Egyelőre zsákutcában

Hát, túl vagyunk ezen is. Nem volt nagyon kellemetlen, nincsenek bennünk rossz érzések. csak bezárult egy ajtó, így más megoldást kell találnunk.


Tegnap megint egész nap nem történt semmi, M. hazajött este, és még mindig nem hívtak minket 2. számú lakásék. Már épp indultunk a nagybátyámékhoz kölcsönkérőbe, amikor megszólalt a telefon. Az előző ajánlattevő ma délig kért gondolkodási időt, és éreztük, hogy ez nem jelent jót, nyilván meg fogják adni az általunk ajánlott összeget.

Úton a nagybátyámékhoz M.-et felhívta az anyukája, és elmondta, hogy ő annyira nagyon szeretne nekünk segíteni, ezért felhívta a 2. számú lakás tulaját. Ezen a ponton megfagyott bennem a vér, jézusom, csak nem kezdte el őket győzködni, hogy nekünk adja el a lakást! Hál' istennek nem erről volt szó, "csupán" érdeklődőnek adta ki magát, és az árról érdeklődött. Neki azt mondták, már nem lehet alkudni, ugyanis úgy tűnik, megkapják érte az irányárat. Ez 400 ezerrel több a mi ajánlatunknál, szóval úgy tűnik, teljesen kiestünk a versenyből.

forrás: vanhomesales.com

M. nagyon felhúzta magát az anyukája magánakcióján, mert egyrészt miért nem kérdezte meg őt, másrészt felnőtt emberek vagyunk, képesek vagyunk magunknak intézni a saját ügyeinket, és ezt felesleges és buta dolognak tartotta. Én próbáltam csitítani, mert ismerem az anyukáját, hogy mindent a lelkére vesz, de az utóbbi napokban tényleg elég nagy nyomás van rajtunk, és annyira nem hiányoznak még ilyen kicsinyes hülyeségek meg sértődések.

Szóval egy ilyen buta vita után érkeztünk meg a nagybátyámékhoz, akik nagyon kedvesen vacsorával vártak minket. Körülbelül háromnegyed óra kellett, mire elő tudtunk hozakodni a témánkkal, és hát rögtön rövidre is zártuk a dolgot, mert az általam felsorolt okok miatt, most nincs kölcsönadható pénzük. Nem volt sértődés, rossz érzés, könnyek, csak tudomásul vettük, hogy ez van. Beszélgettünk még egy órát, és felajánlották, hogy minden másban, például a költözködésben is szívesen segítenek.

Amikor eljöttünk tőlük, annyit kérdeztem M.-től: akkor most hogyan tovább? Azután megbeszéltük, hogy tulajdonképpen mindketten megkönnyebbültünk, mert túl vagyunk egy nehéz szituáción, és legalább tudjuk, hogy családi kölcsönben már nem tudunk gondolkodni. Egy-két milliót össze tudunk szedni a szélesebb családtól, de ennyi, készpénzben már biztos nem tudjuk kifizetni egyik lakást sem.

Azután azt is megállapítottuk, hogy szépen el kell engednünk a 2. számú lakást, mert nem tudunk emelni az ajánlatunkon, túlságosan eladósodnánk, egyszerűen túl nagy falat lenne ez most nekünk. Tudomásul kell vennünk, hogy még nem tartunk itt, nem állunk úgy anyagilag. Úgy tűnik, mi nem azok az emberek vagyunk, akiknek mások oldják meg a problémáikat, akik nagyobb összeget nyernek, vagy örökölnek, vagy akik hihetetlen szerencsével kivételes lehetőségekhez jutnak. Mi kis lépésekben haladunk, de mindenért magunk küzdünk meg. Most ennyi telik tőlünk, és ezzel meg is kell elégedni, mert nem tehet minket boldogtalanná, hogy nem lesz garázsunk, vagy hogy 10 nm-rel kisebb lakásban élünk.

Megvárjuk a ma déli választ, azután M. felhívja az 1. számú lakást, ha lehet, még ma este elmegy hozzájuk tárgyalni és megállapodni az árban. Ezután ráfekszünk a hitelre, hogy minél előbb lepörögjön a bírálat.

M. reggel levelet írt a leendő munkahelynek, hogy nálunk ez a helyzet, leírta, hogy mikor mondana fel és a felmondási idő, adminisztráció és egyéb hivatalos dolgok után mikor tudna munkába állni. Napközben fel is fogja őket hívni, hogy mindezt tudják-e akceptálni, amennyiben nem, akkor semmiképpen nem tudunk lakást venni, albérletbe kell költöznünk. Ez a lehető legrosszabb forgatókönyv, de az állást semmiképpen nem hagyhatjuk elveszni.

Nem mondom, hogy ez most könnyű, nem mondom, hogy nem fáj a szívem és nem mondom, hogy néha nem kérdezem meg az égiektől, hogy néha miért nem alakulhatnak egyszerűbben vagy könnyebben a dolgok, de nem toporzékolhatok ezen napestig. Szeretem magunkban, hogy nem lamentálunk, hanem új megoldásokat keresünk, és a legfontosabb még mindig az, hogy mi jól legyünk egymással, a többi csak mellékszál.