Néha erről is beszélni kell

Az anyává válásnak van egy olyan oldala is, amiről ritkábban esik szó, vagy ha lehet is olvasni róla, akkor ilyen fenszi formában, hogy például, 5 jó tanács, hogyan legyél trendi anyuka, vagy 10 tipp, hogy nyerd vissza villámgyorsan az alakod, illetve olvashatunk ámuldozós cikkeket arról, hogy XY modell, színésznő, vagy énekesnő, már 2 hónappal a szülés után bombaformában jelent meg a kifutón/filmvásznon/színpadon.


De én nem feltétlenül arra gondolok, hogy a terhességgel és a szüléssel megváltozik az alakod, vagy felcsúszik néhány kiló, esetleg másmilyen lesz a melled formája és feszessége. Hanem arra, hogy amikor anya leszel, kicsit hátrébb lép a nő. És nem úgy értem, hogy azóta elhagytam magam, nem figyelek a hajamra, a körmömre, vagy arra, hogy mit veszek fel. Nem lettem igénytelenebb magammal szemben (bár nyilván jóval kevesebb idő jut szépítkezésre, mint azelőtt), mégis sokkal kevésbé érzem magam nőiesnek.

És ez leginkább azért van, mert idestova 9 hónapja az időm nagy részét Á.-val töltöm, még annak ellenére is, hogy igazán nem lehet okom panaszra, M. mindent megtesz, hogy ne érezzem magam bezárva, és jövünk-megyünk amikor csak lehet. Mégis, nagyrészt Á.- val vagyok, és drasztikusan lecsökkent a felnőttekkel való interakciók száma, egyszerűen nem kapok visszajelzéseket. Visszajelzéseket, amik (nekem) igenis fontosak ahhoz, hogy nőnek érezzem magam, vagyishogy inkább nőként jól érezzem magam a bőrömben. És itt nem eget rengető dolgokról van szó, csak néhány elismerő pillantásról, egy kedves bókról valamelyik kollégától, egy mosolyról, egy udvarias gesztusról.

És ugye itt van a szex. Azt hiszem, ha elromlott volna közöttünk a szex, már régen ilyen szülés utáni depresszióban fetrengenék, mert egy csomó dolog hirtelen megszűnt, vagy gyökeresen megváltozott az életemben a szülés óta.

Becsülettel kivártuk a hat hetet, de azt már nem, hogy az orvos is áldását adja ránk, amint letelt az idő, mi rögtön kipróbáltuk, megy-e ez nekünk. Hál' istennek, minden rendben volt. Féltem, hogy majd túl fáradt leszek a hancúrokhoz, de nem vagyok fáradtabb, mint amikor dolgoztam és bár a libidóm nincs mindig a topon, könnyen hangulatba tudjuk egymást hozni, így nem fogyatkoztak meg az intim együttlétek.

Nagyon fontos, hogy állandó visszacsatolást kapjak M.-től, hogy ugyanolyan vonzónak talál, mint azelőtt, mert tulajdonképpen ő az egyetlen, akivel flörtölhetek, aki bókolhat nekem, akitől elismerést kaphatok.

Nem sok helyen olvastam erről a témáról, lehet, hogy ez csak nekem nehéz?

Nagyon ritkán megyek el itthonról EGYEDÜL, még kevesebbet barátnőzöm (az egyik nagyon jó barátnőm külföldre költözött, a másiknak szintén gyereke van, és ha bárki beteg a négyesből, inkább nem eresztjük össze a gyerekeket, a dolgok pedig olyan szerencsétlenül alakultak, hogy már hónapok óta tologatjuk a találkozót, a legjobb barátnőm pedig olyan apátiába süllyedt az antidepresszánsoktól, hogy szinte nem is kíváncsi ránk, hiába próbálok állandóan kicsikarni belőle valamilyen közös programot), szórakozni pedig nem is vágyom M. nélkül.

Amikor először mentem el valahova Á. nélkül, azt hiszem az a 6 hetes kontroll volt a nőgyógyászhoz, volt egy üres órám, amikor beültem valahova enni, majd kicsit sétálgattam, nézegettem a kirakatokat és istenien éreztem magam. Nekem hiányoznak ezek a dolgok. Még akkor is, ha senkiért és semmiért nem cserélném el Á.-t és egy pillanat töredékéig sem bántam meg, hogy ő van. De mégis hiányoznak a kávézások és vég nélküli dumálások a barátnőkkel, hiányzik a shoppingolás, hiányzik a fizetésem, az önállóságom, hiányzik, hogy néha megforduljanak utánam a férfiak, hiányzik a nőiségem.

Lehet, hogy meg kell tanulnom másképp megélni, vagy kihozni ebből a helyzetből a legtöbbet, nem tudom.

Mindenesetre most közöltem M.-mel, hogy pénteken kiveszek egy szabadnapot, ők itthon maradnak Á.-val én pedig elmegyek csavarogni és elköltök egy rakás pénzt. (Persze ez utóbbit sajnos csak viccből mondtam, mióta nem keresek nincs csak úgy költögetnivaló pénzem.) M. kérdezgette, hogy hova fogok menni és mit fogok csinálni, de őszintén szólva fogalmam sincs. Csak elindulok, és bemegyek majd néhány üzletbe, felpróbálok pár ruhát meg cipőt, megiszok egy jó kávét miközben olvasok, meg ilyesmikre gondolok. Muszáj kicsit lazulnom egyedül is.

(Bár sokat rágódtam ezen a poszton, így visszaolvasva úgy érzem, csak a felszínt kapargatom. Egyszerűen képtelen vagyok jól megfogalmazni, mi is a bajom.)