Vánszorog az idő

Életem egyik leghosszabb hétfője volt a tegnapi.


M. 4 óra körül hívott, amikor már lent sétálgattunk Pupákkal, de még akkor sem volt semmi fejlemény, csak beszélgetni akart egy kicsit, illetve elmondta, hogy sikerült szereznie egy banki kontaktot, aki mindent elmond nekünk a hitellel kapcsolatban. Hatkor újra hívott, hogy nézzem meg az e-mailt, amit átküldött, ezt a választ kaptuk az ajánlatunkra. Majdnem sikoltottam, hogy dehogy nézem, most azonnal mondd el, mi van benne!

Hát az volt benne, hogy ők már szóban igent mondtak a másik ajánlatra (ami ugye félmillióval kisebb a miénknél) és az illem úgy kívánja, hogy megkérdezzék őket, adnának-e ők is érte ennyit. Ez tényleg korrekt dolog, nem tudok belekötni, de mégis teljesen lezsibbadtam, mert biztos vagyok benne, hogy ezzel kiütöttek minket a nyeregből. Azért M. még felhívta a tulajt (aki közben elérhető lett telefonon is), beszélgettek egy negyedórát, elmondta neki, hogy mi gyorsan fizetnénk, de egy árversenybe már nem nagyon tudunk beszállni, mert már nagyon kifeszítettük így is a kereteinket. A pasi normális volt, és keddre végleges választ ígért.

Amikor M. hazajött hosszan átöleltük egymást, kicsit beszélgettünk még erről a dologról, azután nyilván az egész napos feszültség, meg tehetetlenség (és a mormonok) hatására kitört belőlem a sírás. Nem tartott sokáig, mondtam is M.-nek, hogy ne ijedjen meg, de jobb, ha valahogy kijön a stressz.

Közben M. azt is elmesélte, hogy felhívta 1. számú lakást, a B-tervünket, és este fél 10-kor tárgyalunk velük is egy kört. Őszintén megmondta nekik, hogy van egy másik lakás, amire ajánlatot tettünk, de ha az nem sikerül, az övéket szeretnénk megvenni.

Ezek után ő elment fallabdázni, én megfürdettem Pupákot, és épp a vacsorát csináltam neki, amikor M. megcsörgetett, hogy ő felhívja a 2. számút és ráígér az ajánlatunkra. Ideges volt és zaklatott ő is, úgyhogy ezúttal nekem kellett kicsit higgadtabbnak lennem, mondtam, hogy ne őrüljön meg, annyira nem adósodhatunk el, inkább ha hazajön rágjuk át még egyszer, és legfeljebb reggel beszél velük.

Fél 10-kor tárgyaltunk az 1. számú lakással, megkérdeztünk gy csomó mindent, ez a tulaj is tök intelligens meg jó fej volt, és bár konkrét árban nem maradtunk, úgy éreztük, minimum fél milliót tudunk még alkudni, de az is lehet, hogy többet.

M.-mel újra átbeszéltük az egészet, hitelestül, kölcsönkérésestül, mindenestül és ugyanarra jutottunk: ha valami csoda folytán meg tudnánk venni a 2. számút, akkor az fantasztikus lenne, de többet már nem ígérünk érte, és ha nem jön össze, akkor sem megyünk a Dunának, hanem megvesszük az 1. számút, ami tényleg mindegyik lakásnál jobb, amit az elmúlt időszakban láttunk, jóval olcsóbb, mint a 2. számú, marad pénzünk bútorokra, asztalosmunkára, és bár kicsik a szobák, de majd ügyesen berendezzük, a közös életterünk pedig nagy és világos és gyönyörű lesz. A gyerekeknek ott lesz egy csodaszép kert, hintával és játszópajtikkal, a környék ugyanúgy mesés, úgyhogy az 1. számú is tökéletes lesz nekünk 6-8 évig.

Éjjel már az 1. számú lakást próbáltam berendezgetni, de azért egy-egy óvatlan pillanatban visszaugráltak a gondolataim a 2. számúhoz és óriási sóhajokkal vágyakoztam utána.

A mai nap sem fog gyorsan telni, de elvileg ma minden kiderül: választ kapunk a 2. számúra, a rokoni kölcsönre és talán a hitelre is.  Istenem, bárcsak már szerda lenne!