2016. február 23., kedd

Nadia

Tegnap reggel kaptam egy érdekes levelet egy pasitól, aki figyelmeztetett, hogy valaki a Facebookon évek óta a fotóimat használja az adatlapján, férfiakkal ismerkedik, majd pénzt kér tőlük.


A valaki Észak-Afrikában él, Nadianak hívja magát, úgyhogy nem volt esélyes, hogy rátalálok a profiljára. Jelentettem a Facebooknak, akik pár óra múlva közölték, semmi sértőt nem találnak az adatlapon, nem ellenkezik az FB közösségi alapelveivel.

Erre M. is jelentette, majd írtam egy üzenetet az illetőnek, hogy legyen szíves, ne használja a képeimet, mert az törvénytelen. Persze letiltott, de azt hiszem, eltűntek a képeim is.

Körülbelül 8-10 évvel ezelőtt aktív tag voltam a Flickr közösségi fotós oldalon, akkoriban még sem az FB sem az Instagram nem volt olyan népszerű. Ott viszont egy barátságos, kedves virtuális közösség alakult ki, magyar és nemzetközi, főleg amatőr ( de volt köztünk néhány profi is) fotósokból.

Az akkori pasimat érdekelte a fotózás, vett egy komolyabb gépet és elég sokat fotóztunk, én is modellkedtem neki, nagyon jól szórakoztunk, amikor kitaláltunk egy-egy témát, ruhákat válogattunk hozzá, pózokat próbáltunk ki, azután feltöltöttük a Flickrre, és páran kritikát mondtak, voltak értékelhető, segítő hozzászólások, meg persze ment a cukiskodás is.

Leszámítva egy féltékenységi cica harcot, amibe balga módon belekeveredtem, mindenkivel tök jó virtuális kapcsolatot ápoltam, aztán néhány offline találkozóra is elmentem, és tök normális, jó fej embereket ismertem meg, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot, és páran azóta a fotózásból élnek.

Annak idején többen lefotóztak, (rettentően érdekes volt, hogy mennyire különböző arcaim vannak, attól függően, ki a fotós), így elég sok kép került ki rólam a virtuális térbe, de valahogy soha nem gondoltam, hogy ezzel bárki komolyan visszaélne, pláne, hogy kvázi kurválkodjon az arcommal.

A legviccesebb az egészben, hogy én már be sem tudok lépni az oldalra, mert az ellenőrző kódot egy rég megszűnt e-mail címre küldik. Bye, bye régi fotóim!


1 megjegyzés:

  1. Esetleg írj a Flickr-nek is, mi a helyzet ill. változott az emailcímed, hogy lehet ezt ilyenkor orvosolni. Azért durva, hogy ilyen céllal visszaélnek a képekkel, kvázi stockphoto-kkal, amiken elvileg van akkor jogdíj is a fotós és/vagy te részedre.

    VálaszTörlés