puppinával kontrollra mentünk. Körülbelül fél órát tartott, egy kicsit kellemetlen volt (mintha cigarettacsikkeket nyomogattak volna el rajtam), de szemérmetlenül olcsó volt (nem tudom azért-e, mert a doktornő a szülővárosomban lakik), így semmit nem bántam meg.

hova harapok most beléd titokban?


Pár napig úgy néztem ki, mint akit megcsócsált néhány bébidenevér, de mostanra már csak néhány helyen vannak pici rózsaszín foltok, a legtöbb heg nyom nélkül eltűnt.

Most már csak a szemhéjamon és szemkörnyékemen csücsülő rondaságoktól kellene megszabadulnom, azt a bőrgyógyász nem vállalta, szemészhez kell mennem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése