Egyik este lefekvéshez készülődtünk. Kicsivel elmúlt már éjfél. M.-mel még beszélgettünk a sötétben, majd elcsendesedtünk. Pár pillanat múlva, épp a fejünk fölött furcsa, és elég hangos zaj hallatszott, mintha valaki megcsúszott volna a cserepeken.
Azonnal betörőre gyanakodtam, ami nem is volt olyan elvetélt ötlet, tekintve, hogy tizedik(!) hónapja tart a társasházunk felújítása, így gyakorlatilag tetőig fel voltunk állványozva. Természetesen, mivel sok fantasyt olvasok, egyéb lehetőségek is megfordultak a fejemben a vámpírtól a sárkányon át a manókig.
M. azonnal ki akarta nyitni az ablakot, ami az ágyunk fölött van, de lefogtam a karját. Ekkor a villany felé nyúlt, de erről is lebeszéltem. Végül megállapodtunk, hogy csak felhúzzuk a sötétítőt és kikémlelünk. Amikor végre láttam a tetőt, az ablakunk előtt épp elsuhant valami. Én hirtelen egy óriási macskának véltem, de nem voltam biztos benne. M. megzörgette az ablakot, mire az a valami villámgyorsan megfordult, egyenesen az ablakunkhoz rohant és megállt. A valami, ami két döbbent szempárral nézett farkasszemet egy vékony üvegen át, a leginkább a következőre hasonlított:
Lefagyva néztük M.-mel a fura kis sziluettet, ami meglátva minket teljesen izgalomba jött, és határozottan be akart jönni. Hátrahőköltünk, de az ablak ellenállt a kísérletnek, a lényecske pedig megunta, és kiszaladt a látóterünkből.
Utána még hosszú percekig tárgyaltuk, hogy mi lehetett ez, és hogyan került ide. Én három dologra gondoltam, szerintem vagy nyest, vagy menyét, vagy görény volt az éjjeli látogató (másnap rágugliztam mindháromra, de annyira hasonlítanak egymásra a képeken, és különben is sötétben láttuk, hogy fogalmam sincs, melyik lehetett), de akkor is talány maradt, hogy miként jött fel a ház legtetejére. Az én teóriám szerint valaki görényt tart a lakásban, és a kis cseles kisurranhatott az ablakon, majd kétségbeesetten kereste a visszautat, ezért "örült meg", amikor észrevett minket.
Mindenesetre hálát adtam az eszemnek, hogy nem nyitottuk ki egyből az ablakot, mert ha ez a kis (nem is annyira kis) állatka bepottyant volna az ágyunkba, tényleg nem tudom, mi a jó fenét csináltunk volna vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése